Önámító lecsúszások: A vágy villamosa Michael Thalheimer rendezésében

Több izgalmas produkciót kínált a MITEM második félideje is a Nemzeti Színházban.

Egy falból kihasított meredek vágat a tere a Berliner Ensemble A vágy villamosa című előadásának. (Díszlettervező: Olaf Altmann). A tetejére érkezik a darab elején Blanche (Cordelia Wege), hogy aztán szép lassan, olykor kicsit megállva leereszkedjen a lejtő legmélyére. Itt be is fejeződhetne az előadás, hiszen ezzel a nem mindennapi színházi leleménnyel a darab lényegéhez juthattunk el, szinte azonnal. De szerencsére nem fejeződik be. Michael Thalheimer rendezése csaknem két órán át a csúcson tartja a feszültséget. És nem csak a tér miatt, bár ez a lejtős, szűk díszlet fizikailag is óriási feladat elé állítja a színészeket. Folyamatosan meg kell küzdeniük a lépésekért, a talpon maradásért. Ebben a térben fantasztikusan megkomponált képek sorozatát látjuk, miközben a lelki folyamatok is a legmagasabb hőfokon pörögnek. Cordelia Wege a főszerepben egészen káprázatos. Képes a figura minden árnyalatát érzékeltetni. Egy középkorú nő múltját, jelenét és a vágyott jövőt, amire már nem tud „felszállni”, bárhogy szeretne. Blanche új életet akar, de ez már itt a Földön nem jöhet össze neki. Annyi minden történt a múltban és annyi bélyeg rakódott rá, hogy ebből már képtelenség kitörni. De épp ezt a mindenáron történő kitörési vágyat mutatja meg leginkább a színésznő. Cordelia Wege úgy játszik, mintha egy görög tragédia hősnőjét alakítaná, miközben nagyon is mai, nagyon is ismerős Blanche alakja. Mindent egy lapra tesz fel, amikor húgához (Sina Martens) utazik, ám fokozatosan lelepleződik. És szembesül azzal is, hogy saját magát ámítja.

Cordelia Wege a nőiség féktelen hódítását és törékenységét, sebezhetőségét egyszerre mutatja. A környezte pedig nem tehet mást, mint hogy megszabadul tőle, hiszen romlottságában hordozza a tisztaságot és ráadásul kimondja azt, amit gondol. Ez aztán végképp kényelmetlen. Stanley (Andreas Döhler) nem véletlenül mondogatja, amikor Blanche már máshol jár, hogy ez így van jól, megy minden tovább, immár nélküle. A vágy villamosa felkavaró színházi élmény, Blanche végső zavarodott tekintete pedig alig feledhető, sokáig bennünk él.

A színészi lét örömeiről és gyötrelmeiről szól a prágai Divadlo Na Zábradli társulatának Hamletek című előadása. A produkció címe megtévesztő: a Hamlet csak kiindulási pont a Jan Mikulášek és Dora Viceníková alkotópárosnak. Színházi próba, illetve előadás kezdés etűdöket látunk folyamatosan. Az előadás eleje rendkívül szellemes. Hét színész, egy nő és hat férfi áll a színpadon, amikor pedig sötét van, akkor mintegy a kulisszák mögül, a háttérből halljuk a diskurzusokat. Az előadás arra próbál válaszolni, hogy mit bír ki egy színész a sikerért, hogyan tud előre jutni, mit kell elszenvednie a próbákon, az öltözőben. Szó esik a rivalizálásról, arról, mit is jelent színésznőnek, vagy színésznek lenni manapság. Az ügyelő, illetve a háttérszemélyzet is előtérbe kerül. Mindezt a játszók rendkívül szórakoztatóan, sok ötlettel és kreativitással ábrázolják. Többször a felületen táncolva, máskor a közhelyek mögötti mélységet is feltárva. Érződik, hogy a végső szöveget, a jelenetek kialakulását termékeny improvizáció előzte meg. A színészek önmagukból fogalmaznak. Az egyik legkacagtatóbb epizód témája a színpadi csók. A Hamletek, friss, üde szellemi és színházi kaland. Igazi fesztiválprodukció.

Ebbe a kategóriába sorolható a Bernarda Alba háza is, melyet a portugál João Garcia Miguel írt és rendezett Federico Garcia Lorca drámája nyomán és saját lisszaboni társulatával vitte színpadra. A fő ötlet, hogy Bernardát egy neves brit férfi színészre osztotta. Sean O’Callaghan, akit láthattunk már Budapesten Peter Brook társulatával, valóban extrém ebben a szerepben. Az erőt, a birtoklást érzékelteti, és azt, hogy hogyan bukik el mégis, illetve esik szét miden körülötte. Az előadás csupa erotika és érzékiség. A házvezetőnőt egy huszonéves fiatal férfire osztotta a rendező. Ezekkel a gesztusokkal alaposan eltért a konvencióktól. De nagyrészt megmaradt extrém látványosságnak és nem tudott olyan mélyre hatolni, mint például Cordelia Wege játéka A vágy villamosában.

***

Infó:

A vágy villamosa

Berliner Ensemble

Rendező: Michael Thalheimer

Hamletek

Divadlo Na Zábradli, Prága

Rendező: Jan Mikulášek

Bernarda Alba háza

Companhia Joao Garcia Miguel, Lisszabon

Rendező: Joao Garcia Miguel

Valamennyi: MITEM, Nemzeti Színház