Rocketman és Pelikán

Versenyen kívül vetítették az Elton John életéről készült musicalfilmet Cannes-ban. Itt és most volt először látható Bacsó Péter filmje, A tanú is cenzúrázatlanul.

Drámaian sötét és gondolatiságában mély alkotás lett Elton John életéről készült musical, a Rocketman, melyet versenyen kívüli gálavetítésen mutattak be Cannes-ban. A hollywoodi életrajzoktól megszokott felszínes anekdotázás és hozsannázás helyett húsba markoló emberi tragédiát mutat be Dexter Flecther rendező, aki nem volt rest a rocksztár életének már a gyerekkorban kezdődő kálváriáját részleteiben bemutatni, az apjával való destruktív viszonyát, a zenével való toxikus és mágikus kapcsolatát és nem mellékesen a férfiak iránt érzett szexuális vonzalmát – egyszóval azt, hogyan vált a csodagyerek Reggie Kenneth Dwithból egy másik életet élő szupersztár, Elton Hercules John. Ezek után a Rocketman felnőttkornak azon szakaszával foglalkozik, amikor dalszerző-énekes alkohol-, kokain-, gyógyszer- és szexfüggő volt, a kezdeti zseniális indulást a csaknem végzetes következménnyel járó elmagányosodás követte. A Rocketman minden, ami a Bohém rapszódia nem mert lenni: nem mismásol, nem torzítja a valóságot, hanem kegyetlenül őszinte, mint magának Elton Johnnak a dalai. Dexter Flecther rendező továbbá élt azzal a zseniális húzással, hogy a dramaturgia szolgálatába állította John és szövegírója, Bernie Taupin közös alkotásait, újraértelmezve azokat.

Bombasztikus hatású a Rocketman, így fordulhatott elő a szürreális szituáció, amikor a vetítés végén Elton John és az őt alakító Taron Egerton együtt sírt a nézőtéren mindenki szeme láttára. Néhány száz szerencsés ember még abban az élményben is részesült, hogy a híres-neves Carlton szálloda plage-án láthatta ezt a két csodálatos művészt együtt énekelni. Egy ilyen tipikusan cannes-i élmény után pedig simán meg lehetett kérdezni a pénteki sajtóbeszélgetésen Egertont arról, honnan merített ihletet a karakterhez. Ahogy fogalmazott: magától Elton John-tól, akitől bármit meg lehet kérdezni, brutálisan őszintén és alaposan válaszol. Élő anyagból dolgozott, a szó szoros értelmében.

Filmtörténeti pillanatnak is részesei lehettünk Cannes-ban: Bacsó Péter A tanú című szatírája rendezői változatának világpremierje volt pénteken. A vetítés előtt Joel Chapron a fesztivál egyik válogatója elmondta: Bacsó műve az egyetlen, melyet 1968-as események után szocialista országban finanszíroztak és kritikus volt a sztálinista rendszerrel szemben. Azt már Fazekas Eszter, a Magyar Filmarchívum restaurálásokért felelős munkatársa tette hozzá lapunk kérdésére: Aczél György kísérleti műnek tervezte A tanút – hasonlóan, mint a BBS filmeket – ezért engedélyezte a gyártást, bemutatási kötelezettség nélkül. Így tulajdonképpen nincs is semmilyen irat arról, hogy annak idején betiltották volna a filmet. 1981-ben úgy került ki a film Cannes-ba, hogy a Hungarofilm akkori igazgatója, Dósai István megmutatta Gilles Jacob igazgatónak. Ezután hosszú politikai csaták következtek, mire végül engedélyezték a premiert – kisebb változtatásokkal.

A film felújítása már régóta tervbe volt véve, maga Bacsó is tervezte, erről szóló feljegyzései rendelkezésre álltak. Amikor a Mokép állománya átkerült a Filmarchívumhoz, elkezdték feldolgozni a Mafilm fóti telepén lévő filmkivágásokat tartalmazó állományt, Fazekas Eszter itt bukkant rá a kivágott jelenetekre. A felújítás így két verzióban történt: a sztenderd és a cenzúrázatlan verzió is elérhető immár 4K-s digitális formátumban.

Bacsó Péter özvegye, Hudák Ilona elmondta: ő már 1970-ben látta ezt a cenzúrázatlan verziót. Az 1981-es premierről elmondta, hogy nagy siker volt és a férje annyira örült a meghívásnak, hogy eltörte a lábát és egy méregzöld színű Citroën „kacsával” jöttek végül ki. A mostani új bemutatót nagyon élvezte, noha érzelmileg nagyon felkavarta.

Fazekas Eszter szerint a legfontosabb jelenet, ami visszakerült a filmbe, börtönben játszódik, amikor Kállai Ferenc és Fábri Zoltán a Rajk-perre utalva beszélnek. A közönség jól fogadta A tanút most 2019-ben is. Ahogy Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója elmondta: csodálatos érzés volt, hogy Bacsó poénjai a mai napig működőképesek és a vetítőben számos náció képviselője élt együtt a filmmel.