Nagy László lett a kézilabda-szövetség alelnöke

Publikálás dátuma
2019.04.17. 19:21

Fotó: SZALMÁS PÉTER
A Telekom Veszprém kézilabdaegyüttesének csapatkapitánya négy évre kapott bizalmat a tisztújító közgyűlésen.
Nagy László lett a sportági szervezet férfi szakágért felelős alelnöke, elődje Marosi László volt. A 38 éves klasszis a többi vezetőhöz hasonlóan négy évre kapott bizalmat a Magyar Kézilabda Szövetség szerdai tisztújító közgyűlésén, Marosi az elnökség tagjaként marad a vezetésben. Nagy elsődleges feladata azonban még a játék, a jövő héten a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében lép majd pályára. 
A tanácskozáson a küldöttek megerősítették pozíciójában Kocsis Máté elnököt és maradt Pálinger Katalin, korábbi világklasszis kapus a női szakágért felelős alelnök. Rajtuk kívül az elnökség tagja lett Csermely Péter, Görbicz Anita, Györfi János, Kirsner Erika, Marosi László, Oláh Sándor, Radulovics Bojana és Tállay András.
Szerző

Dárdai egy évet pihenéssel tölt

Publikálás dátuma
2019.04.17. 18:59

Fotó: UWE ANSPACH / dpa Picture-Alliance/AFP
Egyelőre nincs pontos terve azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol tér majd vissza.
Egy évet pihenéssel kíván tölteni Dárdai Pál, akinek a szezon végén fel kell állnia a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC kispadjáról. A szakember a Nemzeti Sportnak elmondta, örül annak, hogy végre lesz ideje pihenni, valamint a családjával többet foglalkozni. 
„Ha furán is hangzik, nem bánom, hogy a következő felkészülésnek már nem velem vág neki a Hertha”

– mondta.

A 43 éves tréner megkönnyebbült, és büszke arra, hogy négy és fél évet töltött el a berliniek kispadján. Egyelőre nincs pontos terve azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol tér majd vissza. Német lapok szerint a berliniek arra számítana, hogy a szakember a klub utánpótlásnevelésében vállal szerepet, szerződése 2020-ig a fővárosiakhoz köti. Bár tagja a Magyar Labdarúgó-szövetség szakmai bizottságának is, alkalmi munkákon kívül itthon egyelőre más nem jöhet szóba. 
Dárdai utolsó bajnoki mérkőzése a Leverkusen elleni lesz május 18-án. Amikor 2015-ben átvette az együttes irányítását, kieső helyről tartotta bent a csapatot, az utána következő években kétszer is kivezette a kék-fehér mezeseket az európai kupaporondra. 
Legfrissebb értesülések szerint helyét az 51 éves német szakember, Dirk Kunert veheti át.
Szerző

„Az Ajax 50-50 százalék eséllyel indul”

Publikálás dátuma
2019.04.17. 17:02

Fotó: Massimiliano Ferraro / NurPhoto
A Real Madrid után a Juventust is legyőzte, így elődöntős a Bajnokok Ligájában az Ajax labdarúgócsapata, amelynek teljesítményét a lapunknak nyilatkozó Hrutka János is elismeri.
A selejtező második fordulójából induló, azóta a csoportkörrel és az egyenes kieséses szakasszal együtt 16 mérkőzést játszó, ezeken csupán egyszer alulmaradó holland csapat a címvédő Real Madrid után a Cristiano Ronaldóval kiálló Juventust is elbúcsúztatta, miután az első, Amszterdamban lejátszott mérkőzés 1-1-es eredményét követően kedden a 21 éves Donny Van de Beek és a két évvel fiatalabb Matthijs De Ligt góljaival 2-1-re győzött Torinóban. Az előzetes várakozások alapján némileg váratlanul, ám a visszavágón nyújtott teljesítményt látva megérdemelten.
„Nem kérdés, megérdemelten jutott tovább az Ajax – nyomatékosította a lapunknak nyilatkozó volt válogatott labdarúgó, Hrutka János, aki a Spíler TV szakértőjeként az egész idényben követte a hollandok szereplését. – Azt még a legelvakultabb Juventus-szurkolóknak is el kell ismerni, hogy az Ajax akár több góllal is nyerhetett volna Olaszországban. Több lehetőséget dolgozott ki, jobb helyzetei voltak, teljesen megfojtotta Massimiliano Allegri csapatának a játékát.”
A saját utánpótlására nagyban építő amszterdami együttes a játékoskeret átlagéletkorát tekintve 24 éves futballistákból áll, ám ereje részben éppen a fiatalságában rejlik. Legértékesebb labdarúgói alig múltak el 20 évesek, a Juventus elleni döntő gólt szerző De Ligt például egy híján húsz, mostanra mégis több nagy mérkőzést megélt játékosnak vallhatja magát amellett, hogy csapatkapitány.
„Ne felejtsük el, hogy az Ajax két évvel ezelőtt az Európa-liga döntőjébe is eljutott, az azóta eltelt szezonok során pedig azok a fiatalok, akiknek már abban a sikerben is megvolt a szerepe, még tovább fejlődtek, még inkább beértek. Ma pedig már nem ijednek meg a legnagyobb csapatok ellen sem – folytatta Hrutka János. – Az Ajax teljesítménye azért is szenzációs, mert miközben a BL-ben menetel, kiélezett harcot folytat a holland bajnoki címért is, a bajnokságban 106 rúgott gólnál jár, utolérte az élen a PSV-t.”
A BL esetében nem sokan számítottak erre előzőleg, ettől még tény: Erik ten Hag csapata számára még hazai és nemzetközi szinten is elérhető a győzelem. A Bajnokok Ligájában a legjobb négy között a szerdai lapzártánk után befejeződő, 1-0-s vendégelőnyről folytatódó Manchester City–Tottenham párharc győztesével találkoznak (a másik ágon a Manchester United keddi, hazai 3-0-s legyőzésével továbbjutó FC Barcelona várja ellenfelét, amelynek kilétére szintén szerdai lapzártánk után derült fény).
„Legelőször azt emelném ki, hogy a BL történelmében az Ajax az első csapat, amely selejtezőből érkezve eljutott az elődöntőbe, ez már önmagában is nagy szó. Tizenhat mérkőzést játszott ebben a szezonban, kétszer-kétszer a Bayern München, a Benfica, a Real Madrid vagy például a Juventus ellen is és csak egyetlen egyszer, a Real Madrid ellen kapott ki, ez szenzációs teljesítmény. Az elődöntőben már bármi megtörténhet, kis- és nagycsapatról, esélyesebbnek mondott együttesről ezen a szinten már nem lehet beszélni. Szerintem az Ajax 50-50 százalék eséllyel indul bármelyik következő ellenfelükkel szemben” – véli Hrutka. 
A Bajnokok Ligája elődöntőit április 30-án és május 1-jén, valamint május 7-én és 8-án rendezik, a döntőre pedig majd június 1-jén kerül sor a madridi Estadio Metropolitanóban.

Bosszú 1997-ért

Az Ajax háromszor (1971, 1972, 1973) nyerte meg a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupáját, egyszer pedig, 1995-ben már a ma ismert nevén futó Bajnokok Ligáját – érdekesség, címvédőként az 1995/1996-os szezonban éppen abból a csoportból indulva lett ezüstérmes, amelyben a Hrutkát is soraiban tudó Ferencváros is szerepelt. Az Ajax a Bajnokok Ligája elődöntőjében legutóbb 1997 tavaszán szerepelt, ám akkor a kedden búcsúztatott Juventus 6-2-s összesítéssel jobbnak bizonyult.

Az elődöntő a tét az El-ben is

Csütörtökön mind a négy negyeddöntős párharc visszavágóját 21 órától rendezik az Európa-ligában. A Napoli Olaszországban 2-0-s hátrányból indul az Arsenal ellen (tv: Sport1), míg a csoportkörben a MOL Vidivel egy négyesben szereplő Chelsea az 1-0-s előnyét igyekszik megtartani a Slavia Prágával szemben Londonban (tv: Digi Sport1). A spanyol rangadón a Valencia 3-1-ről kezd a Villarreal ellenében (tv: Digi Sport3), míg az Eintracht Frankfurt 4-2-s hátrányból folytatja a Benfica ellen (tv: Digi Sport2).

Szerző
Frissítve: 2019.04.17. 18:00