Nők a „barkácsáruházban”

A németek nagy részének fogalma sincs a Bauhausról, véli Susanne Radelhof rendező, aki Gropius iskolájának női tagjairól készített filmet.

Weimarban 27 millió euróból (mintegy 8,65 milliárd forintból) új Bauhaus-múzeum épült annak tiszteletére, hogy 1919 és 1925 között Goethe, Schiller és Herder városában működött Walter Gropius művészeti iskolája. Mauzóleum, szarkofág, doboz – érték bírálatok az épületet. Gazdag, lenyűgöző, csodálatos betekintést ad a Bauhaus-jelenségbe – méltatták a mintegy ezer alkotást (bútorokat, textileket, fotográfiákat) bemutató kiállítást. A múzeum áprilisi megnyitója után még napokig hosszú sorok álltak a múzeum előtt.

Bár az ingatlanosok biztos felárral tudják értékesíteni a Bauhaus lakásokat, házakat, a weimari lelkesedés bizonyos szempontból mégiscsak meglepő volt. − Bauhaus: e szó hallatán a németek jelentős többsége egy barkácsáruházra gondol – mondta el lapunknak Susanne Radelhof, a Bauhaus nők című film rendezője. – A berlini Bauhaus Archívum látogatóinak nyolcvan százaléka külföldi, azon törik itt a fejüket, hogyan lehetne a németeknek is érdekessé tenni. Azoknak pedig, akik építészeti vagy bútorstílussal azonosítják, mindössze a hűvös dizájn, a funkcionalitás, a redukált formák szinonimája. Modern és menő, kicsit olyan, mint az Ikea. Pedig a Bauhaus ennél sokkal több akart lenni: az egész társadalmat akarta radikálisan megújítani az első világháborúban megélt traumák után.

A Bauhaus száz évvel ezelőtt nem volt szívesen látott művészeti iskola Weimarban. − Provinciális, konzervatív város volt annak idején. De Gropius iskolájának résztvevői nemcsak azzal keltett megütközést, hogy rendszeresen meztelenül fürdőztek a folyóban. A nemek közötti egyenlőséget, az egyenjogúságot hirdették – tette hozzá a rendező. Susanne Radelhof a Weimari Bauhaus Egyetemen tanult. Egy nap kezébe került egy képeslap, amely az egykori Bauhaus-iskola lépcsőjén álló nőket ábrázol. – Korábban szinte semmit sem lehetett tudni arról, hogy sok, mintegy 500 nő az egykori Bauhaus-iskola tagja volt – mesélte. − Kevés név maradt fenn, többnyire a művészettörténészek ismerik őket. Kárász Judit fotóművész mennyire ismert Magyarországon? Bánki Zsuzsanna építész? Mindketten Dessauban voltak a Bauhaus tagjai. Elkezdtem kutatni a nők életrajza iránt, és leszármazottaik segítségével is rátaláltam az elbeszéletlen történetekre. Amit pedig először éreztem: az hatalmas csalódás volt.

Mint ahogy a Bauhaus nők címből is kiderül: bár a Bauhaus összetartozó közösség volt, az iskolán belül hierarchia uralkodott, a hátrányos megkülönböztetés sem volt ismeretlen. – Ha egy nő festészetet szeretett volna tanulni, vagy építészetet, akkor is − egy-két kivételtől eltekintve − a textilműhelyben kötött ki. Igaz, hogy a textilműhely hozta a legtöbb bevételt – amire nagy szükség volt, hiszen kezdetben nyomorogtak és éheztek −, sőt a legtöbb kiállítást is ez a műhely rendezte, a nőket nem vették komolyan – mondta Susanne Radelhof. – Az építészeti műhely állt a hierarchia csúcsán, a fotográfia mint új médium pedig a legalján. Ebbe a műhelybe is jöhettek nők. Meg persze mehettek a konyhába főzni az iskolára, a tehetségük kibontakoztatása ráért. Hogyan lehet, hogy egy modern művészeti intézményben, amely az egyenjogúságot hirdeti, ilyen helyzet uralkodik? A kezdeti dühöm aztán elpárolgott, és nagyobb megértéssel lettem eziránt: a Bauhaus a nőknek esélyt adott a tanulásra − ami száz évvel ezelőtt egyáltalán nem volt magától értetődő –, és ha jobban belegondolunk: mi sem vagyunk sokkal modernebbek. Például itt van az én szakmám: a filmes iskolák tanulóinak legalább a fele nő, de gyakorlati életben a rendezők, operatőrök, vágók mintegy nyolcvan százaléka mégiscsak férfi – vetette fel Susanne Radelhof.

A Bauhaus hőskorszakának akadtak azért bőven kivételes hősnői. A Paul Kleenél, Vaszilij Kandinszkijnál és Moholy-Nagy Lászlónál is tanuló Marianne Brandt a Bauhaus fémfeldolgozó műhelyében alapozta meg azt a tudást, amelynek köszönhetően a második világháború után elismert formatervezővé vált. Alma Siedhoff-Buscher (Klee és Kandinszkij tanítványa) játék- és bútortervezőként reformpedagógusként, Gertrud Arndt (Klee és Moholy-Nagy tanítványa) fotóművészként, Gunta Stölzl (Klee és Johannes Itten festőművész tanítványa) textilművészként szerzett nevet magának. Stölzl volt az egyetlen, aki a Bauhaus mestertanára lehetett, és mintegy a Bauhaus tabuját többszörösen megtörve nemcsak vezető tanár, de anya is volt. Az osztrák festő- és textilművész, Friedl Dicker-Brandeis fordulatos és tragikus életéről korábban is született film, ő elég hamar össze különbözött az iskolaalapító Gropiussal. − Dicker-Brandeisnak hamar szűkké vált a Bauhaus, a világ színpadára volt szüksége. Ám nem azért hagyta el az iskolát, mert mintha Gropius pikkelt volna a nőkre. Itten és a köré szerveződő bécsi diákok ezotériával fűszerezték a Bauhaus-elveket. Gropius pedig ezt nem nézte jó szemmel.

A Bauhaus nők című film az MDR német televíziós társaság gyártásában készült, Magyarországon a Goethe Intézet szervezésében a Budapest100 keretében vetítették. Németországban hárommillió nézője volt.