kormánysajtó;Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány;

2019-06-06 08:38:14

14 milliárdos profitot ért el négy hónap alatt a kormánypárti médiaóriás

Az továbbra sem egyértelmű, hogy jövőben képződő nyereséggel mit akar kezdeni a KESMA.

Közzétette története első pénzügyi beszámolóját a kormánypárti médiaszörny, a tavaly év végén életre hívott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA). Ez alapján azt írja a G7, hogy saját értékelése szerint 

És miután ezt teljes egészében ajándékba kapta, így lényegében pont ekkora, tehát több mint 14 milliárd forint profitot ért el. Az egykori tulajdonosok egyébként 30 milliárd forintnál is jóval többet költöttek a tavaly év végén térítésmentesen átadott médiumokra, igaz ennek egy részét – jellemzően szintén a NER-hez köthető bankok – hiteléből finanszírozták. Az adományok sora azonban a vállalatok átadásával nem ért véget: az éves jelentés szerint

Az alapítvány beszámolója egyébként az elmúlt öt hónapban sokat avult, hiszen a dokumentum a 2018 december végi állapotokat tükrözi, márpedig azóta a csoportnál elég sok minden történt. Az KESMA-nak tavaly év végén 17 médiavállalkozásban volt érdekeltsége. Mostanra ez a szám 19-re emelkedett, mivel időközben elkezdték átszervezni a csoportot, úgy, hogy végső soron a vállalatokat bepakolják a Mediaworks alá.

Az továbbra sem egyértelmű, hogy jövőben képződő nyereséggel mit akar kezdeni a KESMA, bár az alapítvány beszámolója szerint a pénzből "kevésbé jövedelmező, de a magyar hagyományokat és értékeket teremtő, őrző vállalakozások és szervezetek támogatása" is megoldható lesz.