Az MSZP és a Párbeszéd is összegyűjtötte EP-ajánlásait

Publikálás dátuma
2019.04.17. 15:27

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Tóth Bertalan azt mondta: a közös program a szociális Európáról szól, arról, hogy minél több, a munkavállalók és a szakszervezetek jogait garantáló közös szabály legyen.
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint összegyűjtötte a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes aláírást az MSZP és a Párbeszéd – jelentette be az MSZP elnöke szerdán Szegeden. Tóth Bertalan egy aláírásgyűjtő standnál tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint azt mondta: az MSZP és a Párbeszéd abban az Európában hisz, amely a szolidaritásról, az együttműködésről szól, nem a Fidesz képviselte politikában, amely az együttműködés akadályozására, a kontinens lakóinak életét jobbá tevő integráció visszafordítására törekszik. Az MSZP és a Párbeszéd közös programja a szociális Európáról szól, arról, hogy minél több, a munkavállalók és a szakszervezetek jogait garantáló közös szabály legyen – közölte a politikus. Tóth Bertalan kifejtette: el akarják érni, hogy a minimális bér ne legyen kevesebb 240 ezer, a minimális nyugdíj 95 ezer, a családi pótlék pedig 48 ezer forintnál. A pártelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz különbséget tesz gyermek és gyermek között attól függően, hogy szüleik házasságban, élettársi kapcsolatban élnek vagy éppen elváltak. Hozzátette: több százezer olyan gyermek van, aki elesik az állami támogatástól. A szocialista politikus szerint csökkenteni kell az emberek közötti hatalmas egyenlőtlenséget, mert ez ami elégedetlenséget kelt, és ebből születhetnek „a populista, szélsőjobboldali politikai erők”, mint a Fidesz vagy Salvini Olaszországban, illetve az AfD Németországban.  Tóth Bertalan egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a Szeviép-ügy olyan fideszes belháború, amelybe az MSZP-nek nem kell beavatkoznia, ezt elintézik ők maguk között. 
Lapunk már korábban beszámolt arról, hogy kedden adta le az MSZP-Párbeszéd az európai uniós választáshoz szükséges ajánlásait. Ahhoz, hogy egy pártot nyilvántartásba vegyen a Nemzeti Választási Iroda (NVI) minimum húszezer szignóra van szükség. Tóth Bertalan pártelnök korábban jelezte, hogy ennek a duplájánál adják le az íveket, úgy tudjuk, ez már most is megvan. A szocialisták úgy számolnak, 50 és 60 ezer között lesz a végső szám. Az NVI hétfő estig a kormánypárton kívül a Jobbikot, a Momentumot és a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalmat vette nyilvántartásba. A DK a vasárnapi kampánynyitó rendezvényén jelentette be, hogy aktivistáik a szükséges 20 ezernél sokkal több, 50472 aláírást szedtek össze. Rónai Sándor szóvivőtől, a párt listájának harmadik helyezettjétől megtudtuk, az íveket csütörtökön tervezik leadni. Az LMP-től megkerestük Kanász-Nagy Mátét, a párt titkárát, hogy megtudjuk, mikor tervezik leadni a szignókat. Ő azonban csak annyit közölt: „Jobban állunk, mint legutóbb.” A sajtóosztály válaszában pedig annyit írt, hogy még nincs összesítésük, folyamatosan és gördülékenyen gyűjtenek. 
Szerző
Témák
MSZP párbeszéd NVI

Határvadász-laktanyát avattak Kaposváron

Publikálás dátuma
2019.04.17. 15:21

Fotó: Röhrig Dániel
A kormány 2016-ban döntött a készenléti rendőrség létszámának háromezer fős megemeléséről, s új laktanyák építéséről. A cirka 96 milliárd forintos programból 5,7 milliárd jutott a kaposvári objektumra.
- A rendőrség alapvető feladata az államhatár védelme és a jogellenes bevándorlás megakadályozása – jelentette ki Papp Károly altábornagy, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója szerdán délelőtt Kaposváron az immár tizedik, új határvadász-laktanya átadóünnepségén. A kormány 2016-ban döntött a készenléti rendőrség létszámának háromezer fős megemeléséről, s új laktanyák építéséről. A cirka 96 milliárd forintos programból 5,7 milliárd jutott a kaposvári objektumra, a több mint négyezer négyzetméteres laktanyát, melyben többek között 110 kétszemélyes körlet, konditerem és hét fegyverszoba is helyet kapott zöld mezős beruházásként a FÉSZ Zrt. építette meg. A megnyitón Papp Károly mellett Balogh János vezérőrnagy, országos rendőr-főkapitány is köszönetet mondott a kaposváriaknak, hogy befogadták a határvadászokat, akik közül 309-en szolgálnak majd a városban.
A kaposvári közgyűlés 2017 júniusában fogadta el építési szabályzata, szabályozási, valamint szerkezeti tervének módosítását, mely kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a város egyik zöldterületét, a húszhektáros Cseri parkot, hogy oda a Készenléti Rendőrség határvadász laktanyát építhessen. A terület a 19. században katonai lőtérként működött, a millennium évében aztán ligetesítették, az 1970-es években pedig pihenő- és közösségi hellyé fejlesztették, mára viszont igencsak leromlott az állapota, viszont kertészeti szakemberek szerint bizonyos szempontból országosan egyedülálló adottságokkal rendelkezik, így alkalmasabb helyet is találhattak volna neki a városban. A város az érintett 1,3 hektáros területet négyzetméterenként ötezer forintért adta át a Készenléti Rendőrségnek, mely 93 millióért megkapta a belvárosi Pártok Háza vagyonkezelői jogát is, ahol apartman-lakásokat alakítanak ki családos rendőröknek. Noha a fórumon a polgármester és a városi főépítész is arról beszélt, az építkezés miatt nem kell majd fákat kivágni, ám nem sokkal azután, hogy a kivitelező felvonult a területre, megkezdődött a fák kivágása. A megnyitón Szita Károly polgármester ígéretet tett, a város rendbe teszi a laktanya környékét, a Cseri parkban játszótereket, futópályát és kültéri kondiparkokat építenek.
Szerző

Tiborcz cége engedélyt kapott, luxusszállodát építhetnek a Vigadó mellett

Publikálás dátuma
2019.04.17. 14:49

Fotó: Google Street View
A főváros építészeti örökségére hivatkozik a BDPST Group, miközben simán kibelezhetik a Mahart-székházat.
A BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, abban ötcsillagos szálloda is helyet kap – közölte a cég az MTI-vel szerdán.

A máz megmarad?

Az engedélyt április 8-án kapta meg Tiborcz István  vállalkozása: a cég szerint ötcsillagos, design hotelként és prémium lakóépületként használják majd a felújított épületegyüttest, a beruházás pedig „a főváros építészeti örökségének megóvása és értékmentése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű” lesz.

Az értékmentés kifejezés eléggé furcsán hat, tekintve, hogy sajtóértesülés szerint a BDPST hatósági engedéllyel belezheti ki a szecessziós székházat.

Mint a hvg.hu megtudta, a munkálatok során a beruházó belül mindent átépíthet, csak a homlokzatot kell eredeti formájában megőrizniük – köszönhetően annak, hogy kiemelt beruházásról van szó. A korábbi MAHART-székház belsőépítészeti megoldásai magukban is értéknek számítanak. Egyedi kialakításában minden a hajózásra emlékeztet: a csillárok hajókerék alakúak, a lépcsőkorlátok pedig hajókorlátot imitálnak, gyönyörű ólomablakok díszítik. Kérdés, hogy ebből megmarad-e bármi is. A beruházó szerint a három épületegységből kettő teljesen leromlott állapotú, ami indokolttá teszi az átalakítást: azt ugyanakkor a BDPST Group is megemlíti, hogy ingatlanok közül kettő nemzeti műemlék besorolású, a harmadik Futura-háznak pedig a homlokzata áll helyi védelem alatt.  A vállalat felújítaná a környező közterületeket is, ezért településfejlesztési megállapodást kötöttek Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával. A megállapodás értelmében a vállalat hozzájárul a Vörösmarty tér és környezetének felújításához, illetve a helyi előírások szerint garanciát vállal az építkezés által igénybe vett útburkolatok sérülése esetén azok kijavítására. Az egykori székházba tervezett ötcsillagos hotelt a Marriott International lánc fogja üzemeltetni, az Autograph Collection Hotels márka alatt.  

Családi ügy

A bejelentés legparádésabb része, amikor a beruházó arra hivatkozik, hogy „a világörökségi helyszín és a nemzeti műemléki besorolású épületek indokolták a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítását". 

Miközben köztudott, hogy a beruházó cég tulajdonosa Orbán Viktor veje, kiemelt jelentőségű beruházásnak pedig maga az após-miniszterelnök nyilvánította a projektet,

 egy tavaly júliusi kormányhatározatban .
Szerző