Csehország;

2019-05-22 11:18:31

Negyedik hete tüntetnek a cseh igazságügyi miniszter ellen, tízezrek vonultak az utcára

Az aggodalmak szerint Marie Benešová kinevezésével akarja hátráltatni az ellene korrupció miatt zajló nyomozásokat Andrej Babiš miniszterelnök.

A legfrissebb tüntetéssorozat részeként már negyedik hete tüntetnek a kormány ellen Csehországban, számol be az Euronews. A prágai Vencel téren kedden több tízezren gyűltek össze Marie Benešová nemrég kinevezett igazságügyi miniszter lemondását követelve. 

Marie Benešová április végén vette át az igazságügyi tárcát, miután a cseh kormányból három miniszter is távozott. Az Andrej Babiš miniszterelnököt hatalomban tartó államfő, Miloš Zeman emberének számít. Sokak szerint a miniszterelnök Benešová kinevezésével akarja megszüntetni az ellene zajló eljárást az úgynevezett Gólyafészek-ügyben. Tavaly januárban a rendőrség vádemelést javasolt Babišsal szemben, miután az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) szabálytalanságokat állapított meg a nevéhez fűződő Gólyafészek szabadidőközpont uniós támogatása ügyében. A jelentés szerint a központ jogtalanul jutott a mintegy 50 millió koronás (580 millió forint) európai uniós támogatáshoz.

Benešová 2017 nyarán, még képviselőként a miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztése ellen szavazott a parlamentben.

A kormányfő korrupciós ügye miatt - megjegyzendő, más ügye is van, például hivatalos dokumentumok szerint Babiš a rendszerváltás előtt ügynök volt - azonban pártja, az ANO nem veszített sokat támogatottságából. Az a hétvégi EP-választás előtt, a közvélemény-kutatók szerint nagyjából 30 százalékon áll.