Hajógyári-sziget;beruházás;

2019-05-28 11:32:40

Önti a pénzt a kormány a Hajógyári-szigetre – Csak nem tudjuk, hogy miért

Nincs nyoma annak, hogy a fővárosi Duna szakaszon másutt is ilyen gyorsan döntenének az árvízvédelmi beruházásról.

Formálódik az egyelőre eltitkolt nagyberuházás a Hajógyári (Óbudai) Szigeten: azonnali hatállyal 628 millió forintot csoportosít át a kormány a Hajógyári (Óbudai) sziget árvízvédelmének a megvalósítására – vette észre a Napi.hu a Magyar Közlönyben.

A mostani beruházás azért is feltűnőbb, hogy nincs nyoma annak, hogy a fővárosi Duna szakaszon másutt is ilyen gyorsan döntenének az árvízvédelmi beruházásról. A rendeletből csak annyi derül ki, hogy a kormány megkezdené a hajógyári Öböl északi részére tervezett Kovács Katalinról elnevezett Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia létrehozását, így a kormányrendelet szerint meg kell kezdeni ennek az előkészítését.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány nemrégiben indoklás nélkül kivette a világörökségi várományos helyszínek közül a II-III. századi Hadrianus-palota romjait rejtő Hajógyári-Szigetet, méghozzá hetekkel az erről döntő UNESCO szavazás előtt. Dacára, hogy előtte a tudományos közösség több mint egy évtizede, a kormány pedig 2016 óta döntött arról, hogy a világörökség részének kell lenni a Hajógyári Szigetnek. Indoklás helyett a kormánysajtóban olyan névtelen pletykák terjengtek, hogy azért vette le a kormány a várományos listáról a helyszínt, hogy „korhű módon helyreállítsák” az egykori helytartói palotát, mivel ezt akadályozta volna az UNESCO világörökségi státusz.

Ezt követően most a kormányrendeletbe szövegezték be a Kajak-Kenu Sportakadémia létrehozását, ám kérdéses, hogy ez lett volna a világörökségi jelölés visszavonásának az oka, mivel erről még a világörökségi pályázat idején, 2017 végén döntött a kabinet.

Igaz, még bőven élt a sziget világörökségi pályázata, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bérletre hirdetett meg szigeti parcellákat, köztük a nevezetes romokat rejtő területet is.

Ami biztos: nemrégiben éppen a helytartói palota romjait rejtő parcellát munkaterületté nyilvánították.