Bioritmus;apák napja;

2019-06-16 11:11:00

Apa is csak egy van, ünnepelni viszont többször lehet

Bár nem egyértelmű a létezése és az időpontja, világszerte több helyen vasárnap tartják az apák napját, amikor az anyákhoz hasonlóan az apaságot, az apákat lehet ünnepelni.

Megoszlanak a nézetek arra vonatkozóan, létezik-e egyáltalán apák napja, és ha igen, mikor is van. A legtöbb forrás szerint június harmadik vasárnapján, azaz idén június 16-án ünneplik. Németországban a húsvét utáni 40. napon, Ausztriában és Belgiumban június második péntekén, más információk szerint vasárnapján, de vannak országok ahol novemberben, a katolikus egyház pedig március 19-én, Szent József napján tartja. 

Az apák napja világünnepként Amerikából indult, legnagyobb kezdeményezője a Crestonban született Sonora Smart Dodd volt, akinek édesapja, a polgárháborús veterán, William Jackson Smart, egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét azt követően, hogy második felesége 1891-ben belehalt hetedik közös gyermekük születésébe. Sonorában egy anyák napi rendezvényen fogalmazódott meg: az apáknak is járna ünnepnap. Eredetileg június 5-ét, édesapja születésnapját jelölte meg, de a hatóságok 1910-ben csak a hónap harmadik vasárnapjára készültek el a hivatalos teendőkkel, így akkor tartották meg először. 1916-ban Woodrow Wilson elnök is részt vett a spokane-ben rendezett ünnepségen. Az apák napját hivatalosan 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök ismerte el.

Magyarországon 1994-ben indítottak először mozgalmat az apák napja bevezetésére, és egyre nő a népszerűsége.

/Forrás: WikipédiaÜnnepnapok.com/