Háborgó vizeken

Hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter politikai stratégiájának kidolgozásakor felhasználta-e Orbán Viktor miniszterelnök útmutatásait, nem tudhatjuk, ám az szembetűnő, hogy a jobboldali radikális Liga elnökének is alapelve: külső ellenségeket kell keresni, s ezeket folyamatosan támadni kell. 
Salvini már-már tökélyre fejlesztette ezt a taktikát. Ha az ország nehéz gazdasági helyzetéről van szó, akkor azért nem a kormány, hanem Brüsszel a hibás. Ha rosszabbodik a közbiztonság, azért a menekültek okolhatóak. Mussolininál is sikerrel járt már ez a stratégia, s a közvélemény-kutatások azt jelezték, a mai modern Itáliában is el lehet hitetni az emberekkel, hogy minden baj forrása odakint keresendő. Salvini elérte, hogy az egykor Északi Ligának nevezett párt, amely csak regionális szinten volt számottevő, mára az ország legerősebb politikai tényezőjévé váljon. 
Nem törődik azzal, hogy megmérgezi az emberek lelkét, neki csak a hatalmi pozícióinak megerősítése számít. Most éppen bejelentette: nem nyitja meg az olaszországi kikötőket hazája haditengerészetének hajója előtt, mert az Líbia partjainál negyven embert a fedélzetére vett egy mentési műveletben. A belügyminiszter ezzel újabb határt lépett át, hiszen saját hazájának hajóját nem engedi kikötni csak azért, mert a legénység példát mutatott emberségből. 
Salvini még jobban bekeményít, mivel alapelve: a legjobb védekezés a támadás. A napokban kiderült, a Liga mégsem olyan tiszta, a korrupciótól mentes párt, mint ahogy elterjesztette magáról. Giuseppe Conte kormányfő szerdán menesztette a belügyminiszterhez közel álló infrastrukturális államtitkárt, Armando Sirit, mert 30 ezer eurós kenőpénzt fogadott el. A Ligára a korrupció árnya vetül, ilyenkor a legegyszerűbb újra elővenni a menekültkérdést. Eddig bevált. Ott is…

A magyarok hete

Azt állította Orbán Viktor (Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott előadásában), hogy a következő 10 évben a magyarok, különösen az anyaország megmarad a keresztény kultúrkörben, ezért biztonságos életet kínál a fiataloknak.
Ezzel szemben a tény az, hogy az anyaország nemcsak 10 évig marad meg a keresztény kultúrkörben, hanem sokkal tovább, a fiatalok biztonságos élete azonban nem ettől függ, hiszen ebben a keresztény kultúrkörben az elmúlt száz év alatt két világháború is pusztított. Nem kellett hozzá az iszlám fenyegetés.
Azt állította továbbá a miniszterelnök (ugyanott), hogy a magyarok „nem akarnak elfogyni”, ezért „demográfiai politikát” folytatnak, az EU-ban azonban ezt szalonképtelennek nyilvánították.
Ezzel szemben a tény az, hogy a családpolitika minden tagállam belügye, az Európai Uniónak ebbe nincs beleszólása, és végképp nem nyilvánította szalonképtelenné. De egy olyan csatában, amely nem is létezik, Orbán már megint győzelmet arat.
Azt is állította Orbán (szintén Kolozsváron), hogy a magyarok világnemzetet építenek, mert a világ minden sarkában találunk magyarokat, és fontos, hogy a szétszóratott nemzetrészeinket össze tudjuk kapcsolni egy világnemzetté.
Ezzel szemben a tény az, hogy világnemzet nincs, még Kína, India vagy az Egyesült Államok sem világnemzet, bár polgáraik a világ minden részén megtalálhatók. Ami van, volt és lesz, az a migráció, ezért vannak például magyarok Új-Zélandon vagy Chilében is. És ezért vagyunk kevesebben itthon.
Azt állította ezenkívül Orbán Viktor (ugyancsak a Sapientián), hogy „a magyarok karakterének örök motívuma”, hogy el akarják kerülni a szolganép sorsot, senkinek az alávetettjei nem akarnak lenni.
Ezzel szemben a tény az, hogy ezzel minden nép így van. Hogy csak a szomszédjainkat nézzük, ezért létezik Románia, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia. Tovább is van, mondjam még? 
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (a Kossuth rádióban), hogy az európai pártcsaládok által „csúcsnak nevezett jelöltek” mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen.
Ezzel szemben a tény az, hogy a legesélyesebbnek látszó néppárti jelöltet, a német Manfred Webert mindvégig támogatta a Fidesz, és csak néhány napja közölte Orbán, hogy nem fogják őt megszavazni, mert megsértette a magyar népet. Ha az alkalmasságnak ez az új feltétele, akkor át kell írni az Európai Unió alapszerződését. Legalábbis itt, Orbanisztánban.
Azt állította Földi László (volt hírszerző tiszt a Magyar Nemzetben, az orosz nemzetközi bank Budapestre költözésével kapcsolatos aggodalmakról), hogy „a rettegés Oroszországtól nem jobban indokolt, mint az Egyesült Államoktól.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egy frászt nem. Az orosz tekintélyuralmi rendszer néhány éve bekebelezte a Krím-félszigetet, és háborús konfliktust tart fenn Kelet-Ukrajnában. Az Egyesült Államok viszont a szövetségesünk, amely a NATO-ban kötelezte magát, hogy megvéd bennünket. Milyen híreket szerzett Földi, hogy még ezeket is elfelejtette?
Szerző
Bolgár György

Uniós bokarugdosás

A semminél több, a valaminél kevesebb – ennyi volt a csütörtöki nagyszebeni uniós csúcs, az utolsó az európai parlamenti választások előtt. Igaz, sokat nem is lehetett várni tőle. Ehhez képest kell értékelnünk azt a tízpontos nyilatkozatot is, amit a 27 tagállam vezetői az asztalra tettek, miközben alatta heves, közjoginak álcázott bokarugdosás folyik.
A Nagyszebeni Nyilatkozat erősebb és egységesebb Európai Unió megteremtését ígéri a jövőnek. "Továbbra is megvédjük az életmódunkat, a demokráciát és a jogállamiságot…, hitet teszünk közös értékeink és az alapszerződésekben megfogalmazott alapelvek mellett" - így az egyik pont. Pikáns, hogy aláírták azoknak az országoknak a vezetői is, amelyek ellen a jogállami normák megsértése miatt folyik eljárás. 
Nagyszebenben is kirajzolódtak a várható belső harcok és törésvonalak, például Macron francia elnök szavaiban: „két hét múlva Európa, illetve a nacionalizmus között kell választani”. Márpedig hiába írta alá a 27 vezető, hogy megvédi a jogállamot, ha eddig semmit sem tudtak kezdeni a magyar, a lengyel és a román kormány politikájával, amely aláássa a demokráciát, miközben vita van egy sor egyéb kérdésben és küszködés a brit kilépéssel, a populista hullámmal, a kínai és orosz kihívással. 
Ami az asztal alatti rugdosást illeti, Donald Tusk, az állam- és kormányfői testület elnöke bejelentette: két nappal az EP-választások után rendkívüli csúcs lesz Brüsszelben, mert már júniusban meg kell állapodni az Unió legfelső vezetőiről. (2014-ben ez három hónapot vett igénybe.) A vita az EU leendő vezetői kiválasztásának módjáról szól. Az EP azt követeli, hogy az állam- és kormányfők annak a páneurópai politikai pártnak a listavezetőjét nevezzék meg csúcsvezető-jelöltként, amely a legtöbb szavazatot kapta a választásokon, s élvezi a parlament támogatását is. A tagállamok egy csoportja ezt elutasítja. A „Spitzenkandidat módszer” legvehemensebb ellenzője a francia elnök, illetve a holland és a luxemburgi kormányfő meg a litván elnök, miközben - Sebastian Kurz osztrák kancellárhoz hasonlóan - Angela Merkel német kancellár is kiáll az EPP vezető jelöltje, a bajor Manfred Weber mellett. 
Lohol a magyar kormányfő is, aki a néppárti konfliktus miatt hátrált ki Weber mögül, s a magyar népnek küldött nagyszebeni üzenetében megelégedett a luftballonnal: „a magyar kormány csak bevándorlásellenes EU-vezetést támogat”. Megérezhette, könnyen veszíthet abban a játszmában, amelyben európai tényezővé szeretett volna emelkedni. Mind fogyatkozóbb reménnyel tekinthet a szélsőjobbos Salvini-vonal megerősödése, a Néppárt szélsőjobb nyitása felé. Weber helyett pedig akár a francia Michel Barnier-vel is szembe találhatja magát az Európai Bizottság elnöki posztján, bár a szocialista, liberális, zöld frakciók nélkül – Weberhez hasonlóan - ő sem juthat el odáig.
A The Guardianban Timothy Garton Ash oxfordi professzor azt írja: nagy bajban van az európai projekt, de nem szabad hagyni, hogy az unió szétszakadjon. Pedig az elhúzódó bizonytalanságnál ma semmi sem biztosabb.
Szerző
Friss Róbert