Az apám nem volt besúgó. Nem figyelt meg senkit, őt sem figyelték meg.
Hetente kétszer, amikor Dénes elmegy dolgozni, átkutatom a számítógépét. Nem tudom, miért csinálom ezt. Se szerelmes levelek, se más nők, pornó is ritkán. Ha pornó, akkor csak normális, egy férfi, egy nő, semmi érdekes. Nem tudom, miért csinálom ezt, a szakdolgozatomat kellene írnom, ehelyett Dénes gépében kotorászok. Ezzel töltök hetente kétszer legalább két órát. Mintha érdekelne. Nem találok soha semmit, és emiatt csalódott vagyok. Úgy érzem, ez nem normális. Az se, hogy átkutatom, az se, hogy csalódott vagyok. Talán csak kitörli az olyan leveleket, a durva pornókat, a társkeresőket inkognitóablakban nyitja meg. Mindenfélét elképzelek, hogy miket néz, ha nem vagyunk együtt. Miket nézne. Pontosan tudom, hogy nem néz semmit, nincs más nő, nincs durva pornó, nincs semmi titkos dolga.
Kutatómunkánk – az iratanyag jelenlegi feldolgozottsági szintjén – édesapjára (néhai – itt édesapám neve következik) vonatkozóan nem járt eredménnyel, adatot nem találtunk.
A társas kapcsolatok válsága Ingmar Bergman filmjeiben. Ez a szakdolgozatom címe, napról napra nem haladok vele. Dénes elmegy dolgozni, én otthon maradok, főzök és szakdolgozatot írok. Ha megkérdezi bárki, hogy telnek a napjaim, azt mondom, jól, persze, írom, haladok, kutatok a témában. Nem kutatok. Egyre jobban főzök. Dénes nem tud segíteni, nem szereti ezeket a filmeket, nem szereti Bergmant, nem érti, miért ezt választottam, örül, hogy otthagyta a bölcsészkart. Kertész lett, mindig is ez érdekelte, semmi más. Az ő diplomamunkájánál én segítettem, együtt mértük a bambuszokat a vácrátóti botanikus kertben, elmentem vele terepre, fotóztam, gépeltem, diktáltam, éjszaka nyomtattam, bármit, amire megkért. Ő nem segít. Nem tud, fáradt, dolgozik, nem ért a filmekhez, írjak inkább valami modern rendezőről, hagyjam Bergmant a faszba, írjak Tarantinóról. Néha napokig nem történik semmi, csak bámulom a falat, és azon gondolkodom, mikor találok Dénes gépén valami érdekeset.
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Online kitöltöd az űrlapot, kiről akarsz kérni információt, hol dolgozott, hol született, ilyenek. Három perc az egész, pár hónapon belül postai úton válaszolnak majd, hogy a családtagod besúgó volt-e. Kikérhetem nagyapámra is. Anyám szerint a nagyapám biztos nem volt besúgó, a papa nem volt olyan. Milyen? Apám olyan volt, még mesélte is, hogy őt beszervezték, olyan volt, hogy történeteket talált ki, részegen bármiről teljesen hihetően tudott beszélni. A Belügy beszervezte, mert ott dolgozott. Ha épp nem volt részeg, elvonult. Jelentéseket kell írnia, most hagyjuk egy kicsit dolgozni, fontos ügy, ne zavarjuk. Üti az írógépet, ezek fontos dolgok kislányom, határidőre kell. Lehet, hogy nem mondta, hogy jelentés, csak most így emlékszem. Rosszul. Csak kitalálom az egészet. Nem jelentett senkiről, csak szeretett volna. Apámat valószínűleg egyáltalán nem tartották megbízhatónak, beszervezhetőnek, tudták, hogy részegen a kocsmában mindenkinek elmondaná. Róla se jelentett senki, nem volt róla mit jelenteni.
Nagyapámat úgy képzelem el, hogy azt mondják, írjon jelentéseket, ő meg feláll, és azt mondja, sose tenne ilyet. Kimegy és becsukja maga mögött az ajtót. Ha valamivel megfenyegetik, akkor is ellenáll, kilép a pártból, egyenesen az emberek szemébe mondja, mit gondol. Vagy annyira kommunista, hogy elvből megfigyel. Egyetért azzal, hogy meg kell figyelni azt, aki gyanús, és aki gyanús, azt el kell távolítani vagy jobb belátásra kell téríteni. Annyira a hétköznapjai részévé válik ez, hogy nem áll fel, mikor ezt a feladatot kiosztják neki, hanem teljesen természetesnek tartja. Sose beszél erről. Sose kérdeztem, azt se, hogy miért volt kommunista, mire eszembe jutott, hogy megkérdezhetném tőle, meghalt.
Apám nem volt kommunista, gyűlölte a kommunistákat, mégis meg akart figyelni. A rendszer része akart lenni, vagy fontos ember, akire valami nagy dolgot bíznak.
Megérkezik a levél postán, rajta csinos kis bélyeg. ÁBTL, logó, még nyilvántartási szám is van, ha akarok válaszolni, erre a számra hivatkozhatok. Lehet hivatkozni. A levélben az üt meg legjobban, hogy néhai. Apám már csak néhai, nem tudom, ez miért üt meg, mikor huszonöt éve meghalt, az életemet nagyjából úgy élem, hogy az apám mindig is halott volt. És akkor az a szó, hogy néhai.
Ha kiderülne, hogy nagyapám besúgó volt, nem mondhatnám el anyámnak, titokban kéne tartanom előtte, minden egyes alkalommal, mikor találkozunk, úgy kéne tennem, mintha semmi nem történt volna. Az is lehet, hogy nagyapámat figyelték meg, róla írtak jelentéseket, és ott derülne ki valami, amit anyámnak nem mondhatnék el. Anyámnak azt se mondhatom el, hogy tudom, apám nem volt besúgó.
Dénes hazajön, és sose veszi észre, hogy átkutattam a laptopját. Nem figyel eléggé, néha hagyok nyomokat, másképp áll az egér, vagy más oldalt hagyok megnyitva. Ha rákérdezne, tagadnék, nem, dehogy néztem át, csak véletlenül bekapcsolva hagytad, véletlenül nekidőltem az egérnek, az én laptopom nem indult el, ezért a tiéd használtam, remélem, nem haragszol. Ezeket hazudnám neki. Tudja, hogy átkutatom, de nem is érdekli, mert úgyis töröl mindent, ami titkos. Vagy a benti gépen intézi, vagy a telefonon, vagy nem is online, hanem személyesen, munkaidőben találkozgat valakivel.
Nem tudom, apám szerette-e Bergmant, nem tudom megkérdezni tőle. Túl korán haltak meg a férfiak az életemben. Az nem érdekel, hogy anyám szereti-e. Nem érdekel az sem, hogy ő besúgó volt-e. Az érdekel, hogy kutakodott-e apám után, átnézte-e a táskáját, a zsebeit, nem tudom, hogy régen miket lehetett átnézni. Vagy nem volt erre szükség, mert apám elmondta az összes szeretőjét, az összes nőt, ügyet, még azt is, ami valójában meg se történt.
Tájékoztatnak, hogy folyamatosan törekednek a Belügyminisztériumtól átvett, meglehetősen hiányos korabeli nyilvántartások bővítésére, így lehetőségem van arra, hogy ismételt kutatást folytassanak édesapámra vonatkozóan. Ezt azonban, az iratfeldolgozó munkákat figyelembe véve, csak néhány év elteltével érdemes kérnem.
