Meghalt Bibi Andersson világhírű svéd színésznő

Publikálás dátuma
2019.04.15. 11:07

Fotó: JARL FR. ERICHSEN / AFP
Pályája során díjazták Cannes-ban, Berlinben Ezüst Medvét vehetett át, kétszer elnyerte az amerikai filmkritikusok, egyszer a Brit Akadémia díját, háromszor pedig a Stockholmi Filmfesztiválon kapott elismerést.
Nyolcvanhárom éves korában meghalt Bibi Andersson svéd színésznő. Az 1935. november 11-én Stockholmban született Berit Elisabeth Andersson anyja szociális munkás, apja üzletember volt. A színházi világgal először balettművész nővére révén került kapcsolatba, őt azonban a tánc helyett a próza vonzotta. Tanulmányait a Terserus Drámaiskolában és a Királyi Drámai Színház színiiskolájában végezte. Első szerepe egy Ingmar Bergman által rendezte mosószerreklám volt 1951-ben. 1953-ban megkapta élete első igazi szerepét Nils Poppe Tökfej Bum című bohózatában, majd Bergman, Alf Sjöberg és Hasse Ekman filmjeiben játszott kisebb szerepeket.
Bergmannal való együttműködésének köszönheti nemzetközi hírnevét Andersson, aki 13 Bergman-filmben szerepelt. Játszott kisvárosi színésznőt az Egy nyáréjszaka mosolyában (1955), majd A hetedik pecsét (1957) vándorszínész házaspárjának női tagját alakította. Ő volt A nap vége (1957) idős professzorának fiatalkori szerelme, majd az Arc (1958) cselédlánya is. Bergman hívására 1956-ban a malmői Városi Színházhoz szerződött, 1959-ben a stockholmi Drámai Színház társulatának tagja lett, 1962-től egy évadon keresztül az uppsalai színházban vendégszerepelt. Ugyanebben az évben Liv Ullmann-nal forgatott együtt Norvégiában a Rövid a nyár (1962) című produkcióban. A két színésznő külső hasonlóságára alapozta Bergmann az 1966-os Persona című filmjét, amelyben Bibi Alma nővért, az önkéntes némaságba burkolózó, Liv Ullmann által alakított színésznő ápolónőjét formálta meg. 1969-ben főszerepet kapott a Szenvedély, majd 1971-ben az Érintés című filmben is, utolsó együttműködésük a Jelenetek egy házasságból (1973) egyik epizódszerepe volt.
Bibi Andersson és Liv Ullman Ingmar Bergman Persona című filmjében
Fotó: Svensk Filmindustri / © Svensk Filmindustri
A hetvenes évektől külföldön forgatott, amerikai, olasz, francia produkciókban szerepelt. Dolgozott John Hustonnal és Robert Altmannal, nagy sikert aratott a Jurij Jegorov rendezte A svéd asszony (1971) című filmben, amelyben Vjacseszlav Tyihonov volt a partnere. A nyolcvanas években ismét Svédországban dolgozott, játszott Vilgot Sjöman Élveboncolásában (1981), visszatért a színpadra, később maga is rendezett.
A kilencvenes években színházigazgató volt Stockholmban. A délszláv háború idején egy szarajevói humanitárius segélyakció színházi programkoordinátoraként dolgozott.
Pályáján több jelentős elismerést kapott: 1958-ban Cannes-ban díjazták, 1963-ban Berlinben Ezüst Medvét vehetett át, 1968-ban és 1975-ben elnyerte az amerikai filmkritikusok, 1971-ben a Brit Akadémia díját. Háromszor nyerte el a legjobb női mellékszereplő díját a Stockholmi Filmfesztiválon.
Háromszor ment férjhez, Jenny lánya 1970-ben, első férjével (Kjell Grede svéd rendező és forgatókönyvíró) kötött házasságából született. 1979-től 1981-ig Per Ahlmark politikussal és íróval élt házasságban. 2009-ben agyvérzést kapott és egy stockholmi szanatóriumba került, ahol huszonnégy órás felügyelet mellett kerekesszékben kezdte meg a felépülést és a beszédtanulást harmadik férje, Gabriel Mora Baeza chilei orvos támogatásával.

Agysejtszaporító öröm - avagy egy hétköznapi filmünnep

Publikálás dátuma
2019.04.15. 11:00

A karlsruhei Independent Days nemzetközi fesztiválon nincs pénzcsillogtatás, elit sürgés-forgás, sajtólihegés. Csak a képek mozognak vég nélkül.
Az április elején 19. alkalommal vásznat bontó karlsurhei független filmfesztiválon senkinek nem kell vörös szőnyegen átmennie, vagy mellette állva sztárokért bódulnia. Igaz, sztárok, rendezőistenek sincsenek. Nem működik a filmpiac, nem lehet üzleteket kötni, nincs kivel tárgyalni nagy projektekről, milliárdos költségvetésű koprodukciókról. A pályakezdőket nem ringatják hiú álmokba pitching-prezentációk. A kritikusoknak, tudósítóknak nem kell egzaltáltan, tájékozottságot fitogtatva válogatniuk tucatnyi vetítőhely egyidejű programjai között. A nézőknek pedig nem kell minden ügyességüket és kapcsolatukat mozgósítani egy-egy belépőért, hogy elmondhassák, ők is ott voltak. De hát akkor miféle fesztivál az ilyen? Kínál egyáltalán valamit? Igen. A Schauburgot, egy szép mozit Karlsruhe egyik csendes kis utcájában, az emeletén egy kényelmes vetítőtermet, melynek óriási vásznán déltől éjfélig lehet mozgóképeket nézni. A multi-filmipar nullahalmozó számokkal működő gyártási-finanszírozási rendszerétől független alkotásokat, amelyek felfogható nagyságú pénzekből készülnek. Vagy éppen önerőből. Egyszóval, emberszabású filmeket, amelyek nem tőlünk távoli, mesés csillagképekben, hanem mellettünk, a mi világunkban készülnek, és arról is szólnak. Agysejtszaporító öröm nézni őket. A fesztiváligazgató, Dr. Oliver Langewitz nem válik köddé a mobilhívásoktól és a protokollfeladatoktól. Ott van a helyszínen, nyugodt, bárki beszélhet vele. Elmondása szerint kis csapattal dolgozik, internetes fórumokról válogatják össze a program 150 filmjét. Az alacsony költségvetésnek egyébként egyre kevesebb közvetlen hatása van a filmek képi világára, technikai jellemzőire. Szinte mindegyik munka professzionális szintet képviselt. A mai független alkotók nem szorulnak rá a minimalista-dokumentalista formákra. A digitális technikának is köszönhetően a kompozíciók kidolgozottak, ha kell, tónusgazdagok. A mai vágásnyelvezet használata végképp nem jelent problémát. Szinte nyomasztó volt látni, mennyi felkészült tehetség mozgolódik korunk filmkultúrájában. Talán a nagyjátékfilmek dramaturgiai szerkezetét jellemzi némi görcsösség. A közülük legjobbnak ítélt, kanadai Maszk nélkül érzékenyen tár fel mélyrétegeket a muzulmán nők hagyományokba bilincseltségéről a nyugati világ szabadabb levegőjén is. De a drámai tartalom körül tett több kör miatt négyszer ér véget. A rövid(játék)-filmek többsége viszont mestermunka. Az Európai Filmdíjra is jelölt grúz doku, A társadalom rabja megrázóan és eredeti eszközökkel szól a transzneműségről, de a vidámabb témákra vágyó nézők sem panaszkodhattak: végignevethették a bécsi kávézók hangulatával játszó Pincérek karneválját, vagy éppen a mi Susotázsunkat. A független filmek örök kérdése persze mindig a forgalmazás. Egy fiatal német alkotó, Alexander Tuschinski az Amazon Prime-ra és a Facebook-„marketingre” esküszik. De egyre fontosabb lenne a rendszeres kritikai visszhang, a sajtóterelés is. A kisebb filmgyártásokban talán jobban megtalálja helyét a független film. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk a VAN…, az Ernelláék Farkaséknál vagy a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :-) milyen szervesen és sikeresen tudott megjelenni a hazai filmkínálatban.      

Lehet új Baumgarten-díj

Publikálás dátuma
2019.04.14. 18:39

Fotó: NÉMETH ANDRÁS PÉTER
Mostanra több mint két és fél millió forintnál jár a Kukorelly Endre író által kezdeményezett Baumgarten-díj újraalapítását célzó gyűjtés. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a szerző március közepén tette közzé Facebook oldalán a felhívást, amelyben a Baumgarten Ferenc Ferdinánd által a huszadik század elején alapított díj visszaállítására szólított, és egyúttal felajánlott e célra egymillió forintot. A Kalligram Kiadó vezetője, Mészáros Sándor nemrégiben felkarolta a kezdeményezést és rendelkezésre bocsátott egy alszámlát, oda várják a hozzájárulásokat. Kukorelly hangsúlyozta, a jelenlegi méltánytalan állami díjazást szeretné leváltani e kezdeményezéssel, s annak örülne igazán, ha minél többen magukénak érezhetnék a díjat, akár csak egy kisebb összeggel támogatván annak megvalósulását. A hozzájárulás pontos módjáról az érdeklődők a Gyümölcsöskert – Baumgarten-díj Facebook csoportban tájékozódhatnak. Az eddigi támogatók sorában szerepel többek között Arató András, Lőkös Ildikó, Hadházy Ákos és Karácsony Gergely is.
Szerző
Frissítve: 2019.04.14. 18:40