Kálmán Olga;előválasztás;

2019-06-19 12:32:54

Kálmán Olga sok mindent megígért – Kevés konkrétummal

„Csináljunk egy európai otthont Budapestből” – jelezte a DK támogatásával induló főpolgármester-jelölt szerdai programbemutatóján.

– Az előválasztás után természetesen azonnal le kell ülnie mindenkinek és elmondani, hogy a győztes programjával kapcsolatban van-e fenntartása. Szerintem nincsenek nagy és főleg feloldhatatlan problémák – fogalmazott kérdésünkre szerdai program-bemutatóján Kálmán Olga. A DK támogatásával induló egykori műsorvezető ezt azután mondta, hogy egyértelművé tette: az, hogy például Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás aspiránsa mit gondol a programjáról, maximum Zugló polgármesterének fontos.

Kálmán Olga egyik vállalása, hogy tíz év alatt az összes BKV buszt elektromosra kell cserélni. Ezt a programpontot már Horváth Csaba is vállalta, aki az előválasztás első fordulójának szocialista jelöltje volt. Lapunknak adott, Karácsony Gergellyel közös interjújukban akkor Zugló polgármestere azt mondta: ez nagyjából olyan ígéret, mint az ingyen-BKV. – Luxemburg a világ leggazdagabb országa és ők is 2030-ra tervezik az teljes elektromosságot – jelezte Karácsony. Kálmán Olga most azt mondja, lehet, hogy Európai többi városában nincs elektromos közlekedés, de azokon a helyeken „nincs is ilyen roncsderbi az utakon.”

A DK támogatásával próbálkozó műsorvezető egyébként a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy „csináljunk egy európai otthont Budapestből”. Ehhez az kell, hogy a legfontosabb problémát, az egészségügyet rendbe rakják. Kálmán Olga szerint sok minden nem a pénzről, hanem emberségről szól. Azt szeretné, ha öt percen belül bárki le tudna foglalni szakegészségügyi ellátásra időpontot. (Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint hiába lenne megoldható, hogy öt percen belül időpontot szerezzen valaki a szakorvosi rendelésre, ha az ellátás maga hónapokat csúszhat, mert nincsenek orvosok. Ennél picit többet kellene tenni – mondta.) Azt Kálmán Olga is elismerte, hogy a szakegészségügyi hálózat állami kézben van és a fővárosnak nincs beleszólása az ott történtekbe. Azonban a főpolgármester-jelölt ezen is változtatna. Az sem járja – mondta Kálmán Olga –, hogy ha valakinek az éjszaka közepén gyógyszerre van szüksége, akkor adott esetben beteg kisgyerekkel a karjában kell járkálnia a városban. Kálmán Olga a probléma feloldására létrehozná az éjszakai patika rendszert. A DK – független – aspiránsa azt is vállalja, hogy egy fővárosi kapjon huszonöt percen belül ügyeletei eljárást a nap bármely szakában.

Kálmán Olga szerint egyébként a város úszik a koszban, a mocsokban és a piszokban. – Naponta fel kell mosni az aluljárókat, hetente pedig az utcákat – ígérte a jelölt. Ennek van költsége – ismerte el –, de ezt abból a kétmilliárdból fizetné, amelyet a nemzeti kukaholding nyelt be állítása szerint a fővárostól. Érdekes, hogy Kálmán Olga még ennyi konkrétumot sem árult el arról, hogy miből finanszírozná az elektromos buszokat. Ugyanakkor úgy fogalmazott, nem fulladhatunk meg a mérgező koszos levegőben. A DK támogatását bíró aspiráns azt is megígérte, hogy 18 éves korig a BKV-t ingyenessé tenni. Ennél a pontnál hallhattunk konkrét számokat, Kálmán Olga szerint ez hatmilliárd forint kiesést jelent majd. Akkor viszont újra csalódnunk kellett, amikor arról kérdezték, hogy ezt miből pótolná. Csupán annyit mondott, „vannak ötleteim.”

A parkolást egyébként készpénz-mentessé fogja tenni, csak telefonnal fizethetik majd ezt ki a fővárosiak. Jövő ilyenkor pedig kötelező jelleggel megoldaná a hármas metró légkondicionálást. – Ennek a költségét pontosan meg kell tudni, de felvettem a kapcsolatot három olyan céggel, amelyek elmondják, hogy erre a típusú szerelvényre hogyan és mennyiért lehet a klímát felszerelni – mondta.