egészségügy;

2019-06-19 07:35:00

Most már tényleg betelt a pohár? Forrong az egészségügy

Mintha most fogyott volna el a türelem: elégedetlenek a traumatológusok, tiltakoznak a fogászok, átverve érzik magukat a szakdolgozók, akcióba lendül a kamara.

Hirtelen megnőtt az igény a színvallásra az egészségügyben: a kamara a tagjaitól, a szakdolgozók Kásler Miklóstól, az Emmi vezetőjétől, a fogorvosok a pénzügyminisztertől a traumatológusok egymástól kérnek és remélnek egyenes válaszokat.

Az orvosi kamaránál azért telt be a pohár, mert május közepe óta már csak a szakdolgozók béremeléséről esik szó. Ezért a testület arra kérte tagjait: valljanak színt, meddig hajlandók elmenni a nyomásgyakorlásban. A több mint 37 ezer hazai orvos a héten megkapja a szavazásra buzdító köztestületi felszólítást arról, hogy akar-e tenni a jobb bér- és munkakörülményeiért, és ha igen, akkor mit. Az önként vállalt túlmunka kollektív felmondása, az országos demonstráció és a tárgyalóasztal melletti egyezkedés éppúgy része a kamara által felkínált válaszlehetőségeknek, mint az, hogy nem tesznek semmit.

 A levélben közzétették a kormány által május elején már jóváhagyott bértáblát is. Eszerint legkésőbb jövő  januárjától újabb orvosi béremelés kezdődne és három lépcsőben, két év alatt a kezdő szakorvosok is elérhetnék a milliós fizetést. A tábla újdonsága, hogy az valamennyi Magyarországon dolgozó orvosra – így a fogorvosokra is – érvényes lenne. Mára azonban kétségessé vált, mi valósul meg mindebből, mert most már csak csak a szakdolgozók béremeléséről van szó. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint úgy tűnt, van egy eredményes megállapodás, amire azt mondták, májusban aláírják. A helyzet rendezéséhez minden feltétel adott, a politikai akaraton kívül – tette hozzá az elnök, aki szerint mára „elszakadt a cérna”.

Noha a szakdolgozók bérének kérdése napirenden van, ők sem örülhetnek. Mint arról írtunk, a múlt hétvégén számukra bejelentett nyolc százalékos béremelésről kiderült, hogy az nem az, mint amiről május elején megegyeztek a tárcával. A szakdolgozói kamara alelnöke, Babonits Tamásné azonnali egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal. Lapunk úgy tudja, „feszültségenyhítő” konzultáción fogadja az érdekvédőket Kásler Miklós miniszter. 

Elégedetlenek a traumatológusok is. A 444.hu szúrta ki elsőként, hogy a Magyar Traumatológus Társaság péntekre rendkívüli közgyűlést hívott össze. Meghívójukban azt írták: „Sem a személyi, sem a tárgyi és eszközfeltételek nem biztosítottak a biztonságos, magas színvonalú, a sérülteknek egyenlő feltételeket biztosító ellátáshoz.” Arról lapunk írt először: negyedével kisebb kapacitással próbálja megoldani a szakhatóság a nyáron a többszörösen sérültek budapesti ellátását. Augustus végéig a négy sürgősségi centrum közül mindig csak három fogad majd politraumatizált baleseteseket. A „forgóban” a negyedik úgynevezett „stand by” módban üzemel, oda csak akkor vihetnek ilyen beteget, ha a másik három már megtelt. A más jellegű sürgősségi ellátásra szorulókra ez a szabály nem érvényes. Ezzel lényegében 75 százalékra csökken a súlyos sérültek ellátását szolgáló kapacitás a fővárosban. Pedig a statisztikák szerint a balesetek csaknem harmada július, augusztusban történik.

A fogorvosok is elunták, hogy maguk állják az állami díjak és a kezelések valódi költsége közti különbözetet. Ők a pénzügyminiszternek írtak levelet. Karászi Zsolt és Kárász Anikó társaik nevében ismét jelezte Varga Mihálynak: nem tudnak tovább várni. Mint írták: mintegy 3500 alap- és szakellátó fogorvos nem tud, és nem is akar a szakmunkásokat is megszégyenítő 2-3 ezer forintos órabérért dolgozni, a piaci ár töredékéért, 320 forintért fogat húzni, 1700-2000 forintért tömést készíteni, valamint számos beavatkozást nulla forintért, saját költségén végezni. Tisztességes bért és megélhetést, és ehhez megfelelő finanszírozást követelnek. 

„A közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok a jelenlegi finanszírozási keretek között elértek ahhoz a kritikus határhoz, ahol már nem csak a praxisokban dolgozó szakemberek egzisztenciája, hanem a mindennapi betegellátás biztonsága is veszélyeztetve van. Abban az esetben, ha az alapellátást végző fogászatok finanszírozásában záros határidőn belül nem lesz érdemben változás, látva az egyeztető tárgyalások eddigi sikertelenségét, helyzetük reménytelenségét, újabb nyilvános érdekérvényesítési akció várható a fogorvosi szakma részéről” – írták.