Megerőszakolhatták a sztrájkolókat a katonai tanács csapatai a khartoumi tüntetéseken

Publikálás dátuma
2019.06.11. 12:36

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
A feltételezések szerint számos áldozat eleve nem fordult orvosi segítségért, egyrészt mert félt a megtorlástól, emellett pedig az orvosi ellátás is korlátozott.
Egy héttel ezelőtt a khartoumi tüntetőkre paramilitáris erők támadtak rá, aminek következtében több mint 100 ember meghalt, hétszázan megsérültek, és kiszivárgó orvosi jelentések szerint legalább hetven embert megerőszakoltak – írja a Guardian cikke alapján a 444. Az ülősztrájkos tüntetések már második napja tartanak. Mivel Szudánban teljes hírzárlat van, ezért pontos adatok egyelőre nincsenek de nemzetközi egészségügyi szervezetek olyan orvossal is beszéltek, aki egymaga nyolc nemi erőszakot elszenvedett sebesültet, öt nőt és három férfit látott el a támadás utáni órákban. A feltételezések szerint 
számos áldozat eleve nem fordult orvosi segítségért, egyrészt mert félt a megtorlástól, másrészt pedig az orvosi ellátás eleve korlátozott a fővárosban.

A mostani sztrájk célja, hogy újrainduljanak a tiltakozások, melyek az országot irányító katonai tanács lemondását követelik, amely Omar el-Basír szudáni diktátor után vette át az irányítást az ország felett. A tiltakozások szerint a katonai tanács segítségével az addigi politikai elit készül átmenteni a hatalmát.
Szerző

Szőnyegként borítják be Szardíniát a sáskák

Publikálás dátuma
2019.06.11. 11:06
képünk illusztráció
Fotó: BILAL TARABEY /
Hatvan éve nem látott sáskajárás pusztít Szardínia szigetén, a rovarok már 2000 hektáron elpusztították a termést – jelentette hétfőn a La Stampa című olasz lap.
A sáskák valósággal szőnyegként borítják be a sziget középső részén fekvő Nuoro, Ottana és Orani települések környékét – írja a lap a Sassari Egyetem rovarszakértőjére, Ignazio Florisra hivatkozva. 
A szokatlan sáskajárás azzal függhet össze, hogy a viszonylag hűvös május után hirtelen megemelkedett a hőmérséklet az Olaszországhoz tartozó földközi-tengeri szigeten. 
Szakértők szerint már nincs mit tenni a sáskák ellen, a legjobb védekezés az elhanyagolt földterületek megművelése lenne. 
A legelők és széna nélkül maradt közép-szardíniai gazdák már a sziget más részeiről "importálnak" takarmányt, ami megdrágítja az állattartást. Szakértők szerint félő, hogy ha elfogy a hagyományos táplálékuk, a sáskák más kultúrákat is megtámadhatnak, például szőlőket. 
A Coldiretti agrárszövetség a kormány segítségét kérte a sáskajárás sújtotta földművesek megsegítésére.
Szerző

A szaúdi koronaherceg jachtján lehet Da Vinci festménye

Publikálás dátuma
2019.06.11. 10:51

Fotó: TOLGA AKMEN / AFP
A festmény állítólag addig marad a luxusjachton, amíg el nem készül a szaúdiak által megálmodott kulturális központ.
A világ legértékesebb festménye, Leonardo Da Vinci Salvator Mundija a szaúdi koronaherceg, Mohammad bin Szalman jachtján lóghat – írja a Bloomberg cikke alapján a 444. A festmény 2017-ben kelt el 450 millió dollárért, azóta ismeretlen helyen van. Most viszont az Artnet.com írt - két olyan vezető beosztású személy elmondása alapján, akik részt vettek a festmény értékesítésébe - hogy a szaúdi uralkodó Serene névre keresztelt szuperjachjtán található meg.
Arról már korábban is szóltak hírek, hogy egy szaúdi herceg vásárolta meg az 500 éves festményt a Christie's árverésén.

Az Artnet értesülései szerint a
Savaltor Mundi addig marad a 134 méter hosszú luxusjachton, amíg el nem készül a szaúdiak által megálmodott kulturális központ a monarchia Al-Ula régiójában.

A Bloomberg megkeresésére egyelőre sem a Christie's, sem a szaúdi monarchia nem reagált.
Szerző
Frissítve: 2019.06.11. 11:15