bevándorlás;Szombathely;Ujhelyi István;EP-választás;

2019-04-13 19:45:15

Bevándorlókkal töri le a magyarok bérharcát a Fidesz, Ujhelyi válaszokat követel

Az olcsó munkaerő betelepítése a kormány válasza a rabszolgatörvény utáni sztrájkokra Ujhelyi István szerint.

Szombathelyi utcafórum után állt kamerák elé Ujhelyi István és László Győző szombaton. Ujhelyi a sajtótájékoztatón a szombathelyi szociális bérlakások építéséhez szükséges uniós források biztosításának apropóján bejelentette: tervei szerint az EP-választás után többek közt

Ennek előnye - részletezte -, hogy gyorsabb lenne a közvetett pályázati rendszernél, illetve megkerülhetővé tenné az "orbáni maffia-kormányzás" ügyosztályait és vezetőit.

Az utcafórum nyomán a bevándorlás ténmáját is felvetette Ujhelyi. Az elmúlt néhány hónapban tízezrével jelentek meg EU-n kívüli munkavállalók - mondta beszélgetésekre is hivatkozva -, többnyire ukránok, akik egy szót sem beszélnek magyarul, de értesülései szerint százával érkeztek Mongóliából is. Arra emlékeztetett ezel kapcsolatban Ujhelyi: nemrég még azzal kampányolt a Fidesz, hogy nem hagyja, hogy bevándorlók vegyék el a magyarok munkáját, illetve abszurd módon jelenleg is a népmozgások megfékezőjének szerepében tetszeleg a kormánypárt. De megjegyezte, több komolyabb problémát is felvetett ennek kapcsán. Ezek egyike, hogy

Tájékoztatást követel ezért Ujhelyi a kormánytól: hányan érkeztek munkát vállalni, kik szervezik ezt, és milyen kormányzati engedélyekkel. Ugyanis érkezésükkel a másik komoly probléma, hogy letöri a magyarországi béreket és elgáncsolja a most zajló bérharcokat.

- fogalmazott. "Az új többség cselekszik" - fogalmazott László Győző szombathelyi önkormányzati képviselő, megerősítve, hogy migrációt vizsgáló bizottságot hoztak létre a városban, a fideszesek ellenében is.