Múló álom

A washingtoni Kennedy Centerben nem tisztelik a magyar kultúrharcot. A hazai állami hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda szerkesztői azonban tudják, ki a „mi kitüntetettünk”, és ki az „ő kitüntetettjük”. 
Kedden a tekintélyes kulturális intézmény Gold Medal in the Arts díjával ismertek el négy magyar művészt – ábécé sorrendben: Fischer Ádámot, Fischer Ivánt, Kurtág Györgyöt és Marton Évát. Az MTI -nél a hír „Marton Évának ítélték a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját” címmel kapott helyet. Leírták pályáját, titulusát, mesterkurzusait. A 2100 karakteres szöveg tizennyolcad részében, egyetlen mondatban említik a másik három művészt.
A díjazottak egyike, Fischer Iván és az általa vezetett Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjének története a Hősök terén, a szovjet csapatok kivonulását ünneplő Budapesti Búcsún kezdődött. Idén párhuzamosan zajlott a Szabadságkoncert a Hősök terén és a TérTánc a Bazilika előtt. A kérdésre, hogy miért a különválás, megrökönyödés volt válasz: Fischer Iván egy Schmidt Mária-rendezvényen!? 
Azon a 30 évvel ezelőtti napon, amelyet vasárnap a Hősök terén dicsőítettek, olyan országról mertünk álmodni, ahol nincsenek mi kitüntetettjeink és ő kitüntetettjeik. Csak örülünk, ha egy magyar művész nemzetközi elismerést kap. Függetlenül attól, hogy ki tagja a kormányhű akadémiának, ki az, akinek politikai nézeteiről keveset tudni, de milánói Scala-beli bemutatóján - nagyon helyesen - megjelenik a miniszterelnök, és ki vezényel Szabadságkórust egy hazug emlékmű ellen is tiltakozva, meg ki áll ki közügyeinkért felelős értelmiségiként.
Az álom szertefoszlott, a megtévesztett ország kultúrharca pedig sokakkal feledteti, hogy a dallam nem jobb vagy baloldali, a ritmus nem népnemzeti vagy internacionalista, a zene nem fideszes vagy ellenzéki. 
Csak szabad.
Szerző
Hompola Krisztina
Frissítve: 2019.06.20. 09:30

Program, győzelem, meló

Gyurcsány Ferenc Budapest királya lehetett volna. Ehhez állnia kellett volna adott szavát, és végig Karácsony Gergelyt kellett volna támogatnia, hogy ő aztán végül megnyerje a főpolgármester-választást. Gyurcsány Ferenc azonban biztosra akart menni. Az EP-választás újraépítette és megerősítette legitimációját, ezért úgy döntött: először inkább az ellenzék királya lesz. És majd Kálmán Olga segíti trónra. Ha a frissen politikussá lett tévés személyiség behúzza az előválasztást, akkor Gyurcsány látszata az, hogy a DK és jelöltjei ellenében nincs esélye sem a Momentumnak, sem az MSZP-nek, illetve a favoritjaiknak sem. Nincs azzal baj, ha a jelen állás szerint legerősebb egyértelművé teszi, hogy ő a legerősebb. A gond azzal van, ha egyben azt is üzeni: nem egy együttműködő rendszerben akar a legerősebb lenni – csak egy neki alárendelt rendszer láttán érzi jól magát. Ezért jogos a kérdés: ha Kálmán Olga győz az előválasztáson, ki hiszi el, hogy nem rendezi át a kerületi sorokat? Ezzel a bizonytalansággal nem könnyű együttműködésre épülő kampányt csinálni. Pedig június 27-én reggel valakinek végre be kell tartania a szavát, és be kell állnia az előválasztás győztese mögé – különben az ellenzék megint megalázó vereséget szenved. Nem vitás, a számok a DK-nak fütyülnek. Most. Botorság lenne veszni hagyni a lélektani versenyelőnyt. És hiba lenne ennek érdekében lenullázni a szövetséges pártok versenyelőnyét. A Momentum legfontosabb fegyverténye például az, hogy a párt a Fidesz ellenében jött létre, nem (csak) az ellenzéki szavazóbázist akarja újraosztani. Az EP-választás megmutatta, hogy egyedül a Momentum volt képes kiábrándult jobboldaliakat és bizonytalanokat megszólítani. A szocialisták meggyengültek, de több polgármesterük a 2010-es Fidesz-tarolás közepette is megtartotta és azóta is őrzi a posztját. Az ő mozgósítóképességüket (a kerületek vezetői a bizonytalanokat és a kevésbé elkötelezett szavazókat is meg tudják szólítani) pedig tévedés lenne lebecsülni, különösen egy önkormányzati kampány esetén, ahol hagyományosan alacsonyabb a részvétel, mint egy parlamenti meccs esetében. Ha a politikai közösségek nem képesek kihozni magukból a maximumot, akkor annyi a főpolgármester-váltásnak. Tarlós István lecseréléséhez egy feszítő ellentmondást kell feloldani. A főpolgármester-választást az nyeri, aki több bizonytalant és laza pártkötődéssel bírót tud megmozdítani. Az előválasztáson ellenben az fut be, akinek érdekében intenzívebben mozgósítanak a pártok. A megoldás az előválasztás „kinyitása”. Ehhez programokról kellene beszélni. A legfontosabb különbség az, hogy Karácsony Gergely főként saját bevételből és uniós forrásokból finanszírozná Budapest élhetővé tételét, Kálmán Olga viszont sok olyasmit ígér, ami inkább a kormány hatásköre. Márpedig a program bizonyos szempontból fontosabb, mint Tarlós kiseprűzése. Az igazán kemény meló – ellenszélben is élhetőbbé tenni Budapestet – csak azután kezdődik, miután az ellenzék átvette a fővárost.
Szerző
Nagy B. György

Megtorpantak

Utoljára hat éve, 2013-ban bővült az Európai Unió, akkor Horvátország csatlakozott. Azóta azonban nagy a csend. Szerbiával már évekkel ezelőtt megkezdték a csatlakozási tárgyalásokat, de csak két fejezetet zártak le, így a remélt 2025-ös csatlakozás irreális, elsősorban Belgrád és Pristina megoldatlan viszonya miatt. Montenegró jobban áll, a 33 fejezetből 32-t megnyitottak, hármat lezártak, de kizárt, hogy a kis balkáni állam Szerbiánál hamarabb csatlakozzék az EU-hoz.
Az Unió bénultnak tűnik a bővítést illetően, amint azt az Európa-ügyi miniszterek keddi ülése is mutatta. Nem adtak zöld utat az Albániával és Észak-Macedóniával folytatandó csatlakozási tárgyalásoknak, így a kérdésre legkorábban októberben térnek vissza. Pedig Szkopje valóban mindent megtett azért, hogy megfeleljen az Unió elvárásainak. Nem kis nehézségek árán állapodott meg Görögországgal az ország új nevéről, elérve ezzel, hogy Athén ne akadályozza tovább az ország NATO- és uniós csatlakozását. Ezután az EU-n lenne a sor, hogy végre teljesítse a Szkopjénak tett ígéretét.
Szerbia esete mutatja: veszélyes, ha az EU nem tűz ki konkrét dátumot a csatlakozásra. Belgrád ugyanis egyre jobban közeledik Oroszországhoz, csökken az Unióba vágyó polgárok aránya. Belgrádban az az általános vélemény: Moszkva nagyobb összegeket fektetett be az országba, mint az EU. Ami persze messze nem igaz, de Oroszország sokkal ügyesebben kampányol Szerbiában - az EU a kommunikáció szempontjából mintha jelen se lenne Belgrádban.
Brüsszelnek el kellene gondolkodnia azon, valóban jó ötlet-e, hogy a balkáni államokat „tömbökben” venné fel. Montenegróban joggal kérdezgetik: miért kell bevárniuk Belgrádot, és érthető az észak-macedónok felháborodása amiatt, hogy Albánia miatt nem kezdhetnek tárgyalni az EU-val. Az Uniónak ugyanis elsősorban Tiranával van gondja, ahol nincs működőképes igazságszolgáltatás, nem létezik egy a románhoz hasonló korrupcióellenes hivatal. 
Kár lenne elfelejteni: ha az EU elidegeníti magától a balkáni államokat, tovább csökken politikai súlya a világban.
Szerző
Rónay Tamás
Frissítve: 2019.06.20. 09:29