rendőrség;Duna;hajóbaleset;hajókatasztrófa;

2019-06-01 17:38:01

Azonosították a hét dél-koreai áldozatot

Rendőrök meséltek a mentés első pillanatairól.

Azonosították a szerda este történt dunai hajóbaleset hét dél-koreai áldozatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat délután.

Gál Kristóf elmondta: a hét elhunytat egyrészt a holttestekről vett ujj- és tenyérlenyomatok alapján a dél-koreai hatóságok közreműködésével, valamint a hozzátartozóknak bemutatott fényképek segítségével azonosították.

A szóvivő megmagyarázta, miért nem vettek részt a mentésben a rendőrség helikopterei. Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség többször elbüszkélkedett az erős keresőlámpával és hőkamerával is felszerelt helikopterek felszerelésével, két hete sincs, hogy negyed órás műsorban mutatták be „a vízben bajba jutott ember mentésénél alkalmazható technikát”. Gál Kristóf magyarázata szerint van egy úgynevezett időjárási minimum, amely alatt a gépek nem szállhatnak fel. Szerda este olyan körülmények voltak, hogy a rendőrség egyébként éjjellátó készülékkel is felszerelt helikopterei nem kaptak felszállási engedélyt.

Az adásban megszólalt az egyik rendőr, aki elsőként érkezett a katasztrófa helyszínére. Virág Richárd azt mondta: szerda este 21 óra 10 perckor a rádión hallották, hogy a Margit híd és a Parlament térségében embereket látnak a vízben.

Öt perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol a Lánchíd magasságában észrevettek egy segítségért kiabáló férfit a vízben, akit egy nővel együtt beemeltek a hajóba. A férfi sokkos, kihűlt állapotban volt, a nő viszont nem adott életjeleket, így megkezdték újraélesztését és értesítették a mentőszolgálatot. Hozzátette: a mentést nehezítette, hogy mindkét embernek olajos volt a ruházata és nagy hullámok voltak. 

Gál Kristóf az MTI-nek az adást követően elmondta: az első vízi egységek 21 óra 15 perckor, az első szárazföldi egységek pedig 21 óra 19 perckor érkeztek a helyszínre. A rendőrség által korábban közölt 21 óra 29 perces kiérkezési időpont a bűnügyi állományra vonatkozott - emelte ki.

Az adásban elhangzott: a rendőrség a társszervekkel együtt a Budapesttől délre eső teljes Duna-mederszakaszon folytatja a kutatást. A baleset helyszínén szombaton és vasárnap a szakemberek számára legfőbb feladat az úgynevezett árnyékolás kiépítése lesz, annak érdekében, hogy a búvárok le tudjanak ereszkedni a roncshoz és ott érdemi munkát végezhessenek.