Megérkeztek Simicska reklámcégei Mészáros Lőrinchez

Publikálás dátuma
2019.05.10. 21:55

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
23, az egykori Simicska-birodalomhoz tartozó céget vett saját nevére a felcsúti milliárdos.
Mészáros Lőrinc saját nevére vette azokat a reklámmal és közterületi plakátokkal foglalkozó társaságokat, melyek Simicska Lajos után Nyerges Zsolthoz kerültek, majd Vörös Józsefnél - az egykori gázszerelő bizalmasánál - pihentek egy darabig, írja az mfor.hu.
A folyamat május elején ért véget, a leánycégekkel együtt összesen 23 új társaság került Mészáros tulajdonába. Így már az övé többek között a Simicska-birodalomból:            
Azzal, hogy Mészáros nevére kerültek a plakátos és reklámcégek, Vörös József céghálója szinte teljesen kiürült. A felcsúti milliárdoshoz közel álló ügyvéd tulajdonában már csak a 2015-ben alapított VRS Gold Kft., valamint a Smart Digital Sities Kft., melyben idén március elején szerzett részesedést.
Szerző

Élőlánccal tüntettek a Széchényi Könyvtárért, petíció indul, hogy méltó helyre költözhessen a gyűjtemény

Publikálás dátuma
2019.05.10. 21:18

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Nagyjából kétszáz résztvevője volt a kormányzati tervek nyomán kilakoltatásra ítélt könyvtár melletti kiállásnak.
A legutóbb a nyelvvizsga-törvény elleni tiltakozásban is résztvevő Diákvagyok mozgalom hívására tiltakozók álltak élőláncot az Országos Széchényi Könyvtár Budai Várban található épületénél, írja a Mérce. Az élőlánc felállítása után a nagyjából kétszáz tüntető a Miniszterelnöki Hivatalnak otthont adó Karmelita kolostorhoz vonult.

Nem az a baj, hogy elköltöztetik az OSZK-t a Várból, hanem hogy nem akarnak a nemzet könyvtárának egy méltó épületet adni

 - mondta el beszédében az egyik felszólaló, Katona Andrea, az OSZK korábbi főigazgatója. A szervezők az esemény végén jelezték, aláírásgyűjtést indítanak, hogy a könyvtár méltó helyre kerülhessen. A Mentsük meg az Országos Széchényi Könyvtárat! című petíció itt érhető el.
Az akcióra azután került a sor, miután kiderült: bezár nyárra az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) várbéli főépülete, és meglehet, hogy ott már ki sem nyit többé. A könyvtárnak alighanem el kell hagynia a Várpalotát, és ha igaz, a budapesti Corvin negyednél álló nagykörúti Kilián-laktanyába kell költöznie, ami a szakértők szerint alkalmatlan a közgyűjtemény elhelyezésére.
Az OSZK egyébként már 20 éve kinőtte a várbeli székhelyét, de csak most lett sürgős a költözés, amikor a Budai Palota felújítása elérte az épületet, amivel nyilvánvalóan tervei vannak a kormánynak.
Szerző
Témák
OSZK Budai Vár
Frissítve: 2019.05.10. 21:31

Új helyen Nagy Imre szobra

Publikálás dátuma
2019.05.10. 20:07

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Péntek hajnalban állították fel új helyén, a budapesti Jászai Mari téren Nagy Imre szobrát – vette észre a hvg.hu. Az 1956-os forradalom után kivégzett mártír-miniszterelnökről készült alkotást tavaly decemberben szállították el a Vértanúk teréről, ahol az 1934-ben felavatott, majd 1945-ben lerombolt Nemzeti Vértanúk Emlékművét rekonstruálják, amely a „vörösterror” áldozatainak tiszteletére készült. A szobrot egyelőre fekete műanyag fólia fedi, ami a portál információi szerint május végén, június elején kerülhet le róla. Azt egyelőre nem tudni, hivatalos avatóünnepség lesz-e, a szobor alkotója, Varga Tamás korábban úgy nyilatkozott lapunknak: szerinte az lenne a jobb, ha az emlékművet hivatalos ceremónia nélkül állítanák fel új helyén. Míg a Vértanúk terén Nagy Imre szobra a Kossuth tér és a Parlament irányába tekintett, a Jászai Mari téren a szökőkút helyére került, háttal a Képviselői Irodaháznak, így a kicsivel távolabb található Országháznak is. Ungváry Krisztián történész a helyszín választással kapcsolatban korábban úgy vélekedett: a Jászai Mari téri helyszín üzenete nem túl jó, hiszen a tér mellett álló Képviselői Irodaház egykor az ÁVH központja volt. A szobor elmozdítása heves ellenérzéseket váltott ki, mások mellett Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin, valamint a Nagy Imre Társaság is tiltakozott. A Társaság szerint a szobor éppen a Vértanúk terén volt megfelelő helyen, ugyanis így a demokráciához vezető utat szimbolizálta. Mécs Imre 56-os halálraítélt, egykori parlamenti képviselő egy decemberi demonstráción úgy nyilatkozott: a Kossuth tér az 56-os forradalom egyik központja volt. - Azzal, hogy a szobrot elvitték, már nem maradt emléke 56-nak a téren, csak néhány golyó a falban - tette hozzá. A Nagy Imre Emlékház is tiltakozott: „Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a konszenzusképtelen, erőből levezényelt áthelyezés és az elmozdítás módszere mélyen megsértette a forradalom miniszterelnökének és valamennyi 1956-os mártírunknak az emlékét” – írták. A szobrot, ami három üzletember – köztük a tavaly elhunyt Demján Sándor – kezdeményezésére, anyagi hozzájárulásával készülhetett el, 1996. június 6-án, Nagy Imre születésének 100. évfordulóján avatták fel. Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője lapunknak adott korábbi nyilatkozatában elárulta: az emlékmű rekonstrukciójának, újbóli felállításának teljes költsége mintegy 50 millió forintra tehető. Avató ünnepséget nem terveznek.
Szerző
Frissítve: 2019.05.10. 21:11