zene;Radnóti Miklós;

Kamaraopera Radnóti Miklósról

Radnóti Miklós költészetéről és tragikus életének utolsó mozzanatairól mutatott be a közelmúltban kamaraoperát a Seattle-ben működő Music of Remembrance (Az Emlékezet zenéje). Mina Miller zongoraművész, a társulat vezetője beszél küldetésükről, projektjeikről és a The Parting (A búcsú) című előadásról.

Az idén hetvenéves Mina Miller litván zsidó bevándorlók gyermekeként született New York-ban – édesapja orvos, édesanyja zongoratanárnő volt. Mina az anyai példát követve zongorázni kezdett, és tizenhat évesen a híres Manhattan School of Music növendéke lett, ahol mester-, majd doktori fokozatot szerzett. Különböző amerikai egyetemek zenei fakultásán tanított, miközben koncertező művészként az európai zenetörténet ritkaságai, kis nemzetekhez tartozó szerzők alkotásai érdekelték. Disszertációját a dán Carl Nielsen zongoraműveiből írta.

Ortodox hagyományainak egy részéhez ragaszkodó, de nem különösebben vallásos családban nőtt fel – kóser konyhát például nem vezettek. „1977-től Kentucky államban tanítottam, s férjemmel együtt ott, a 250 ezres Lexington városban kerültünk újra közel a zsidósághoz, a közösséghez.” Amikor a kilencvenes évek második felében, Seattle-be költözve Mina Millert a cseh Leos Janácek életműve kezdte foglalkoztatni, történeti kutatásai során megismerkedett a Terezínben működő egykori koncentrációs táborral, s különösen megrázó volt számára az 1944 októberében meggyilkolt cseh szerző, Hans Krása gyerekoperája, a Brundibár. Ezt a darabot egyébként a 2000-es években Budapesten is többször előadták, így Fischer Iván és a Fesztiválzenekar művészeinek tolmácsolásában. „A Brundibár volt a döntő mozzanat, hogy 1998-ban az egyetemi karriert részben, majd később egészben feladva férjemmel létrehozzuk az Emlékezet Zenéje társulatot, illetve az egyre bővülő projektekre egy alapítványt. Az elmúlt húsz év igazolta, hogy a sokszor tragédiába torkolló előítéletek napjaink társadalmában sem csökkentek, vagyis most is van létjogosultsága a munkánknak” – mondja Mina Miller.

Az első 12-13 évben a holokausztban megölt zeneszerzőknek, karmestereknek, hangszeres muzsikusoknak állítottak emléket előadásaikon, amelyeknek szinte állandó helyszíne a Seattle-i Benaroya Hall. 2010 után azonban a társművészetek felé fordultak – mind többet foglalkoznak irodalmi és képzőművészeti témákkal is a zenei előadásokon belül. Nagy visszhangot keltő előadásuk, a 2015-ös After Life (Az élet után) például Pablo Picasso és Gertrude Stein írónő évtizedekig tartó barátságát/szerelmét dolgozta fel, allegorikus formában. „Erre az előadásra is a téma iránt különösen érzékeny Tom Cipullót kértük fel zeneszerzőnek, akárcsak most, a Radnóti Miklós emléke előtt tisztelgő A búcsú – The Parting esetében (ld. keretes írásunkat).”

Mina Miller befejezésül elmondta: a Music of Remembrance nem utazó társulat, egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hoznak létre (eddig több mint harmincat), így sajnos nem várható, hogy a Radnóti-kamaraoperát Európában is előadnák. Következő, japán tematikájú projektjüknek november elején lesz a bemutatója. 

A zeneszerző gondolataiA búcsú című kamaraopera komponistája, a New York-i Tom Cipullo úgy látja: Radnóti (akiről korábban nem hallott) a verseiben él tovább, ezért maga a mű sem a cselekményre, hanem a magyar nyelv szépségére, a költemények, például a Bori notesz lapjainak érzelmi töltésére fókuszál. „David Mason librettistával együtt arra törekedtünk, hogy a hatvanperces mű – a kézzel fogható keretjáték ellenére – egyfajta időtlenséget sugalljon.” A közreműködők számát minimalizálták: öt hangszeres mellett az ősbemutatón a költőt Michael Mayes bariton; Fannit, a feleségét Laura Strickling szoprán formálta meg. A harmadik (s talán legfontosabb) szereplő a halál allegorikus figurája, amelyet Catherine Cook mezzoszoprán alakított.
Kuti, Vándor, WeinerA Music of Remembrance tudatos koncepcióját jelzi, hogy az egyórás kamaraoperához a bemutatón a holokauszt áldozataként elhunyt magyar zeneszerzők kamaradarabjait társították. Vándor Sándor (1901–1945) elsősorban karnagyként, munkáskórusok alapítójaként volt ismert, de hangszeres műveket is írt. A Kodály-tanítvány Weiner Lászlót (1916–1944) nemzedéke kiemelkedően tehetséges zeneszerzőjeként tartották számon. Kuti Sándor (1908–1945) művészetét alig másfél éve ismerte meg a nagyvilág, amikor Korcsolán Orsolya hegedűművésznek a Deutsche Grammophon kiadónál jelent meg a Silenced (Elnémítva) című albuma – felidézve Kuti kamarazenéjének nagyszerűségét.