Heti abszurd;

2019-05-12 09:08:46

Heti abszurd: A Túró Rudi DNS-e

Azt mondja egy kormánykritikus értelmiségi (nem a köz)rádióban, hogy nem esik pánikba. Várjuk ki, mit szavaz majd a parlament az Akadémiáról (na, mit?), várjuk ki, mit tesz a Petőfi Irodalmi Múzeum­mal mint új hatalmi kultúrközponttal a kormány (vajon mit?), mi­után totális hatalmat szerzett a politikai életben, a gazdaságban, a médiapiacon, s most éppen a kultúrában készül erre.

Mintha az utóbbi kilenc évben mást sem tettünk volna, mint hogy kivártunk. Mintha nem azt suttogtuk volna magunkban, hogy pokolba a hisztivel, ezt már csak nem tehetik meg. Aztán megtették. Megtettek minden elképzelhetetlent, mert ami egy demokratikus rendszerben lehetetlen, az az orbáni illiberális–kereszténydemokratában nemcsak lehetséges, hanem elkerülhetetlenül szükségszerű. Minél mélyebbre hatol a társadalom totális átalakításában az autoriter logika, annál kevésbé ismeri fel a közönség a sok „kis” megszokott hazugság mögött a totális hazug­ságot, mert napról napra kiszolgáltatottabb rabja a hatalom rendszerének.

Nincs kedve derülni annak, aki kicsit is magasba szállva tekint le erre a kilenc évre, a magánnyugdíjpénztárak kifosztásától a devizahitelesek sarcáig, a 2015-ös budapesti humanitárius válsághelyzet európai hazugságától az Akadémia autonómiájának felszámolásáig, az Erős Európát! 2010-es jelszavától a „brüsszeli szatócsboltig”, ahonnan csak a pénztárgép kilibbenő csilingelése érdekelte a mai Karmelita kolostort. (Ez is abszurd.) Nincs kedvünk derülni, annyi itt a fonák, hogy fel sem tűnik a tenyeres. Hozzászoktunk.

A hajdani Lúdas Matyi hasábjairól „hülyeség!” felkiáltással alighanem kidobták volna, mondjuk a Túró Rudit ebédként egy MOL-kútnál majszoló kormányfő fényképét, amely bejárta a netet, s amely a „népbarát miniszterelnök” képét volt tán hivatott erősíteni, ha egyszer a közönség nagy része még mindig az aszketikus életet élő vezéren nosztalgiázik. Nesztek, hát itt van a posztmodern aszkéta, aki miután elvtársával, Salvini olasz belügyminiszterrel megtekintette az Európát védő nyúlfarknyi gyodát, s a röszkei magaslesről távcsővel megleste a migránsok nyomait, hazafelé, Szatymazon, konvojával letapadt egy Túró Rudi erejéig. S ha bokros teendői nem szólítják a Karmelita kolostorba, tán még ma is ott nézegeti magában elmélyülten a sztaniol pöttyeit.

Atyaúristen, mekkorát tévedünk, ha úgy gondoljuk, ilyen egyszerű a kép!

Mert közben Bernard-Henri Lévy francia filozófus, akit a közelmúltban szó szerint kávéval megetetett a miniszterelnök, budapesti látogatása után a Le Point-ban leírta beszélgetését Orbán Viktorral. Lévy persze ugyanabban a kórban szenved, amiben Európa jó része, hogy mielőtt megszelídítené az Európát marcangoló illiberális vadat, előbb megpróbál szót érteni vele. Hogy ez abszurd várakozás, tudhatjuk onnan, amit Lévy közzétesz. Hogy a kormányfő azt mondta magáról: „Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az euró­paiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.”

Na most, tessék a két képet egymásra vetíteni, s megpillantani ­Európa DNS-ét, amint a maga rögvalóságában egy benzinkútnál Túró Rudit majszolva őrzi a földrészt. Az értelmiségi erre azt mondja a rádióban: a kormányfő eszét vesztette.

Akinek kedve van derülni, hát tegye. Nekünk nincs.