Ugrásra kész a showman csapata Ukrajnában

Publikálás dátuma
2019.04.20. 12:00
Zelenszkij elnökként nem adna parancsot az oroszpárti szakadárok által uralt Donbasz térség erőszakos felszabadítására, hanem tá
Fotó: GENYA SAVILOV / AFP
A hivatalban levő Petro Porosenko kihívója, Volodimir Zelenszkij komikus színész az esélyese az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójának.
Bárki legyen a győztes, Ukrajna külpolitikájának legfontosabb elemei változatlanok maradnak: az ország továbbra is az euroatlanti integráció elkötelezett híve marad, mindkét jelölt véget akar vetni a keleti régiókban folyó harcoknak, és természetesen kiáll hazája szuverenitása, területi épsége mellett. E tekintetben különbségek csak a hangsúlyokban mutatkoznak - ezt erősítették meg a két forduló közötti megnyilatkozások. Az első forduló óta eltelt csaknem három hétben egyúttal az is kiderült, hogy nem volt véletlen Zelenszkij március végi nagy arányú győzelme: a legutóbbi felmérések szerint tovább nőtt az előnye Porosenkóval szemben, az arány nagyjából 73:27 a kihívó javára. Érthető hát, hogy rendkívüli érdeklődés előzte meg az 1+1 tévé csütörtök esti műsorát, amelyben Zelenszkij bemutatta csapatát, jövendő legközelebbi munkatársait. "Valamennyien profik, szakterületük specialistái, fiatalok, okosak. Ha én győzök, ők jönnek velem az elnöki adminisztrációba" - mondta a jelölt, és ezt kiegészítette az ilyenkor szokásos fordulattal: nem miniszteri és egyéb tisztségeket, hanem feladatokat osztottak szét egymás között. Állítása szerint független, erős Ukrajnát akarnak építeni, amely úgymond nem Oroszország kishúga és nem Európa korrumpált, lekenyerezett partnere. Zelenszkij egy sor területen radikális fordulatot ígért, mondván, a jelenlegi rendszer olyan, mint egy cinkelt kártyapakli, amelyben az adu ászok és a kisebb lapok folyvást változnak, ahogy a játékosok érdeke kívánja, pedig a tét óriási, hiszen emberi életekről van szó. Ezt a szisztémát szerinte szét kell zúzni. Van azonban olyan terület is - tette hozzá -, ahol a folyamatosság a legfontosabb. A nemzetközi ügyek vitelének fölügyeletével megbízott Olekszandr Danyiljuk - aki 2016 és 2018 között pénzügyminiszter volt - hangsúlyozta, hogy Ukrajna külpolitikáját 2014-ben határozták meg, máig ható érvénnyel.      Az euroatlanti integrációt illetően Porosenko a kampányban igyekezett úgy feltüntetni magát, mintha erre ő lenne az egyetlen garancia. Az elnök azonban Ukrajna NATO-csatlakozási és európai uniós közeledési lehetőségeinek a túlértékelésével sokak szemében hiteltelenné vált, és több elemző szerint a realitások helyett a vágyai vezérelték. Zelenszkij a kampány hajrájában is megerősítette: fontosnak tartja a szoros partneri viszonyt a G7-tel és a nemzetközi pénzügyi intézményekkel. Ukrajna az európai projekt elidegeníthetetlen része - mondta. A keleti megyékben folyó harcokról szólva a kampányban mindkét jelölt azt állította, hogy lát esélyt a mielőbbi béketeremtésre. Porosenko azt mondta, hogy van konkrét elképzelése, és diplomáciai úton egy éven belül elérhető a rendezés. Zelenszkij azt hangsúlyozta: elnökként nem adna parancsot a Donbasz térség erőszakos felszabadítására, ehelyett tárgyalni kell. A "normandiai formátum", vagyis a francia-német-ukrán-orosz négyes tárgyalások újraélesztésére helyezte a hangsúlyt, és a részletekről szólva megemlítette, hogy amnesztiára is hajlandó, de "a banditáknak nincs bocsánat". Vlagyimir Putyin orosz elnököt ellenségének nevezte. Első fordulóbeli szereplése a jelek szerint arra bátorította Volodimir Zelenszkijt, hogy a második forduló előtti kampányszakaszban mindvégig magabiztosan viselkedjen. Bízik abban - mondta -, hogy rátermett elnöknek bizonyul, de olyan ígéretet is tett, hogy ha nem lesz képes megbirkózni a feladatokkal, akkor távozik. Egyik első dolga lesz, hogy beterjessze az elnök elmozdítását lehetővé tevő, az elmozdítás eljárásrendjéről szóló törvényjavaslatot - közölte. Szerinte nem szabad engedni, hogy egy államfő elmozdíthatatlannak érezze magát.
Frissítve: 2019.04.20. 12:19

Lövöldözés tört ki egy mexikói bárban, 13 ember meghalt

Publikálás dátuma
2019.04.20. 09:33

Fotó: ANGEL HERNANDEZ / AFP
A támadásban hét férfi, öt nő és egy gyerek vesztette életét. A fegyvereseket még keresi a rendőrség.
Tizenhárom ember életét vesztette, amikor lövöldözés tört ki egy bárban a mexikói Veracruz szövetségi állam Minatitlan településén – írja a Reuters. A támadók péntek este jelentek meg a bárban, ahol éppen egy családi ünnepséget tartottak. A lövöldözésben hét férfi, öt nő és egy gyerek halt meg, négyen pedig megsérültek. Egyelőre nem tudni, a fegyveresek miért követték el a támadást. A férfi, akit kerestek a hatóságok közlése szerint egy bár tulajdonosa. Arról nincs információ, hogy ő a helyszínen volt-e a lövöldözés idején. A támadókat még keresik.
Szerző

Európa dinoszauruszai közt a Fidesz

Publikálás dátuma
2019.04.20. 09:00
A klímaváltozás egyik szörnyű következménye: a NASA képe a mára már teljesen kiszáradt chilei Acuelo tavat mutatja be
Fotó: Facebook/NASA
Az európai környezetvédő szervezetek klímavédő hálózata (Climate Action Network – CAN) elkészítette a most záruló parlamenti ciklus klíma-szempontú értékelését. A pártcsaládok és képviselők rangsora tartogat néhány meglepetést.
Azon aligha csodálkozik bárki, hogy a nagy politikai tömbök közül a két magyar képviselővel - az LMP-s Meszerics Tamással és a párbeszédes Jávor Benedekkel - felálló Greens/EFA (Greens-European Free Alliance, köznapi nyelven a Zöldek) állt ki a legnagyobb, 84,9 százalékos arányban a klímavédelmet szolgáló lépések mellett. Jócskán lemaradva, 66,6 százalékkal a másik zöld-bal csoportosulás, a European United Left-Nordic Green Left (Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal) következik, közvetlenül mögöttük pedig – 61,5 százalékkal – a kisebbik nagy centrumpárt, a szocialista frakció (S&D), benne az MSZP és a DK képviselőivel. Aki a Fideszt a tagjai között tudó Európai Néppárt (EPP) helyezésére kíváncsi, a sor végén keresgéljen: a néppárt 14,3 százaléknyi klímabarát döntéssel az utolsó előtti helyre futott be, a legutolsó pedig az Európai Konzervatívok és Reformerek tömörülése, a magyar kormánypárt lehetséges következő klubja lett kerek 10 százalékkal. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a képviselőik minden tíz éghajlatvédő javaslatból kilencet leszavaztak, vagyis ebben a klubban igazi klímagyilkosok dolgoztak öt éven át – de az EPP (és benne a Fidesz) sem lehet sokkal büszkébb az éghajlatvédelmi teljesítményére. A CAN az eredmények alapján három kategóriába – védelmezők, késleltetők és dinoszauruszok – sorolta az Európai Parlament (EP) pártjait. Az elsőbe értelemszerűen azok tartoznak, akiknek a tevékenysége optimális esetben hozzájárulhat az éghajlatváltozás megakadályozásához. Ebben a csapatban játszanak a magyarok közül a Greens-EFA és az S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) képviselői. A késleltetők munkája nem lenne képes megakadályozni a klímakatasztrófát, legfeljebb csak későbbre tolni – itt nincs magyar érintett. A dinoszauruszok közé azokat sorolták, akik nem vesznek tudomást a klímaproblémáról, azaz – ha rajtuk múlik – úgy fogunk járni mint a kihalt őshüllők. Itt van magyar szempontból a legnépesebb mezőny a Fidesznek köszönhetően. A szervezet a nemzeti pártokat is sorba rendezte a Brüsszelben végzett munka alapján. Az élen az Együtt-Párbeszéd végzett (Jávor hivatalosan az ő színeikben került be az EP-be, 96 százalékos eredményéhez hasonlót európai összevetésben csak a francia Génération.s, a litván Farmerek és Zöldek Uniója, a holland állatvédők pártja és a német Kalózpárt tudott fölmutatni), második a DK, harmadik az LMP, negyedik az MSZP lett – mind a négy párt a védelmező kategóriába került. A lista túlsó végén a Fidesz dinoszauruszai szerénykednek 11 százalékos teljesítménnyel – ami azonban még mindig kimagasló a Jobbik nulla (!) százalékához képest. Nemzeti szinten némi meglepetésre Olaszországé és Spanyolországé lett a pálma – EP-képviselőik több mint fele „védelmezőként” szavazott az elmúlt öt évben –, az abszolút mélypontot pedig Szlovákia és Lengyelország jelenti: mindkét visegrádi ország kizárólag „dinoszauruszokkal” képviseltette magát az Európai Parlamentben. A hamarosan sorra kerülő EP-választásra tekintettel – Wendel Trio, a CAN vezetője annyit jegyzett meg: ha az európai konzervatív centrumpártok továbbra is hanyagolják a klímaproblémát, jó eséllyel európaiak millióinak szavazatát veszítik el.