napelem;agrárium;

2019-05-30 20:17:11

Mégis lesz agrárnapelemprogram

Az Orbán-kormány a 2017-ben meghirdetett, majd tavaly lefújt agrárnapelem-programhoz hasonló rendszer kidolgozásába fog.

Négymilliárd forintot különít el a kormány „naperőművek termőföldi telepítésére” - derül ki a ma esti Magyar Közlönyből. Orbán Viktor ez év végi határidővel felhívja az illetékes minisztereket a kisteljesítményű naperőművek termőföldi telepítésére vonatkozó törvényi környezet felülvizsgálatára - beleértve a hálózati csatlakozás és a menetrend be nem tartásának pótdíjazási szabályait is -, illetve a megfelelő csatlakozásokhoz szükséges állami beruházások megszervezésére.

A határozat erőteljesen hasonlít Lázár János egykori kancelláriaminiszter 2017 végi földművesnapelemes kezdeményezéséhez. Igaz, az akkori kormányhatározat a mostaninál jóval konkrétabb célokat fogalmazott meg. Eszerint hatszáz, majd később háromezer földművest szerettek volna egyenként fél-fél megawattos napelemtelep kialakítására bírni nehezen művelhető mezőgazdasági területeken. Olyannyira, hogy ennek nyomán kívánták lenullázni az ország árambehozatalát. A célhoz akkor nyolcmilliárdot különítettek el, illetve vissza nem térítendő támogatást ígértek. Az az Agrárkamara által akkor százmillió forint fejében elvégzett igényfelmérés állítólag élénk érdeklődést mutatott. A választások után azonban, tavaly év végén az új Orbán-kabinet a kezdeményezést egy mondatos határozattal eltörölte.

Azóta – többnyire a DK-s Vadai Ágnes visszatérő kérdéseire - az illetékes innovációs és technológiai tárca leginkább kitérő válaszokat adott arra a kérdésre, hogy miért törölték el az agrárnapelem-programot és mit ajánlanak helyette. Cseresnyés Péter parlamenti államtitkár például uniós támogatási kiírásokat ajánlott, ám mint kiderült, azon agrárgazdálkodók vagy nem indulhatnak, vagy csak saját energiaigények kielégítésére.