közvélemény-kutatás;Donald Trump;

2019-04-29 18:59:23

Az amerikai választók többségének már elege van Trumpból

Csak alig több mint harmaduk elégedett a jelenlegi elnök eddigi teljesítményével.

 A The Washington Post című lap és az ABC televízió közös felmérése szerint amerikaiak 55 százaléka nem szavazna Donald Trumpra a jövő évi elnökválasztáson. A hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezetteknek csak 39 százaléka elégedett Donald Trump eddigi teljesítményével  - írja az MTI.

Arra a kérdésre, hogy 2020-ban szavaznának-e Donald Trumpra, a megkérdezettek 14 százaléka azzal válaszolt, hogy fontolóra venné ezt, 28 százalékuk pedig határozottan támogatná Trump második elnöki ciklusát.

A felmérés alapján a Trumpot nem támogatóknak csupán 29 százaléka voksolna a Demokrata Párt elnökjelöltjére. Kétharmaduk ugyanakkor azt mondta, megvárja, ki lesz a demokraták jelöltje, és majd ezt követően dönt. A közvélemény-kutatást a két médium ezer fő körében, telefonon végezte.