A New York Times kiadója szerint Trump átlépte a vörös vonalat, amikor virtuális hazaárulással vádolta meg a lapot. Sulzberger emlékeztet arra, hogy Trump jó ideje hadjáratot folytat a sajtó ellen és a vége felé már olyan kifejezést használt, amit a demagógok vetnek be nemzedékek óta. A múlt héten pedig még azon is túlment, amikor az újság megírta, hogy Amerika behatolt az orosz áramellátás számítástechnikai hálózatába. Csakhogy itt már az egész szabad és független sajtó kerül veszélybe, mivel a fegyveres erők főparancsnoka a lehető legsúlyosabb vádat veti be egy szerkesztőség ellen. Ráadásul a jelek szerint ezek után nincs más, mint hogy tettek következnek a hatóságok részéről. Vannak rá jelek, hogy pontosan ez történik. Az elnök gerjesztette légkörben emellett porlad a bizalom az újságírók iránt, viszont egyre gyakoribb ellenük az erőszak. Az amerikaiak jó egynegyede immár egyetért azzal, hogy a hírmédia a nemzet ellensége.
Sulzberger visszaemlékszik arra, amikor az idén egyszer személyesen találkozott Trumppal, és ő azt állította, hogy a szabad sajtót védelmezője, ám rögtön utána „fake news”-t emlegetett, amire például a magyar vezetés szintén hivatkozott, amikor átvette a független média jelentős részét. A gyakorlat igazolta, hogy az amerikai alapító atyáknak igazuk volt, amikor a demokrácia szempontjából alapvetőnek tartották az önálló újságírást. Ráadásul az említett konkrét ügyben a New York Times előzetesen kikérte az illetékes amerikai szervek véleményét és azok nem láttak semmiféle biztonsági kockázatot a hír közlésében. Ezek után jött az elnök a hazaárulással. Ám a dolog úgy áll, hogy a szabad, tisztességes és független sajtó nélkül nincs erős és életerős ország, de szabadság sem, ami naggyá teszi Amerikát.
A ma kezdődő csúcs előtt megkeményedtek a frontok Brüsszelben: egyelőre egyik jelölt mögé sem sorakozott fel elegendő támogató a Bizottság elnöki tisztéért folyó versenyben. Megosztottak maguk az állam- és kormányfők is, de azt látni, hogy egyértelmű az ellenállás Weberrel szemben, ám érte Merkel továbbra is küzd. A bajor politikusokkal a szocialistáknak és a liberálisoknak leginkább az a bajuk, hogy nem értenek egyet a csúcsjelölti rendszerrel. Vagyis, hogy továbbra is a legerősebb frakció mondhassa meg, ki legyen Juncker utódja. Az Európai Tanácsban Macronnal az élen nagyjából 10 tagállam foglalt állást a konzervatív vezető ellen. Csakhogy az EPP akarata ellen nemigen tudnak semmit sem tenni. Úgy hírlik, hogy a mostani tanácskozáson a német kancellár fel akarja mérni Weber esélyeit. Ha ragaszkodik hozzá, akkor cserében valamilyen uniós posztot kell felajánlania a franciáknak és a spanyoloknak. De kudarc esetén semmiképpen sem nézhet úgy ki, hogy nem harcolt a végsőkig szövetségeséért.
A legtekintélyesebb német történész több realizmust sürget az unió részéről, mert úgy látja, hogy a földrész nem egyesülhet a nemzetek ellenére, hanem csakis a belegyezésükkel. A 80 éves Heinrich August Winkler a csúcsjelölti rendszer kapcsán fejti ki véleményét, hozzátéve, hogy kemény ősz vár az EU-ra: folyik a küzdelem a vezető tisztségekért, várhatóan kiéleződik az olasz adósságválság és még nagyobb lesz a birkózás a Brexit miatt. Továbbá Magyarország és Lengyelország változatlanul megkérdőjelezi, hogy a szervezet értékközösség, és amíg Orbán, illetve Kaczynski van hatalmon, addig a két állam nem gondolja, hogy ragaszkodnia kellene a hatalmi ágak jogállami szétválasztásához.
Épp emiatt igencsak szükségszerű, hogy szorosan együttműködjenek a liberális demokráciák, mert különben még jobban szétporladnak a közös normák. A pártcsaládok ezen a területen idáig túl sokat taktikáztak, a Néppárt a Fidesz, a szociáldemokraták a román és máltai tagpárt miatt. Az új parlamentnek azonban megvan az esélye, hogy megerősödve folytassa a vitát a „fekete bárányokkal”. Döntő lesz, hogy a Tanács, a Bizottság és az Európai Bíróság mit tesz, nehogy a közös értékekről szóló Lisszaboni Szerződés írott malaszt legyen.
Az unió jó ideje demokratikus hiányosságokkal küszködik és ezt a német nemzeti populisták kíméletlenül kihasználják. Igencsak kapóra jön nekik, ha egyesek a nemzetállamok felszámolását szorgalmazzák. De nem lehet meggyőzni a kétkedő polgárokat a „megoldást Európa jelenti”-lózunggal sem. Aki le akarja gyűrni az egyesülés ellenfeleit, annak erősítenie kell a nemzeti parlamentek szerepét. Mert ha azok nagyobb játéktérhez jutnak, az segít eloszlatni a vádat, hogy az európai összefogás csupán az elit programja. Az egyre szorosabb együttműködésre igazából a kormányok és a törvényhozások szintjén kínálkozik lehetőség. Vagyis az Európai Egyesült Államok a nemzetállamok föderációját jelentené. Ám ha a németek utópikusan túllihegik a dolgot, az csak gyanút kelt külföldön, éspedig alappal.
A cseh kormányfő nacionalista kijelentésekkel és az EU elleni támadásokkal reagál arra, hogy egyre többen tüntetnek ellene a korrupciós vádak miatt. Két hete több mint 120 ezren vonultak az utcára Prágában: ekkora megmozdulást nemigen látott a város a bársonyos forradalom óta. A héten pedig vidéken is voltak megmozdulások, vagyis nem igaz, amit Babis állít, hogy ti. csak liberális prágai kávéházakban lázadnak ellene. Az EU legfrissebb vizsgálatai, továbbá cseh jogászok elemzései is azt bizonyítják: egyértelmű érdekütközés van a politikus és annak üzleti vállalkozásai között. Azon kívül jogtalanul zsebelt be uniós támogatásokat. Meg még csalt is hozzá.
A miniszterelnököt az utóbbi időben elhagyta nyugalma, egyre idegesebben reagál. Sok cseh aggodalommal figyeli a Brüsszel-ellenes retorikát, mert ahogy egy ismert kommentátor írta, az ország rátérhet az orbáni útra. Mint emlékezetes, a magyar vezető főként a migránsok elleni erőszakos politikája miatt akasztott tengelyt a Bizottsággal. Babis ez utóbbit illetően egyetért magyar kollégájával, ám különben idáig egyáltalán nem volt annyira EU-ellenes, mint a magyar politikus.
