Kellőképpen elgondolkodtató és zavarba ejtő volt a kedd esti nyitány Cannes-ban. Na, nem azért, mert bármi extra történt volna a gálán, amelyen megtapsoltunk a nemzetközi zsűri tagjait és emlékeztünk röviden a nemrég elhunyt Agnés Vardára. A sokkoló Jim Jarmusch nyitófilmje, a The Dead Don’t Die (A halottak nem halnak meg) volt, amelyről sokáig nem tudtam eldönteni, hogy az életmű legnagyobb blöffje, vagy egy újabb zseniális mű-e. Végül az utóbbi mellett határoztam.
Kezdjük azzal, hogy ebben a filmben nincsenek hősök – erről a rendező azt mondta szerdán a sajtónak, hogy átvették a George A. Romero zombifilmjeinek alaptézisét. Jelesül azt, hogy az összes többi hollywoodi filmmel ellentétben a szörnyek nem társadalmon kívülről érkeznek, hanem közülünk valók. Azaz a zombi a romérói és mostantól jarmusch-i értelemben véve gyilkos és áldozat egyben.
Merthogy, a The Dead Don’t Die zombifilm. A cselekményt Centerville nevű városka lakónak szemszögéből látjuk, akik első kézből kapják az apokalipszis első rózsáit, miután a sarkvidéki kitermelések miatt megváltozott a Föld tengelye. Azt már csukott szemmel fel tudnánk mondani, mi történne egy sikerfilmben ezután, de Jarmuschnál az a történés ilyenkor, hogy Iggy Pop zombiként ássa ki magát a temetőben, egy társával betér a helyi diner-be és ott befalatoznak (az egyik áldozatot Eszter Bálint magyar származású zenész alakítja). Aztán Iggy-ék rájönnek, hogy a friss hús mellett még kávéfüggők is. A legtöbb játékidő Centerville három rendőrének jut – Bill Murray, Adam Driver és Chloe Sevigny zseniális triója –, akik nem tudnak mit kezdeni az eseményekkel. Mondjuk, nem is akarnak, mert Driver figurája kapásból megmondja, hogy zombi apokalipszis van, és legalább tízszer figyelmeztet, hogy ez nem fog jól végződni. Nem is, mert olvasta a forgatókönyvet – derül ki abból a jelenetből, amikor a színészek nem a figurájukat, hanem önmagukat alakítják és Murray Jarmusch-t ekézi. Nem, nem spoilereztem, a szamurájkarddal a filmben igen hatékonyan fellépő Tilda Swinton a sajtótájékoztatón elmondta, hogy olvasta a forgatókönyvet. Hangsúlyozva: Jarmusch esetében a forgatókönyv és a kész film két külön dolog, és igencsak meglepődött a látottakon... Szóval, nekünk, nézőknek esélyünk sincs nem szórakozni a szürreális humoron, amely mögött jelentős alkotói üzenet is meghúzódik.
Nagyon nehéz műfajilag besorolni Jarmusch új moziját, talán a legjobb, amit a Liberation kritikusa talált ki: tautológikus komédia. Miközben röhögünk a világvégén, egy merész dramaturgiai húzással egyértelművé teszi, hogy a zombik mi vagyunk, emberek, a fogyasztói társadalomban élő, kétes értékeket hajszoló senkik, akik felzabálják a bolygót. Jarmusch igazságot szolgáltat a filmjében. Arra a kérdésre pedig, hogy politikai műnek tartja-e, azt válaszolta, nagyon zavaró lenne számára, ha azt gondolná valaki, hogy az ökológiai katasztrófa politika. Sokkal inkább az egyéni lelkiismeretre akar hatni. Szerinte a bolygónk jövője a fiatalok és a társadalom által kivetettek kezében van. Vesszenek a multik!
