tiszafüred;

2019-06-20 09:00:00

Szót emelt a Tisza-tavi koronglövészet ellen a madárvédő, nem is kapott támogatást

Kiss Balázs tiltakozott a Tisza-tavi koronglövészet ellen, emiatt egyesülete került „büntetésbe".

Egy fillér támogatást sem kapott a tiszafüredi önkormányzattól idén a helyi székhelyű Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság, (MKVT) noha eleve szerény igénnyel léptek fel. Mindössze 80 ezer forintot kértek arra, hogy továbbra is felkutassák a Tisza-tó környéki régi elhagyott tanyák és ártéri földek régi gyümölcsfáit, s azokból oltványokat készítve megőrizzék az utókornak a helyi tájfajtákat.

A civil szervezeteknek odaítélt pénzekről nem sokkal azután döntöttek, hogy a Népszavában megjelent egy cikkünk: ebben Kiss Balázs, a társaság elnöke nevét is felvállalva kifogásolta, hogy egy helyi rendezvényen koronglövészetet rendeztek, épp a fészkelő madarak szomszédságában, zavarva őket a költésben. A szétlőtt „agyaggalambok” a Tisza-tóba potyogtak, a sörétekkel együtt, a zajhatás miatt pedig sok madár elhagyhatta a fiókáit, ezért az ügyben természetkárosítás miatt feljelentést is tett. Ezt első fokon nemrégiben elutasította megyei kormányhivatal, ő azonban a határozat ellen fellebbezni fog.

Nemigen lehet másképp tekinteni az önkormányzat eljárását, mint egyfajta bosszút azért, mert Kiss Balázs "meghurcolta" a város nevét, s a madarak érdekében fellépett, nevét is felvállalva megosztotta a Népszavával a "lövöldözős" történetet – mondták el lapunknak az előzményeket ismerő természetvédők. Azért is kilóg a lóláb, mert – a pályázatból formai okok miatt kizárt három jelentkezőn kívül – csak ez az egyesület nem kapott pénzt. Rajtuk kívül minden más pályázó 100 ezer és 500 ezer forint közötti összegben részesült a támogatásból. Sportgalambok reptetésére és focira például félmillió forint jutott, de a helyi nyugdíjasklub is kapott háromszázezret nőnapi, jubileumi és karácsonyi rendezvényre.

Kiss Balázs elmondta: korábban két alkalommal már kaptak hasonló támogatást, előbb a térség ragadozó madarainak mentésére, majd veszélyeztetett halfaj szaporítására. A régi gyümölcsfajták - köztük a batul, a Török Bálint alma, a nyári kármán vagy az árpával érő körte – megmentése legalább ilyen fontos. Ezért is véli úgy, hogy nem a pályázati céllal, hanem az ő személyével és a korábbi rendezvény elleni kiállásával lehetett a gond.

– Tiszafüred elkötelezett a civil szervezetek és sportszervezetek, a közösségi célok támogatásában, ebben az évben is jelentős összeget fordítunk erre a célra, s 29-ből 26 pályázó szervezet részesült támogatásban – válaszolta lapunk megkeresésére Ujvári Imre, Tiszafüred fideszes polgármestere. Közölte: a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság 2014-ben és 2017-ben kapott önkormányzati segítséget, 2015-ben nem támogatták a pályázatát, ugyanakkor az egyesület 2016-ban és 2018-ban nem is igényelt ilyet. Szavai szerint mindebből nem vonható le az a következtetés, hogy a társaság pályázatának támogatása idén valamiféle sérelem miatt nem valósult volna meg. Hozzátette: a pénz odaítélésénél általános szempont, hogy az adott szervezet tevékenysége hány főt és milyen korosztályt érint, milyen rendszerességgel tartanak helyi, esetleg régiós, vagy országos közösségi rendezvényeket, illetve hogy mekkora ezek költsége. – Mindenki megelégedésére szolgáló döntést nehéz hozni, ezért az önkormányzat a pénzbeli támogatás mellett természetbeni vagy infrastrukturális segítséget is ad – mondta a polgármester, hozzátéve: ezekről a lehetőségekről tájékoztatják majd az MKVT-t is.