Nemzetek Európája

A történelem néha a politikusok kezére játszik: közelről láthatjuk, mit jelent a gyakorlatban az, amit Orbán Viktor az európai integráció alternatívájaként, „nemzetek Európája” néven reklámoz. Erős nemzetállamok? Van itt rögtön kettő is (tele komplexusokkal), Románia és Magyarország. Egy dekányit sem adunk fel a szuverenitásból? Nem hát, csak éppen úgy fest, hogy hiába fekszenek generációk sokaságára visszamenőleg magyarok az Úz-völgyi temetőben, ha a szóban forgó temetkezési hely történetesen Romániában van, a szuverén román hatalom fennhatósága alatt. Első a nemzeti érdek? Persze, a legelső – de mi van akkor, ha két nemzet, vagy inkább két kurzus érdekei ellentétesek? Ki szokott olyankor győzni? És milyen áron?

Alighanem sokunknak ismerős az az eljárás, amikor valaki a történelem átírása révén tesz szert rövid távú politikai haszonra – ez ugyanis a kortárs magyar emlékezetpolitika lényege. Erről szól a Szabadság téri „német megszállási” emlékmű, a Nagy Imre-szobor eltávolítása, a tankönyvdiktatúra, és ez a lényege legújabban az 56-os intézet Veritasba olvasztásának is.

Mifelénk valamiért azt gondolják, meg azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a múlt uralása a hatalomgyakorlás legitim kelléke. De ez nem igaz: a lelkek és az emlékek megnyomorítása pontosan annyira tisztességes eszköze a politikának, mint a tömeges nemi erőszak. (Mindkettőt használják, de tisztességes ember egyiket sem tekintheti elfogadhatónak.)

Akinek a romániai temetőfoglalás – okkal – nem tetszik, annak a hazai múltgyalázási eseteket sem kellene szó nélkül hagynia. De az összefüggés sajnos fordítva is igaz: aki Magyarországon évek óta tétlenül nézi, netán tevőlegesen támogatja az állami történelemhamisítást, annak nem nagyon marad morális alapja ahhoz, hogy ugyanezt a szomszédoknál szóvá tegye.