Labdarúgó Magyar Kupa;Vidi;

2019-05-26 18:23:12

"A bíró mindent megtett, hogy ne nyerjünk!"

A Vidi története során másodszor nyerte meg a Magyar Kupát, a székesfehérvári futballcsapat a szombati döntőben hátrányból fordítva 2-1-re győzte le a Honvédot.

Iványi-Honvéd–MOL Vidi FC 1-2. A bíró mindent megtett, hogy ne nyerjünk! – számolt be ezzel a szalagcímmel a bajnoki ezüstérmes kupagyőzelméről a Vidi hivatalos honlapja. 

Az elegánsnak semmiképpen sem nevezhető öröm és indulat megértéséhez vissza kell mennünk a Groupama Arénában 12 777 néző előtt lejátszott mérkőzés 66. percéig, amikor Huszti Szabolcs gyorsan elvégzett szabadrúgása után egalizált a Vidi (1-1), ám a találatot Iványi Zoltán játékvezető nem adta meg – a hivatalos indoklás szerint azért, mert előzőleg nem adott jelet a pontrúgás elvégzésére. Az első félidőben leginkább a négy sárga lapja miatt észrevehető, egyébként kissé idegesen futballozó Vidi azonban az annullált találat után megrázta magát, s előbb Marko Scepovic egyenlített a 80. percben, majd a rendes játékidő hosszabbításának első percében Anel Hadzic révén elhappolta a győzelmet a Holender Filip 14. minutumban szerzett büntetőből szerzett találatával sokáig vezető Honvéd elől.

„Én nem szeretnék a játékvezető szerepével foglalkozni – reagált lapunk kérdésére a kispestieket felkészítő Supka Attila, amikor arról kérdeztük, mit szól a Vidi felvetéséhez. – Szerintem mindkét fél javára vagy kárára voltak tévedések, de nem ezen múlt, hogy elveszítettük a kupadöntőt. Magunkban kell keresni a vereség okait, olyan hibákat vétettünk, amilyeneket nem szabadott volna.”

A szombaton befejeződött idényben a bajnoki címről a Ferencváros mögött címvédőként lemaradó Vidi szezonja a kupagyőzelemmel mindenképpen pozitívan értékelhető, hiszen ne feledjük, hazai eredményessége mellett a csapat hat év szünet után első magyar csapatként az ősszel bejutott az Európa-ligába is, ahol a Chelsea, a BATE Boriszov és a görög PAOK mellett is megállta a helyét, kevésen múlott a továbbjutása.

„Ha ez előző két évet nézzük, sikeresebb szezon volt a mostani még annak ellenére is, hogy tavaly bajnokok lettünk, az idén viszont csak másodikként zártunk a bajnokságban – kezdte a Népszava számára rövid szezonértékelésre vállalkozó Vidi-játékos, Kovács István. – Egy magyar csapat három dolgot tud elérni egy idényben, a bajnoki és kupagyőzelem mellett szerepelhet valamelyik nemzetközi kupasorozatban, ebből a háromból mi két dolgot elértünk. A Fradi megérdemelten lett bajnok, így szerintem nincs szégyenkeznivalónk a második helyen sem.”

Véget ért tehát a hazai futballidény, amely legközelebb augusztus első hétvégéjén az OTP Bank Liga új szezonjával köszönt be. A magyar klubok közül négy addig is az európai kupaszíntéren próbálhat szerencsét: bajnokként az FTC a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezd, míg a bajnoki második Vidi és a bronzérmes Debrecen mellett az MK fináléjában alulmaradó Honvéd is az Európa-liga kvalifikációs szakaszában lesz érdekelt.