A hír szent, a szerkesztő szabad
Bolgár György egy olyan világ hírnöke, amikor az újságírók egy meghatározó és befolyásos csoportjának a nyolcvanas évek második felétől nemcsak hitévé, hanem gyakorlatává is vált, hogy a hír szent, a szerkesztő szabad. A magyar újságírás ismét szakmává lett. Az újságíró szakértővé: a hírek, a tények, a szerkesztés, az írás, a hang, a kép mesterévé. A Bossányi alapítvány már korábban is, csak olyanokat tüntetett ki életművéért, mint Mester Ákost, Rangos Katalint, Baló Györgyöt, Szénási Sándort, Váncsa Istvánt, akik életpályájukkal megteremtették a magyar újságírást, mint szakmát, akik megtanulták és megtanították, hogyan lehet és kell ezt a szakmát egy liberalizmussal leöntött diktatúrában, egy liberális demokráciában és egy anti-liberális autokráciában művelni. Hogyan kell olvasó, néző, hallgató számára egy támogatott-tűrt-tiltott sajtóvilágban igaz híreket, valódi tényeket közreadni, összerakni vagy becsempészni.
Bolgár György nagy előnye, hogy tudósítóként Amerikában láthatta és feldolgozhatta, hogyan zúg és zakatol az amerikai szabad sajtó hatalmas gépezete. Megismerhette és elsajátíthatta a rádiós és televíziós viselkedési mintákat. Megtanulhatta a technikákat. Bolgár hátránya, ami valamennyi magyar hátránya: egy alulfejlett, kisipari, provinciális országban kell alkalmaznia az amerikai mintákat. Sokszor érzi úgy, az őt olvasó vagy hallgató, hogy Bolgár túl nagy az országhoz: nem fér be. Világlátásának horizontja valóban a világ, még csak nem is Európa, nemhogy Magyarország vagy Felcsút. A felcsúti faluszélről rápillantva ez elviselhetetlen. Nem is viselik el.
Bolgár nem kérdi, mint Ady, hogy szabad-e Dévénynél betörnie új időknek, új dalaival, hanem betör. Erős vágy él benne, Magyarország nyugatosítására. A Nyugat, Bolgár felfogásában, a felvilágosodás, a forradalmak és hatvannyolc értékeit jelenti, a nyitottságot és szabadságot, igen, képviseleti demokráciát és jogállamot, sajtószabadságot és az európai életformát. A szakmájában pedig a tények, és még egyszer a tények tiszteletét, a hazugságok és képmutatások voltaire-i, gúnyolódó, szkeptikus, de mindig tárgyilagosan udvarias leleplezését. Nem vitás, hogy nem elfogulatlan és nem semleges. De mindig a párbeszéd pártján, éppen Voltaire alapigazságának megfelelően: nem értek egyet Önnel, de mindent megteszek, hogy igazságát elmondhassa.
A liberális demokrácia és a valódi politikai közösség legfontosabb jellemzője a dialógus. Bolgár György életműve a dialógus helyének, idejének és intézményének megteremtése. Bolgár telefonos beszélgető műsora a rendszerváltás hosszú – ma nagyon is rövidnek tűnő – tízéves pillanatában, egyike volt a dialógus helyeinek. Ma, az ellenreformáció és ellenforradalom, látszólag rövid, valójában nagyon hosszú idejében, Bolgár műsora az egyetlen civil dialógus. Bolgár ettől intézmény. Megosztó. Gyűlölt és szeretett. Tudta és tudja, hogy a dialógus nemcsak születik, hanem állandóan nevelni, éleszteni, vizsgáztatni kell. A magyar társadalomban mindig a párbeszéd hiányzott leginkább. Hatalmasok és hatalom nélküliek, gazdagok és szegények, hozzá nem értők és hozzáértők, szabadon gondolkodók és elvakultak között nehéz, talán lehetetlen a dialógus alapjait megtalálni. Bolgár szívósan és egész életét rátéve, azt hiszem nemcsak újságíróként, hanem költőként és íróként is, dolgozik a dialógus kultúrájának, a párbeszéd civilizációjának kialakításán. Nem rajta múlik, hogy egyre kevésbé látszik egy magyar-magyar, magyar-európai párbeszéd reménye.
Bolgár népe
Magyar nép nincs másfél évtizede. Volt Gyurcsány népe. Van Orbán népe. A nálunk élő legrégibb, legősibb nép Bolgár népe. Nem bolgárok. Nem idegenek. Nem másszívűek. Itt születtek, leginkább Újlipótváros, Angyalföld, Újpest, Kispest és Lőrinc lankás tájain. Születtek, mint egészen kis nyugdíjasok. Nagy-nagy mindentudással, amely majdnem akkora, mint a drága Bolgár úré. Születtek, mint telefonálók, belebeszélők, Kádár titkárságra levelet írók, mindenkit kioktatók. Ezernyi, évek, sőt, évtizedek alatt felhalmozott sérelemmel. Tele haraggal, előítélettel, összeesküvéselmélettel, üldözési mániával mindennel szemben, ami jobboldali. A sérelmek, az üldözések sokszor valódiak.
Civilek. Civil nyelven beszélnek, Bolgár civil nyelven válaszol. Néha civilizálatlanok. Akkor Bolgár civilizál. Lebeszél őrültségekről. Gyűlölködnek. Bolgár kulturál. Meggyőz arról, hogy pártos féligazság nem elég, a teljes és csakis a teljes igazságra van szükség. Fél szavakból értik egymást, de azért egész szavakat, mondatokat, áriákat fűznek egymáshoz. Korábban bejöttek műsorába a jobboldali hatalom emberei is, Bolgár lekötelezően kifinomultan végezte őket ki. Többnyire se a műsoralanyok, se a közönség nem érezte finom iróniáját. Ez nem a finomságok országa. A bunkósbot és gyalázás korában, az uralkodó letiltja sajátjait a részvételtől, s betiltja, amit lehet. A dialógus csak féloldalas lehet. A hidat lerombolták. A kerítés áll.
Bolgár népe lojális nép. Tele szeretettel és bizalommal Bolgár úr, a régi jó újságírás, a nekünk beszélő, ismerős hangú rádió, a kellően felizgató és mégis annyira megnyugtató régi világ iránt. Bolgár tudja, azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Műsorában Bolgár népe otthon van, szájában azokkal a jó ízekkel, amelyek anyja főztjét adták, fülében azzal az igazsággal, amit még egy Bolgár György nevezetű hírszerkesztő rakott össze az ismerős rádiós szobában. Bolgárt le lehet, de Bolgár népét nem lehet leváltani.
