Kitört a balhé a margitszigeti Turandot körül: Kovalik Balázs elhatárolódott, az Operaház reagált

Publikálás dátuma
2019.06.07. 16:31
Részlet az eredeti rendezésből
Fotó: Cseke Csilla
Kovalik Balázs elhatárolódik a saját rendezésétől, a Magyar Állami Operaház kész a bíróságra menni.
Kovalik Balázs rendező felháborodott, és személyeskedésektől sem mentes levelet tett közzé a sajtóban a pénteki és a vasárnapi margitszigeti Turandot rendezésével kapcsolatban. Nehezményezi, hogy a 25 évvel ezelőtti, a szegedi operában színpadra állított, majd a budapesti Operában játszott Turandot-rendezését, annak díszletét, koreográfiáját az alkotók beleegyezése nélkül önkényesen átalakították. Közleményében ezért elhatárolódik a Budapesti Nyári Fesztivál keretében június 7-re és 9-re meghirdetett, a nevével hirdetett opera szakmai és művészi színvonalától. Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivál igazgatója a hvg.hu-nak úgy reagált: ők nem hibáztak és Kovalik Balázs büszke lehet az előadásra, amiért az évtizedek múltán is színpadon van.
Kovalik Balázs levelében azt állítja: a szabadtéri színpadon se zsinórpadlás, se süllyesztő, se technika nem áll rendelkezésre, amelyek nélkül ez a rendezés biztos nem tud megvalósulni abban a formában, ahogy meglátta a napvilágot, és ahogy a felhasználói szerződés értelmében a világhírű intézmény gondjaiba vette. »A még élő rendezőnek nyilván lettek volna kérdései, netán fenntartásai, így célszerűnek látszott nem kommunikálni vele. Ahogy a szereplőktől értesültem, egy épp most frissen végző rendezőhallgatót bízott meg a jó gazda, hogy videofelvétel alapján, néhány nap alatt adaptálja, nevezzük nevén a dolgot, buherálja át a darabot a szigetre. Nem mondom, e gondos előkészítés igazán „méltó” a rangos fesztiváleseményhez. Mindenesetre passzol az „azt csinálunk, amit akarunk” országimázshoz.«
Bán Teodóra szerint ők a Magyar Állami Operaháztól vásárolták meg az előadást, Kovalik Balázzsal annak kellett felvenni a kapcsolatot. Bán tudomása szerint ez meg is történt.  A sztori mindenképp felvet erkölcsi aggályokat, arról nem is beszélve, hogy az Opera nem először kényszerül jogi magyarázkodásra: legutóbb a Porgy és Bess váltott ki hosszas sajtópolémiát és az Opera főigazgatója részéről rendhagyó gesztusokat. Másrészt a jelenlegi eset szembemegy azzal a színházi gyakorlattal, hogy a rendező beleegyezése nélkül nem szokás egy előadást adaptálni más helyszínre. A Pécsi Országos Színházi Találkozóról az elmúlt években azért maradt le több a versenybe beválogatott produkció, mert a rendezőnek – például Vidnyánszky Attilának – nem felelt meg a felajánlott helyszín. 
Kovalik Balázs
Fotó: Népszava

Az Operaház személyeskedik

A Magyar Állami Operaház közleményben reagált Kovalik levelére. Ebben többek között azt írják: »Amikor az Opera – alkotónként – többmillió forintot fizet egy-egy előadás tervezéséért és rendezéséért, azt a tervekkel együtt vásárolja meg, veszi tulajdonába. Az Opera működését egy 24 évvel korábbi „vásárlás” nem akadályozhatja. Kovalik Balázs művészeti igazgatásának idején is így volt, amikor például a Thália Színházba készült Varázsfuvolát az Erkelben játszották.« A közlemény az előadás kritikájával folytatódik. „Kovalik rendezése a szerző és a mű tekintetében bátor eltéréseket mutat: nála nem vak Timur, Kalaf pedig annak dacára ismeri meg előre a feladványokat, hogy a zenében egyértelműen benne van a nehezedő gondolkodás, sőt, ezzel a történet tétjét ingatja meg. Ugyanezen képben a leengedett operaházi vasfüggöny megakadályozta, hogy a mögé épített feliratozóról a közönség megtudja, miről is beszél hosszan a három miniszter és Kalaf, ez nem zavarta a rendezőt. Az Opera mindezek ellenére, a rendezés kétségtelen erényeire koncentrálva tartotta műsoron a produkciót az elmúlt 8 évadban is, utalta a jogdíjat, jóllehet másképp is eljárhatott volna, sőt Kovalik több más rendezését, adaptációját is műsoron tartotta.” Állításait az Opera kész további sajtópárbajok helyett bíróság előtt is megvédeni – írják a közleményben.
Kovalik Balázs nehezményezi, hogy a 25 évvel ezelőtti, a szegedi operában színpadra állított, majd a budapesti Operában játszott Turandot-rendezését, annak díszletét, koreográfiáját az alkotók beleegyezése nélkül önkényesen átalakították
Fotó: Gy. B. B.

Plakátbotrány

Giuseppe Verdi: Turandot – múlt év végén így hirdette plakáton a Budapesti Nyári Fesztivál Giacomo Puccini operájának előadását. A plakátról nemcsak a rendező, hanem a címszerepet alakító Rálik Szilvia neve is lemaradt.

Szerző
Frissítve: 2019.06.07. 17:05

Szenvedélyes libikóka - A Kései találkozás a Rózsavölgyiben

Publikálás dátuma
2019.06.07. 10:00
Jordán Tamás és Molnár Piroska régi játszótársak
Fotó: GORDON ESZTER
Két jelentős színész és egy találkozás, ezt kínálja a Rózsavölgyi Szalon legújabb premierje Sándor Pál rendezésében.
Tétova csendek és egymásba kapaszkodó tekintetek uralják a színpadot. Az intim játéktér miatt ráadásul ezt közelibe kapjuk. És persze két formátumos színészt Molnár Piroskát és Jordán Tamást. Arbuzov Kései találkozás című darabját jutalomjátékként is elő szokták venni színházak, emlékezzünk csak Tolnay Klári és Mensáros László kettősére, vagy szívesen játszotta sokáig Piros Ildikó és Huszti Péter és. De Alföldi Róbert Törőcsik Mari és Garas Dezső kedvéért is elővette és nagy sikerrel mutatták be az egyik nyáron Szentendrén, majd be is került a Játékszín repertoárjába. Most Sándor Pál filmrendező színházi kirándulásként vitte színre a Rózsavölgyiben. Olyan is egy kicsit, mint egy film, zenékkel elválasztott jelenetek peregnek kisebb, nagyobb izgalommal. A kissé közhelyes történet a rigai tengerparton játszódik, 1968-ban egy szanatóriumban. Egy hatvanöt éves főorvos találkozik egy nő páciensével, aki még nincs hatvan. Nem indul elsöprő szerelemnek. Óvatos méricskélés, puhatolózás után aztán egyre nagyobb súlyt kap. Két ember, akik komoly magánéleti múlttal, fájdalmakkal, sérülésekkel rendelkeznek, egyszer csak egymás felé sodródnak. Ők sem hiszik igazán, hogy ez egyáltalán megtörténhet. Mindegyikőjüknek megvan a rigolyája, a megszokása, úgymond az őrülete. Molnár Piroska hihetetlen humorral, öniróniával mutatja a „cirkuszban dolgozó” nőt, akiről később kiderül, hogy pénztáros és a szanatóriumban igencsak furcsán viselkedik. Mellesleg a bejelentő lapon üresen hagyja az életkorra és családi állapotra vonatkozó kérdést. Szórakozott, de rendkívül figyelmes. A professzor Jordán Tamás megformálásában, mintha nem is ezen a világon élne. Ő már sok mindent eltemetett magában, a szerelmet, a nyitottságot, de a mostani találkozás még az ő ingerküszöbét is elérte. A nő a domináns, a gondoskodása, a kíváncsisága felborítja az üdülőhely és a főorvos fásult nyugalmát. Nem lehet őt rendszabályozni, saját utat tör. Ez azért tetszik is valamennyire a doktornak. Persze hamar eljutunk odáig, hogy hol is vannak azok a bizonyos határok. A szerelemről is elmondják, hogy az érzelmek szenvedélyes libikókája. A tét, hogy lehet-e még újrakezdeni? Meddig lehet? Az előadás egyik legszebb pillanata amikor Molnár Piroska dalra fakad és a szerelemről, a boldogságról énekli el a Tolnay Klári által ismertté tett dalt. Jordán Tamás is csak nézni, aztán lelkesen megtapsolja. A bemutatóra azt hiszem Molnár Piroska készült el jobban a szerepével. Jordán, mintha még keresné a hangot, de joggal lehet bízni abban, hogy néhány előadás után nem csak a csendek és a tekintetek összjátéka csiszolódik tovább, hanem a két színész a kiszámíthatóbb részeket is megtölti még több mélységgel és katarzissal. Infó:  Arbuzov: Kései találkozás Rózsavölgyi Szalon Rendező: Sándor Pál  
Szerző

Életet vinnének az írók villájába

Publikálás dátuma
2019.06.06. 18:21

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A Magyar Írószövetség székházának nagy része kihasználatlan volt, többek között ezzel indokolták a PIM színre lépését a Bajza utcában, ahol továbbra sem lesz főzelékszag.
„Magyar író, fakó író, léptet örök lován. Hadd látom, úgymond, mennyit ér az írószövetség tartomány?! Egy székházat tán csak megér nekünk (nekik)?! Egy székházat, nem sokat – ennyit kér a magyar író. (…) Ha volt valaha hely, amely hírből sem ismeri, mi a meghittség és az otthonosság, nos, akkor az írószövetség székháza az a hely. Családi villának talán megfelel, de az írószövetség hivatali apparátusának beköltözése óta – egy ötvenhatos és valóban családias írói közjáték kivételével – maga lett a holtak háza. (…) Ha létezik genius loci, akkor e főzelék- és irodaszagú irodalmi hodály szelleme maga a sivárság, a ridegség, a kedélytelenség.” A Magyar Írószövetség Bajza utcai székházának tulajdonlása és bérleti díja a rendszerváltás után állandó polémia tárgya lett. A tulajdonjog a terézvárosi önkormányzaté volt, a bérleti díj pedig felemésztette a szövetség teljes költségvetését. 1996 őszén Kertész Ákos a Magyar Hírlap hasábjain nagy port kavaró cikkekben ment neki a székházügynek. Dosztojevszkij után Holtak Házának nevezte a Bajza utcai villát, míg a szervezet − a „magyar Tömegir múzeumának” − út- és helykereséséről úgy vélekedett: „az írószövetség nem úgy kerülhet ki a lenni vagy nem lenni csapdájából, hogy eggyé válik székházával, hogy rendies küldetésének anyagiakban kifejeződő elismerése fejében felajánlja ideológiai-politikai szolgálatait a kormányzatnak.” Az írószövetség akkori elnöke, Pomogáts Béla, valamint Gergely Ágnes, Kántor Lajos, Molnár Géza és Lengyel Balázs a lap hasábjain szállt vitába Kertész Ákossal. „Bemegyek a Bajza utcai székház éttermébe, választmányi ülés után. Az egyik szélső asztalon bor, a másik szélső asztalon kávé. A két asztal közönsége még véletlenül sem keveredik. Leülünk néhányan középen” – írta az írószövetségi hétköznapokról Gergely Ágnes, állítván, a Bajza utcai villára a saját érzéseit vetített ki Kertész Ákos. „Azt, hogy állandóak a rendezvények, hogy tele vannak írókkal és irodalmárokkal az előadások és hogy a Bajza utcai ház három szerkesztősége révén is eleven gazdasági, irodalmi élet van, nem tudja. Vagy nem akarja tudni” – vélekedett Lengyel Balázs. 1996-ban mindenesetre olyan kormánytervezet született, hogy a Petőfi irodalmi Múzeum (PIM) központjában, a Károlyi-palotában kap új otthont az írószövetség. 1996 előtt és után viszont visszatérő terv volt, hogy a magyar állam ingatlancserével megszerzi a villát a terézvárosi önkormányzattól, és azt a szervezet rendelkezésére bocsátja. Tulajdonába vagy használatába: az írószervezeti elnökök többsége az első változat mellett kardoskodott.
Az írószövetség székházában megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2014-ben meg is szerezte a Bajza utca 18. nagyobbik részét, mintegy hetven százalékát (néhány lakás, illetve a tetőtér önkormányzati, valamint magántulajdonban van továbbra is). És ha a szövetség az 1996-os tervtől eltérően nem is költözik a PIM épületébe, a PIM jött ide: a székház ugyan az állam tulajdonában marad, ám most a PIM a tulajdonosi jogok gyakorlója lett. Kissé át is rendezi az írószövetség életét: az a mintegy 1300 négyzetméter ugyanis, ami felett eddig az írószövetség rendelkezett, nagyrészt kihasználatlan volt. A szövetség 1100 négyzetméterről le is mondott a PIM részére, hogy benépesüljenek az üres irodák – derült ki az írószövetség elnöke, Szentmártoni János beszámolójából. Hogy milyen írószervezet lesz itt új lakó, az nem derült ki: a Fiatal Írók Szövetsége jelenleg is az épületben működik, a Szépírók Társasága pedig nem kívánt élni a lehetőséggel, hogy a PIM biztosítson itt neki ingyenes – bérleti és rezsidíjmentes − otthont. Helyet kínálnak a József Attila Körnek (JAK) is – miközben a PIM főigazgatója, Demeter Szilárd reményét fejezte ki, hogy a JAK nem szűnik meg. A Károlyi-palota a Magyar Irodalom Háza, a Bajza utcai villa pedig a Magyar Írók Háza lesz – idézett meg több mint húszéves elképzeléseket Demeter Szilárd, aki szerint többek között új klubszoba, co-working iroda fogja az életet felpezsdíteni a Bajza utcai villában. Főzelékszag viszont továbbra sem lesz: az írószövetség korábban megszüntetett éttermét nem fogják feltámasztani. Nagy érték az írószövetség 110-120 ezer kötetes könyvtára – ez a írószövetség tulajdonában marad. (Mint kiderült, még nem katalogizálták a könyvtárt.) Hetvenöt éves irat- és dokumentumtárát ugyanakkor − mintegy 70-80 folyóméter − a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívumnak ajándékozta. Demeter Szilárd beszámolt arról is: a PIM több ingatlanját 4-5 milliárd forintból újítanák fel – ideális esetben 2024-ig −, ebből az összegből az írószövetség székházának rekonstrukciójára 1,2 milliárd forintot terveznek. (A felújítás költségei nem tartoznak bele a PIM jövő évre tervezett 7,5 milliárd forintos költségvetésébe.) A rekonstrukciókat a Beruházási Ügynökség intézi, így a PIM-re a korrupció árnyéka sem vetülhet – fogalmazott Demeter Szilárd.

Megveszekedett orbánista

„Az első munkatársi értekezleten elmondtam, megveszekedett orbánista vagyok, a kormány politikáját száztíz százalékig támogatom. Politikai irányom tehát adott. Ehhez mindenki szabadon viszonyulhat. De nem várom senkitől azt, hogy Orbán Viktor portréja alatt reggelente a Himnuszt énekelje. Ezzel szemben teljesítményorientált vagyok. A Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgoznak a szakma élvonalába tartozó legjobb magyar muzeológusok. Nekik a biztonság, a jövőkép hiányzott” – jellemezte magát és a PIM-et a legfrissebb 168 órának adott interjújában Demeter Szilárd.