Sötétben tapogatóznak a Ferrarinál

Publikálás dátuma
2019.06.07. 10:30
Mattia Binotto (balra) a téli teszteken még mosolygott, azóta viszont nem lehet oka az örömre
Fotó: GREG BAKER / AFP
Miközben a Mercedes megnyerte az idény első hat futamát, a Ferrarinál továbbra is a problémák feltárásán dolgoznak.
A Forma-1 mezőnye rövid ideig megszakítja az európai szezonját, és elhagyja a kontinenst, hogy Kanadában álljon rajthoz a legendás utcai montreali aszfaltcsíkon.
Hat versenyhétvégét követően nyomasztóan nagy a különbség a Mercedes és többi csapat között, ugyanis eddig egy olyan futam sem volt a szezonban, amikor ne Lewis Hamilton, vagy Valtteri Bottas nyert volna. Ez legutóbb Monacóban sem volt másképp, de a hercegségben már nem kettős győzelmet szerzett a címvédő csapat.
A riválisok helyzete hétről-hétre aggasztóbb, a legtöbb kritikát pedig a Ferrari kapja. Mattia Binotto csapatfőnök a szurkolók türelmét és támogatását kéri. „Vannak ötleteink, sietnünk kell, de így is hetekbe fog telni” - mondta Binotto, aki elárulta elsősorban azon dolgoznak, hogy megoldást találjanak a gumikezelési problémára.
A Monacói Nagydíj óta pedig futótűzként terjedt el az a hír, mely szerint Sebastian Vettel az idény végén kiszáll a száguldó cirkuszból. A 31 éves német az Auto Bildnek viszont határozottan cáfolta a szóbeszédet. „Nem áll szándékomban kiszállni, továbbra is élvezem a versenyzést és a Ferrarinál is van még dolgom. Mindent megteszünk, hogy még idén fordítani tudjunk, az első lépés a hétvégi Kanadai Nagydíj lesz” – szögezte le. 
A négyszeres világbajnok - aki 2013 óta nem tudott újabb végső sikert aratni - tavaly megnyerte a Kanadai Nagydíjat, viszont az augusztus végi belga versenyhétvége óta nem állt a dobogó legfelső fokára.

Repteret nevezhetnek el Laudáról

A nemrég elhunyt Niki Laudáról nevezné el Bécs repülőterét az egykori osztrák közlekedésügyi miniszter. Norbert Hofer ötlete nem lenne egyedi, hiszen Ausztria második legnagyobb reptere Salzburgban már Wolfgang Amadeus Mozart nevét viseli. A bécs-schwechati reptér jelenleg a Vienna International Airport (Bécsi-schwechati Nemzetközi Repülőtér) nevet viseli, 2018-ban több mint 27 milliós utasforgalmat számlált, és többek között Lauda is gyakran szállt föl vagy landolt ott repülőútjai alkalmával, miközben légitársaságainak is Bécs jelentette a központját.

A hétvége programja

Péntek
Első szabadedzés:  16:00-17:30 (tv: M4 Sport) Második szabadedzés: 20:00-21:30
Szombat
Harmadik szabadedzés:17:00-18:00 Időmérő: 20.00-21:00 (tv: Duna)
Vasárnap
Futam:  20:10-től (tv: Duna)

Szerző

Final Four-szerződés: küszöbön a hosszabbítás

Publikálás dátuma
2019.06.06. 11:25

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Megállapodás még nincs, de közel vannak hozzá a felek, hogy lehetőleg újabb öt évig Budapest legyen a házigazdája a női négyes döntőnek. Az európai szövetség szóban már elkötelezte magát a magyar rendezés mellett.
Az eddigiek alapján kijelenthetem, hogy jó úton haladunk, Budapestet jó rendezőnek, a magyar embereket pedig kézilabdát szeretőként jellemezte az európai szövetség vezérkara - mondta a budapesti Final Four rendezése előtti napokban Horváth Gabriella, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának tagja. Megerősítette, hogy a hazai szövetség mindent megtesz azért, hogy Budapesten maradhasson az egyre jobban bejáratott rendezvény. A férfiak esetében idén pont tizedszer rendezték a Bajnokok Ligája négyes döntőjét a kölni Lanxess Arénában, ugyanez a női vonalon öt éve budapesti esemény.
A magyar fővárosnak döntő érdemei vannak abban, hogy a női Final Four méretében és presztízsében is kezd felnőni a férfiak gigaeseménye mellé. A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) a lejárt szerződés meghosszabbítása érdekében hetek óta lobbizik, de egyelőre nincs aláírt kontraktus, ám a felek közösen keresik azokat a megoldásokat, amelyek a hosszabbításhoz vezetnek. Az első verzió szerint a Győr győzelmével végződött négyes döntő alatt szerették volna bejelenteni az újabb ötéves megállapodást, ám akkor ez elmaradt – ámbátor úgy tudjuk, szóbeli ígéret akkor elhangzott. De azóta sincs megkötött szerződés, a csúszás oka pedig az, hogy jelen esetben nem egy sima hosszabbításról van szó, hanem teljesen új elemek kerülnénenek bele a megállapodásba.
Az álláspontok nem állnak távol egymástól, de a korábbiakkal szemben a jelenlegi jogértékesítő a ciklus alatti évenkénti finomhangolás mellett érvel. Ez amúgy a szövetségnek sincs ellenére, tudniillik Magyarország elnyerte a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság rendezési jogát, így az eseményre a Papp László Sportarénánál kétszer nagyobb csarnok épül. Az Üllői útra álmodott aréna Európa legnagyobb kézilabda csarnoka lesz a maga 20 022 szurkoló befogadására alkalmas nézőterével. A rendezési év és a nézőszám jelentette szimbolikán túl nyilvánvaló, hogy 2022-ben már ide költözne a női Final Four is, ami a léptéket tekintve a fejlődés újabb állomása lesz.
A kézilabda hazai népszerűsége vitathatatlan, női és férfi vonalon egyaránt a világ élvonalát képviselik a magyar csapatok. Jó, jó, nem magyar játékosok viszik a prímet, ám az talán reménykedésre adhat okot, hogy az igazolt játékosok száma 25 ezerről 80 ezerre nőtt, ami ha messziről is látható minőségi fejlődést egyelőre nem generált, de legalább tükrözi a sportág népszerűségének növekedését.

Nincs sok esély a három BL-indulóra

Az Európai Kézilabda Szövetség hegemónia ellenes törekvései miatt ragaszkodik ahhoz, hogy női vonalon egy országból maximum két csapat indulhasson a legrangosabb sorozatban. Ez speciel pont nekünk nem kedvező, a szemléletnek vélhetően magyar áldozata lesz: a következő BL-szezonban az alanyi jogon indulási jogot szerzett magyar bajnok és BL-címvédő Győri Audi ETO mellett az NB I ezüstérmese, az FTC-Rail Cargo Hungaria kapja az EHF szabadkártyáját. Ugyan erről nincs még hivatalos értesítés, de nehéz elképzelni más verziót. A Siófok viszont megnyerte az EHF-kupát, és a tavalyi győztes román Craiova szabadkártyát kapott, így indulhatott a selejtezőben. Más kérdés, onnan nem került fel a főtáblára, de ez a fél világválogatottal felálló Siófok esetében nem lenne opció. Ugyan a Balaton-parti egyesület kérvényezte a szabadkártyát az EHF-nél, de információink szerint kevés az esély, hogy ezt megkapja.

Témák
kézilabda

Nyitva maradt a közpénz-csap: egymilliárd forintos támogatást kap a Vajdasági Birkózó Akadémia

Publikálás dátuma
2019.06.06. 11:04

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
A hazai birkózóktól kell elvenni a pénzt a magyarkanizsai sportlétesítmény kedvéért.
937 millió forinttal támogatja a magyar kormány a Vajdasági Birkózó Akadémia Magyarkanizsán történő megvalósítását egy szerda este megjelent határozat szerint, mint azt a hvg.hu észrevette. A milliárd forint közpénzből 197 milliót az idei költségvetésből fizetnek ki.
A költekezés az "állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása jogcím terhére" történik, az ott szereplő ötmilliárdból, a hazai intézmények kárára.

További 740 milliót a jövő évi költségvetésből utalnak ki, amelynek frissen benyújtott tervezetében ugyan még nincs erről szó, de az ilyesmi sosem okozott problémát a kormánynak.
Németh Szilárd beszélt róla májusban - akit egyetlen jelölt révén, múlthéten választottak újra a Magyar Birkózó Szövetség élére -, hogy szövetsége fontosnak tartja a határon túli magyarok birkóztatását is. Ennek példájaként említette a szerbiai Magyarkanizsán létesült birkózó akadémiát.
Az együttműködést könnyítheti, hogy a Szerb Birkózó Szövetségnek Bálint Zoltán személyében magyar nemzetiségű elnöke van, aki már két éve elmondta: szervezete egyhangúlag fogadta el azt a döntést, mely szerint a szerbiai magyar birkózók versenyezhessenek magyar színekben, a magyar bajnokságon.
Szerző