Mészáros Lőrinc;4iG Nyrt;

2019-05-17 12:10:27

Amihez nyúl, abból arany lesz: 1789 százalékkal növelte profitját Mészáros IT-cége

Lesz az még több is.

Az első negyedévben 4iG Nyrt. adózott eredménye 280 millió forint lett, a tavalyi hasonló időszaki 106 millió forintos veszteséggel szemben, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 483 millió forintot ért el, csaknem 18 szorosa lett az egy évvel korábbi 27 millió forintnak - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.   

A működési hatékonyság növelését követően a 4iG Nyrt. a nagyvállalati, valamint az állami szektor beszállítójaként egyre eredményesebben lép fel az informatikai piacon. A társaság 2019 első negyedévében a meglévő partnerei megtartása mellett jelentősen javította piaci pozícióit - írták.

Ez igaz, amióta a Mészáros-birodalom két tőzsdei vállalata, a Konzum és az Opus Global 2018 júniusában bejelentette, hogy 50 százaléknál nagyobb befolyást vásárolt a 4iG-ben, a cég sorra nyeri az állami megbízásokat.