Rossz ómennek tartja a legnagyobb német újság a kutatás szabadsága szempontjából, hogy az Orbán-kormány ellenőrzése alá igyekszik vonni a tekintélyes Tudományos Akadémiát, noha az ereje szerint védekezni próbál. A hatalom a nagyobb hatékonyságra hivatkozva akarja elvenni az intézmény kutató hálózatát. A bírálók szerint azonban itt a tudomány szabadságára mérnek csapást, illetve a jobboldali-nacionalista Orbán-kabinet újabb kísérletet tesz, hogy megzabolázza a közélet minden területét. És valóban: a sajtó és a civil társadalom mellett már az oktatás is jó ideje a kormányzati törekvések célkeresztjében van. A CEU fő programját gyakorlatilag elüldözték Budapestről. És jó ideje nyomásnak van kitéve az MTA is. Amit Palkovics László akar, az nem sok jót ígér főleg a szellem- és társadalomtudományoknak. Ott ugyanis sok az olyan vélemény, ami kritikus a hivatalos politikával szemben.
A hatalmat nem érdeklik a hazai tiltakozások, sem a nemzetközi szolidaritási megnyilvánulások. Eredménytelennek bizonyultak a tüntetések is. A kutatók most Manfred Webertől várnak segítséget, mert Orbán jelezte, hogy mégiscsak maradna a Néppártban.
Paul Krugman szerint Trump nem igazi populista, vagyis nem olyan, mint Orbán Viktor. A magyar vezető szintén úgy került hatalomra, hogy kihasználta fehér szavazótábora elégedetlenségét a bevándorlók és a globális elitek miatt. De van közöttük további erős és riasztó párhuzam is: a magyar kormányfő tekintélyelvű államot alakított ki, azaz megtartotta a demokratikus formákat, ám oly mértékben manipulálta a rendszert, hogy pártja folyamatosan birtokolja a hatalmat. A Nobel-díjas közgazdász kommentárja úgy folytatódik: ezek után ijesztően könnyű úgy látni, hogy az USÁ-ban is véget érhet a demokratikus kísérlet, ha az elnököt jövőre újraválasztják.
Csakhogy Orbán hajlandó legalább egy pár csontot odadobni híveinek, részben ez magyarázza sikerét. Így a közmunka program, az adósság csökkentés, az ingyenes tankönyvek és ebédek, ezeket nagyrészt adókból finanszírozzák. Igaz, a közmunkások igen kevés pénzt kapnak, azon kívül Magyarországon nagy mértékben dívik a kliens-kapitalizmus, ami az oligarchák új osztályát gazdagítja. De legalább valami jut a kisembernek, ami a populizmus fontos eleme.
Ehhez képest Trump nem vet oda semmit sem a saját bázisának, pedig úgy indult, mint egy európai populista: vegyítette a rasszizmust a fehér emberek érdekeit szolgáló szociális programokkal. Továbbá adóemelést ígért a gazdagok számára. Ám amióta hatalmon van, a tehetőseknek kedvez, a munkások rovására, bőrszíntől függetlenül. És úgy tűnik, hogy a fehér kékgallérosok észre is vették, hogy nem tesz értük semmit. Meg hogy a végén úgyis ők fizetnek többet a vásárolt árukért. Az is ellene dolgozik, hogy fel akarja számolni az Obama-féle általános egészségbiztosítást, pedig az igen népszerű. A magyarázat egyfelől abban rejlik, hogy a politikus egész életében hasznot húzott olyan emberekből, akik bíztak benne. De emellett tény, hogy Trump nem populista, hacsak a fogalmat nem szűkítjük le a rasszizmusra. És a jelek szerint a fehér munkásság soraiban egy páran már felfogták, hogy az elnök nem az ő oldalukon áll.
A szélsőséges olasz belügyminiszter úgy gondolja, hogy igencsak hasonló Olaszország, az Egyesült Államok, Izrael, Brazília, Lengyelország és Magyarország világképe, hozzávetőleg egyformán vélekednek a jogokról és az értékekről. Salvini Washingtonban fejtette ki véleményét, miután találkozott Pence alelnökkel, illetve Pompeo külügyminiszterrel. Külön kiemelte, hogy ő maga igencsak közel áll a Trump-kormányzathoz. A sajtótájékoztatón a Liga vezére nem sok szót vesztegetett arra, hogy megtiltotta a bajbajutott menekülteket szállító hajók kikötését olasz földön. Ehelyett inkább az amerikai elnökhöz hasonlóan azt sürgette, hogy az EU kezdjen párbeszédet Putyinnal, mert Moszkvát közelebb kell hozni a nyugati értékrendhez, viszont nem szabad Kína karjaiba kergetni.
Azt bizonygatta, hogy az USA számára Olaszország a legmegbízhatóbb és leghitelesebb tárgyalópartner Európában. Ő maga pedig úgy ajánlkozott, mint alternatíva a német-francia szuperhatalomhoz képest. Egyben azt bizonygatta, hogy a Liga egyáltalán nincs elszigetelve. A Brookings Intézet egyik elemzője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Salvini nagyon sok ötletet merít a nacionalista amerikai politikából és roppant fontos számára, hogy Washington támogassa törekvéseit az unióban.
A vezércikk igen sajnálatosnak tartja, hogy Trump a végén csak ki tudta zsarolni Mexikóból, hogy az fellépjen az országon átvonuló migránsok ellen, mert ez beleillik abba az aljas irányzatba, hogy a gazdag államok a szegény szomszédokra tolják rá a gond megoldását. Ezt csinálta 3 éve az EU is Törökországgal, igaz, a cél érdekében inkább a mézesmadzagot vetette be, nem a korbácsot. De a lényeg az, hogy ily módon a világ legkétségbeejtőbb helyzetében lévő emberek az eddiginél csak sokkal kevésbé tudnak élni jogukkal, mármint hogy menedéket kérjenek. És itt nem gazdasági menekültekről van szó. Így most sokan évekig várhatnak Mexikóban, hogy meghallgassák őket az amerikai hatóságok.
De nem sokkal jobb az sem, amit az unió csinál. A török államra testálta rá a problémát, miközben az megfojtotta a politikai, jogi és sajtószabadságot. Azon kívül Brüsszel visszavonta hajóit a Földközi-tengerről, ennélfogva mind többen végzik a gusztustalan líbiai táborokban. Magyarország a menedékkérőket konténerekbe zárja. Az illegális bevándorlók segítését bűncselekménynek nyilvánította. A migráció az egyik legmegosztóbb kérdés lett Európában és Amerikában is, csak kiaknázzák az olyan populisták, mint Trump és Orbán. Pedig ahányan jönnek, az igen csekély az EU, illetve az USA lakosságához képest. A gazdag országoknak jobb megoldást kell találniuk a rászorulók védelmére, a terhek megosztására. Kötelességük, hogy betartsák nemzetközi kötelezettségüket, ahelyett, hogy valaki más szőnyege alá söpörnék a problémát.
A brit Munkáspárt igazságügyi árnyékminisztere úgy látja, hogy egyre rosszabb Európa iszlámellenessége: az EU csendestárs volt a szingapúri vezető és Orbán Viktor találkozásánál, noha Aung Szan Szu Kui bűnrészes a népgyilkos etnikai tisztogatásban, a magyar kormányfő pedig annak a gusztustalan teóriának az élharcosa, hogy Soros fizeti a tömeges muzulmán migrációt Európába. Vagyis a szélsőjobbosok nem szerepeltek olyan jól az EP-választáson, ahogyan attól tartani lehetett, de a nacionalizmus köszöni, jól van, sőt, egyre erősödik. A pakisztáni származású Jasmin Qureshi rámutat, hogy a Néppárt nem zárta ki a Fideszt, Juncker pedig hősnek nevezte Orbánt. Azon kívül az unió azt szorgalmazza, hogy a tagállamok üzleteljenek Myanmarral.
Mind a magyar, mind az ázsiai politikus az amerikai szélsőjobb kedvence. Az olyan agytrösztök, mint a Heritage Alapítvány, amelynek nagy beleszólása van a Trump-kormányzat ügyeiben, nem győzi dicsérni Orbán szélsőséges nacionalizmusát, mert az „új életet önt a Európa zsidó-keresztény örökségébe”. Eközben egyes EU-tagállamok egymással vetekednek, hogy ki hozza a legmegkülönböztetőbb intézkedéseket a muzulmánok ellen. Azon kívül az EU új befektetési megállapodásra készül Kínával, függetlenül a sok millió muszlim ujgur bebörtönzésétől. A kettős mérce egyértelműen bizonyítja az intézmények iszlámellenességet. A szélsőséges nacionalizmus ellen az egyetlen lehetséges válasz, hogy az integráció belül kell harcolni a szabadságért és a sokszínűségért.
Vendégkommentárjában a svájci Tages-Anzeiger szerkesztője azt hangsúlyozza, hogy az EU tanulhat Svájctól az ügyben, miként kell elbánni a populistákkal. Merthogy a dilemme jelenleg az: bevonják-e őket a hatalomba, vagy éppen ellenkezőleg a kirekesztés a jó módszer? Nyomul Le Pen, Farage, Salvini, Magyarországot Orbán uralja. Ausztriában azonban már kiderült, hogy aki a szélsőjobbal paktál le, az olyan pártot von be a hatalomba, amely nem képes kormányozni, viszont uszítással és botrányokkal tűnik ki, ám ily módon az egész kabinetet besározza.
Svájc volt az első európai állam, ahol egy jobbos-nacionalista párt feljött és évtizedeken át meghatározta a politikát. A rendszer sokáig nem tudta, mitévő is legyen a szélsőséges Néppárttal. De képviselői már jó ideje különféle tisztségeket kapnak a parlamentben, így nem mondhatja, hogy kiközösítik. De azt is látja a közvélemény, hogy ezek a politikusok miként működnek a kormányban, és ez is hozzájárul az izgalom csillapodásához. Most már látszik, hogy az emberek a kantonokban nemigen bíznak az SVP vezetői rátermettségében. A fő, hogy az országban folyamatos a nagykoalíció, abban minden párt helyet kap, és ez bevált. A rendszert azonban nem lehet exportálni, főleg Németországba és Ausztriába nem, mert a fasiszta múlt következményei ott a máig érnek.
De azért Svájc mindenképpen tanulságos: rossz értelemben azért, mert a Néppárt brutalizálta a politikai közbeszédet. Ezzel szemben jó hír, hogy a szélsőségesek magasan elvesztették a legutóbbi három regionális választást. A fő téma mindannyiszor a klíma volt, amihez ez a párt hozzá sem tud szagolni.
