kormány;egyház;Sólyom László;Ferenc pápa;

2019-06-18 09:19:31

Sólyom László: az egyházakat meg sem kérdik a róluk szóló törvényekről

A kormány egyházi pénzt és feladatokat oszt, már ő mondják meg, mi a keresztényi érdek - mondta egy Ferenc pápáról szóló könyvbemutatón a volt államfő.

Ferenc pápát azért utálják sokan, mert "migránssimogató", és nem akarja őket tengerbe lőni, ahogy ez egy keresztényhez illik – mondta Sólyom László a Ferenc pápa és az ő ideje című kötet bemutatóján, az MTA-n. (A könyv  érdekessége, hogy azt a volt köztársasági elnök fordította olaszból, kiadója pedig a pannonhalmi  bencés főapátság.) A korábbi köztársasági elnök úgy folytatta: a katolikus egyházfő azt vallja, a menedékkérőket is emberszámba kell venni, s már azzal példát mutatott, hogy megválasztása után első útja Lampedusa szigetére, hozzájuk vezetett – írja a könyvbemutatóról és Sólyom nyilatkozatáról beszámoló hvg.hu.

Az egyházak magyarországi helyzetéről azt mondta Sólyom: "elértük a Szent István-i állapotot, de nem úgy, hogy tíz falu, egy templom, hanem egy papnak van tíz vagy húsz faluja, bezárt templomokkal".

Hozzátette: "nincsen szükség állami egyházügyi hivatalra, elég a Pénzügyminisztérium". Azzal folytatta, hogy az egyházakra a kereszténydemokrata kormányzatok az Antall-kormány óta lőcsölik a feladatokat, pénzt is adnak ezekhez, így a kezükben tartják őket. "Köztudott, hogy senki nem akarta az iskolai hittant, merthogy ezzel szétzúzták azt a munkát, amely a plébániai hittant és a közösségeket éveken keresztül felépítette.”

Megjegyezte azt is, hogy Ferenc pápa "nagyon csúnyákat mond a kereszténydemokrata pártokról." És miközben "mi önelégülten őrizzük állítólagos védőbástyáinkat, a világ már elment mellettünk.”

A bemutatón szó volt arról is, hogy Ferenc az első olyan pápa, akit már a párbeszédet hangsúlyozó II. vatikáni zsinat után szenteltek pappá, és aki már egy urbanizálódott világból, a Buenos Aires-i megapoliszból érkezett, ahol katolikusnak lenni, a kisebbségi létet jelentette. "Ez a dél-­amerikai hozzáállás teljesen más, mint az európai, Szent Ágoston óta tartó jogászias, szabályokat számon kérő és büntető katolikus gondolkodás" - hangoztatta Sólyom. Mivel Ferenc pápa a periféráról jött, a maga "nép egyháztanával" nem az egyetemi központok lelkipásztorkodását célozza, hanem a nép tapasztalatából és tanúságtételéből induló pasztorációt, a meghallgatást - tette hozzá