Ferenc pápa;gender studies;

2019-06-12 09:25:00

Vitatják a Vatikán genderelméleti dokumentumát

A Szentszék persze nem támogatja, hogy az emberek saját maguk döntsenek nemükről.

Felemás fogadtatásra talált a Vatikánnak a genderelméletről szóló dokumentuma. A Szentszék ebben ezen elmélet ellen foglal állást, nem támogatja, hogy az emberek saját maguk döntsenek nemükről. Az írás szerint a nemek közötti laza határok a szabadság egy zavaros értelmezését jelentik, egy „pillanatnyi vágyat”, amely a hétfőn, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja által közzétett dokumentum szerint jellemző a posztmodern kultúrára. A „Férfinak és nőnek teremtette” című írás azt állítja, hogy a szexuális felvilágosításban „oktatási vészhelyzet” állt elő.

Ferenc pápa korábban, nem egy ízben foglalt állást a genderelmélettel szemben. Mint 2015-ben, egyik előadásában fogalmazott, a nemi különbségek eltörlése nem megoldás, hanem maga a probléma forrása. Nem sokkal később egy audienciáján annak a véleményének adott hangot, a mai kultúra fél attól, hogy különbséget tegyen a férfi és a nő között.

Még keményebben fogalmazott a kérdésről még egyházfőként XVI. Benedek emeritus pápa. Egy karácsonyi beszédében így foglalt állást: „Ahogy a ’gender’ kifejezést gyakran használják és értelmezik, végeredményben arra vezet, hogy az ember elszakítja magát a teremtéstől és a Teremtőtől. Az ember maga akarja megteremteni saját magát, és saját személyével kapcsolatban mindenben kizárólag maga akar eldönteni. Ezzel ellenszegül az igazságnak és a teremtő Léleknek. Szükséges az esőerdők védelme, ám nem kevésbé fontos, hogy védelmezzük magát az embert, aki férfinak és nőnek alkotott mivoltában üzenetet hordoz, mely nem gátja, hanem előfeltétele szabadságunknak.”

A hétfői vatikáni dokumentumban katolikus tanárokhoz, szülőkhöz, diákokhoz és lelkipásztorokhoz fordulnak. Ami új elem, hogy a teljes elutasítás helyett párbeszédre kérnek mindenkit a genderelmélet kapcsán, ugyanakkor „körültekintő szexuális felvilágosítást” kérnek az iskolákban.

A homo- és biszexuálisokat képviselő New Ways Ministry nevű szervezet bírálta a dokumentumot, s óva intett attól, hogy előítéleteket szítsanak a kisebbségekkel szemben. Francis DeBernardo, a szervezet vezetője szerint a vatikáni dokumentum elavult megállapításokat tartalmaz, mert a nemet a gének és a hormonok is meghatározzák.