Kendőzetlen valóság

Publikálás dátuma
2019.06.06. 10:55

Fotó: Carolyn Cole /
Nyolc női fotográfus, száznegyven kép, a huszadik század legnagyobb fegyveres konfliktusai. A düsseldorfi Kunstpalast kiállítása lebontja a sztereotípiáinkat.
Carolyn Cole, Françoise Demulder, Catherine Leroy, Susan Meiselas, Lee Miller, Anja Niedringhaus, Christine Spengler, Gerda Taro. Míg némelyikük neve bizonyára ismerős lehet sokunknak, addig másoké kevésbé: női fotográfusok a frontvonalról. Az elmúlt nyolcvan év egy-egy kiemelkedő háborús eseményét az ő lencséiken keresztül ismerhette meg a közönség, s közel száznegyven kiállított képükkel most a düsseldorfi Kunstpalastban is találkozhat. A sokak által férfiasnak tartott szakmában képeik különös érzékenységet, és gyakran rendkívüli arányérzéket, illendő távolságtartást mutatnak, holott többen a női fotográfusok közül szinte véletlenül kerültek a fényképezőgép közelébe. Fotóik az 1930-as évek európai konfliktusaitól napjaink globális problémáiig ívelnek: a spanyol polgárháború és a második világháború mellett a libanoni polgárháború, a palesztin harcok vagy a jugoszláv háború egyaránt szerepel a helyenként nagyon intim, míg másutt az abszolút objektivitásra törekvő képkockákon. A felvételek dokumentáló céllal, gyakran konkrét hírügynökségek számára készültek, és egy pillanatig sem esztétizálnak vagy kendőzik el a szörnyű történéseket. A női fotográfusok képeikkel gyakran sztereotípiákat is ledöntenek: olyan erős nőket, anyákat, fiatal lányokat, vagy akár gyerekeket is a középpontba helyeztek, akiket a háború dokumentációjában többnyire az elesettek szerepében ábrázoltak. Az élet minden aspektusa megjelenik a fotókon: a gyermeküket gyászoló szülők, a halál rideg mivolta, vagy épp a harcok pillanatképei mellett a háború ideje alatt gondtalanul növekvő gyerekek kacagása és játéka is gyakran betölti a képtereket. A konfliktusok idején is változatlanul zajló mindennapi élet rendkívül érzékletesen elevenedik meg a többnyire fekete-fehér, ritkán színes, mindig jelentéssel és történetekkel teli fotókon.
S bár a kiállítás szervezőelve a női fotográfusok bemutatása, mégsem domináns a gyakran hangoztatott "női" tekintet szerepe, a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy lássuk: nincsenek nőies vagy férfias szerepek és skatulyák, még egy olyan erőszakos területen sem, mint amilyen a háború. Bár lehetnek érzékenyebb megközelítésmódok, ám ez nem gender-specifikus tényező, sokkal inkább egyéni szemlélet és művészi kifejezőeszköz kérdése. A tárlat arra is felhívja a figyelmet, hogy a bemutatott művek készítői legalább akkora ismertséget érdemelnének, mint férfi társaik. Ahogy arról a képek is tanúskodnak, a történelem sem nemek szerint válogat. A cikk a budapesti Goethe Intézettel való együttműködés keretében készült.

Infó

 Fotografinnen an der Front Kunstpalast, Düsseldorf Nyitva: június 10-ig 

Szerző
Témák
fotók
Frissítve: 2019.06.06. 16:06

Színház végveszélyben

Publikálás dátuma
2019.06.06. 10:10

Fotó: Pécsi Harmadik Színház
A Pécsi Harmadik Színház egyelőre nem tudja meghirdetni a 2019-20-as évad előadásait, mondta Vincze János, az intézmény sajtótájékoztatóján. Ennek oka, hogy ezévtől a színházak nem juthatnak hozzá a bevételarányos társasági adóhoz, így a tavaly még 140 millió forintból gazdálkodó intézmény elesik 36 millió forinttól. Emiatt előadások maradnak el, és csökken az eddig 50-60 milliós jegybevétel. A kormány pályázatokból igyekszik a kieső adóbevételt pótolni, ám ennek révén csak 8-10 millió forinthoz juthat a teátrum, amely az önkormányzattól sem remélhet támogatást. Vincze János igazgató, Jászai-díjas rendező a színház érdekében anyagi segítséget kért Baranya vállalkozásaitól. Az 1995-ben alapított intézmény évente 2-3 premiert tart – főképp kortárs magyar szerzők műveit viszik színre, meghívott művészekkel -, emellett a „Harmadik” a magyar teátrumok előadásainak befogadószínházaként működik. A színház évi 150 előadását több mint 30 ezren látják. A közönség és a szakma elismeréssel figyeli a kulturális műhely munkáját, most mégis veszélybe került a jövője. 
Szerző
Témák
TAO

Művész és családapa - Farkas Gábor zongoraművész a Pesti Vigadóban

Publikálás dátuma
2019.06.05. 11:30

Fotó: KATONA CSILLA
A Japánban élő Farkas Gábor zongoraművészt hamarosan Budapesten, a Pesti Vigadóban hallhatjuk, új Chopin-lemezét mutatja be.
A művész a zongoristák számára megkerülhetetlen Chopinnel kapcsolatban - akinek műveit nagy örömmel jelentette meg a Hungarotonnál -, elmondta, a lemez anyaga a négy ballada és a négy impromptu, de a koncerten ezt még kibővíti az f-moll fantáziával. Ezek a zeneköltő életművében talán a legkomplexebb, legtartalmasabb és technikailag is talán a legnehezebb darabok. Liszt, Schumann, Chopin kortársak voltak, barátok, egymást inspiráló művészek, akikhez mindig is erősen vonzódott, nem véletlen, hogy Liszt-szólóalbummal debütált pályája elején. Felvetődött a kérdés, vajon a koncertteremben előadott és a stúdióban felvett zene között lehet-e különbség. „Amíg a koncertteremben a közönség és az előadó között egyfajta energiaáramlás keletkezik, egymásból építkeznek, úgy ezt az energiát a stúdióban a négy fal között a művésznek önállóan kell létrehoznia. Bizonyos dolgok persze hűek maradnak minden helyzetben, de a darabok hangvétele, ereje, a művész teljesítménye a játék pillanatában adott hangulata, kisugárzása alapján változik. Ahogy elkészül egy-egy lemezem, azt a megjelenéskor visszahallgatom, és már tudom, hogy rengeteg mindent másképpen játszanék. A közönséget illetően van, aki szeret részese lenni az izzó, élő és aktív kreatív pillanatnak, de sokan vannak, akik a több napos munka eredményeképpen született felvételt szeretik újra és újra hallgatni” – kaptuk az alapos választ. Abból a romantikus gazdagságból, amit az említett szerzők művei tartalmaznak, mit és hogyan lehet a japán tanítványoknak átadni, érdeklődtünk tovább. Kiderült, az egyetemen nagyon megbecsülik és tisztelik Gábort, a sok-sok tanítvány is ezt bizonyítja. Diákjai felkészültek, szorgalmasak, lelkesek, mindent meg szeretnének tanulni, ez rendkívül jól esik neki. A kultúrájukból fakadóan az egyetlen nehézség számukra az érzelmek megélése, kimutatása, és azok megjelenítése a darabokban. Érzelmek nélkül mit sem érnek az üres hangok. Farkas Gábornak az jelenti a kihívást, hogy mint egy jó pszichológus, bátorítsa és hozzásegítse őket az érzelmi fejlődéshez, kinyíláshoz. Mivel felesége is zongoraművész, aki Japánból jött Pestre tanulni, nem csoda, hogy már gyermekeik is zongorázni kezdetek. Megtudtuk, hogy a távol-keleti szigetországban érdekes módon a szülők kezdik el gyermekeik hangszeres oktatását, hogy mire megkezdik iskolai tanulmányaikat, megfelelő módon tudjanak nekik segíteni. A japánok nagyon intenzíven részt vesznek gyermekeik oktatásában, legyen az bármi, zene, sport, tudomány. A művészházaspár nagyobbik fia négyéves, őt már tanítja Yuki, a feleség. A kicsi még csak két esztendős, de úgy tűnik, ő még kíváncsibb a zongorára és zenére. „Azonban jobb lenne, ha hamarosan más tanítaná őket, hiszen a gyerek mindig másképp viselkedik a szüleivel, mint a tanáraival, én szeretnék az apukájuk maradni, akihez persze lehet fordulni a zongorával, zongorázással kapcsolatosan is – jegyzi meg Gábor. Na de, térjünk vissza a művészhez, hogyan alakul most élete zongoristaként? „Kíváncsi vagyok a zeneirodalom izgalmasabbnál izgalmasabb műveire, azok fölfedezésére, a titkok megfejtésére. Kétségtelen, hogy jelen pillanatban a romantikus zongorairodalom szerepel túlnyomó többségben a műsoromon, ugyanakkor hallatlanul felemelő érzés a gazdag barokk vagy klasszikus repertoárból meríteni” – derül ki a feleletből. Farkas Gábor koncertjei miatt gyakran ingázik Tokió és Budapest között, valamint Ázsia számos országában is fellép, Budapestre egy kínai turnéról érkezik, majd New Yorkban vesz részt a Classical Bridge fesztiválon szóló-, illetve kamarahangversenyen, és mesterkurzust is tart ott. „Fantasztikus helyeken, fantasztikus művészekkel lépek fel, de a legjobban az itthoni közönségnek szeretek játszani” – szól a vallomás. Info: 2019.06.05. Pesti Vigadó Farkas Chopinje Chopin Négy ballada, Négy impromtu, f-moll fantázia

Névjegy

Farkas Gábor 1981-ben született Ózdon, generációjának egyik legkiemelkedőbb zongoraművésze, a romantikus repertoár széles körben elismert interpretátora, több nemzetközi zongoraverseny győztese, a világ zenei fesztiváljainak és koncerttermeinek állandó meghívottja. Napjainkra immár számos szólólemeze látott napvilágot. Tokióban él, a Tokyo College of Music professzora.

Szerző