Mikor fogsz meghalni? - Gyerekeknek segítenek feldolgozni a gyászt

Publikálás dátuma
2019.06.22. 19:51

Fotó: Lakos Gábor/Népszava
Amióta öt évvel ezelőtt célul tűzte ki a Napfogyatkozás Egyesület, hogy a felnőtt gyászfeldolgozó foglalkozások mintájára gyerekgyászcsoportokat is indít országszerte, összesen 8-10 ilyen terápiás alkalom valósulhatott meg. A 2017-ben nevet is kapott Reményvirág program fontolva halad: csoportot az elmúlt két évben nem tudtak indítani, anyagi lehetőségeikhez mérten elsősorban a szakemberképzésre koncentrálnak. A Swimathon adománygyűjtő kampány zárónapján, múlt vasárnap „összeúszott” 3 és fél millió forint most megnyitja a terápiás lehetőséget néhány ferencvárosi gyerek előtt.
Nem szeretjük, épp ezért nem is beszélünk a halálról. Rossz érzéseket kelt, tabu, ha más szóba hozza, nem igazán tudjuk, hogyan reagáljunk rá. Reagáljunk-e egyáltalán, vagy inkább passzívan ejtsük a témát és szó nélkül várjuk ki, amíg a másik a befogott fülek láttán továbblapoz. A jóléti társadalmakban minden azt sugallja, hogy nincs halál, vagy ha esetleg mégis volna, az csakis valaki másnak az életét érintheti. Aztán amikor hirtelen vagy nem is annyira hirtelen, de a szemellenzőtől sokáig rejtve maradón hozzánk is beállít, eszköztelenek vagyunk, és fogalmunk sincs, mit kezdjünk vele. Békési Tímea gyásztanácsadó szerint ma Magyarországon ez az általános: ilyen helyzetben az ember legtöbbször egyedül marad – maga sem látja, mit kezdhet a gyász kapcsán felgyülemlő érzéseivel, tüneteivel, és a környezete sem tudja, hogyan segítsen. A család és a barátok legtöbbször siettetnék a folyamatot, a gyászoló pedig, hogy ne „rontsa a hangulatot”, igyekszik alkalmazkodni a ki nem mondott elvárásoknak. Azzal azonban, hogy folyton eltereli a gondolatait a fájdalmáról, csak egyre mélyebbre ássa a sérüléseit.  

A gyerek szerencsére kérdez

A kilencvenes évek közepe táján, Polcz Alaine kezdeményezésére jött létre először hivatalos keretek között gyászfeldolgozást segítő szakmai közösség Magyarországon – a Napfogyatkozás Egyesület fő célja az volt, hogy szakítson az erős, a gyászon önmagát hamar túltevő ember idealizált képével, felélessze a gyászkultúrát és hangsúlyozza a gyászolás elengedhetetlen szükségét. Hála Polcz Alaine örökségének – mondja Békési Tímea –, a felnőtteket segítő gyászcsoportok mostanra az egész országban elterjedtek, ugyanakkor még jelenleg is nagyok a hiányosságok a gyerekek gyászát illetően. A Reményvirág program, mely Singer Magdolna gyásztanácsadótól kapta beszédes nevét, épp azért jött létre öt évvel ezelőtt, hogy válaszokat kínáljon a veszteséget átélt gyerekek számára, akik ahogy Békési Tímea mondja, szerencsére kérdeznek. „A veszteség az élet természetes része – folytatja –, viszont, ha gyerekkorában veszíti el valaki a szülőjét, testvérét, közeli hozzátartozóját, az azért nem nevezhető normatív krí­zisnek az ő életében. Egy-egy ilyen veszteség kapcsán óhatatlanul felmerül bennük, amit előtte nem is gondoltak volna: a szülő is meghalhat. »Te is meg fogsz halni? Mikor fogsz meghalni?« – kérdezik az életben maradt rokont, és bár ilyenkor annyira szívesen válaszolná rá az ember, hogy »Dehogy! Ne is feltételezz ilyen butaságot!«, ezzel már nem lehet őket leszerelni. Már látták, hogy bizony meg lehet halni, el lehet valakit végérvényesen veszíteni.” A kérdés tehát nem az, hogy mi is meg fogunk-e halni, hanem hogy vannak-e válaszaink a gyerekeink kérdéseire. Tímea tizenhatod magával, a Napfogyatkozás Egyesület tagjaival, felnőtt és gyerek hozzátartozókkal többek között azért kampányoltak, majd úsztak együtt a Swimathonon, hogy forrást teremtsenek egyrészt a segítőszakember-képzéshez, másrészt pedig – most épp – veszteséget átélt ferencvárosi gyerekek csoportos segítéséhez.  

Kisfiam, most öngyilkos leszek…

„Mélységesen hiszem, hogy a sikeres gyászfeldolgozás a személyiségfejlődésünk nagy lehetősége” – hívja fel a figyelmet Tímea arra a tényre, hogy gyerekkorban a személyiségfejlődés még nem opció, hanem a felcseperedés velejárója. Stációi vannak, és egy-egy korai veszteség bizony minden állomáson újra és újra előkerül. Újra és újra megdolgozásért kiált. Ha ez nem történik meg, az komoly pszichés tüneteket produkálhat a pánik reakcióktól a szorongáson át a pszichoszomatikus betegségekig. Emellett, állítja Tímea, aki addiktológiai problémákkal küzdő fiatalokkal is foglalkozik a Kék Pont Alapítvány berkein belül, a fiatalkori szerhasználat hátterében is nagyon-nagyon gyakran feldolgozatlan veszteség, trauma áll. Józsi (valójában nem Józsi, de most nevezzük így) kései gyerek, 11 éves volt, amikor az édesanyja felhívta a Margitszigetről, hogy el szeretne tőle búcsúzni, mert közvetlenül a beszélgetésük után öngyilkos lesz. Az anyának voltak korábban sikertelen öngyilkossági kísérletei, ez is csak egy újabb elkeseredett fellángolás, gondolhatta volna Józsi, ám a mama ezúttal biztosra ment. Amikor két évvel később váratlanul az édesapját is elveszítette, a kisfiú teljesen összeomlott. Harmincéves nővére gyámsága alá került, kvázi megmaradt az otthona, de nem tudott mit kezdeni a fájdalmával: szívni kezdett. Amikor 15 éves korában Tímeához került, az csak azért volt, mert az iskola az utolsó fegyelmi előtt kötelezően ki kellett, hogy utaljon számára családgondozói és addiktológiai segítséget, hogy aztán „nyugodt” lelkiismerettel végérvényesen kicsaphassa. „Ez a gyerek egy drogos semmirekellő, mondta az igazgató, tönkre fogja tenni a családját!” A kezdeti elutasítást követően, ahogy a bizalom erősödött kettejük között, a gyerek egyre jobban megnyílt. Elmondta, azért nyúlt szerhez, mert nem bírta elviselni azokat az érzéseket, melyek a szülei halála után kavarogtak benne. Sokat küzdöttek érte a családsegítővel, de a mai magyar rendszer problémákat elkendőző lelketlenségének iskolapéldájaként végül mégis elvették a nővérétől és állami gondozásba került. Ezzel együtt a terápiának mégiscsak lehetett némi értelme – legalábbis Tímea ebben bízik –, mert a fiú végül nem kallódott el. Úgy tudja, családja van és már nem drogozik.

A gyászcsoport az életről szól

A Reményvirág program az egyik legszemélyesebb és legnehezebb témában kínál segítséget, kapaszkodót a közeli hozzátartozójukat elvesztett gyerekek gyászában – ők, ha lehet, talán még inkább egyedül maradnak ilyen helyzetekben, mert az intézményrendszerben kevéssé ismerik a gyermekek korosztály szerinti gyászának sajátosságait. A Reményvirág programban alkalmazott finn módszer lényege, hogy a gyászoló gyerek saját korosztályában, hasonló sorsú gyermekek önsegítő csoportjában kap segítséget. A Swimathonon összegyűjtött 3 és fél millió forint jelentős részét segítőszakember-képzésre fordítják majd – a gyászterapeuták gyakran tapasztalják, hogy a gyerekekkel foglalkozó szakemberek (pedagógusok, iskolapszichológusok, szociális munkások, védőnők) is gyakran kérnek tőlük krízishelyzetekben segítséget, mert teljesen eszköztelennek érzik magukat. Nem könnyíti a helyzetüket, hogy már maga a „gyászcsoport” is mumus­szó, azt a tévképzetet kelti a gyerekekben, hogy nem elég a saját fájdalmuk, de még másokét is magukra véve „kell” együtt szomorkodniuk. „Pedig szó sincs szomorkodásról, vagyis épp csak annyiról, amennyit a gyerek adott szituációban igényel – magyarázza Békési Tímea. – Sokkal inkább játszunk, alkotunk, beszélgetünk, mesét hallgatunk. Minden alkalommal egy-egy téma kerül a fókuszba: emlékek, érzések vagy talán a legfontosabb, az erőforrásaink. Mi segít nekünk, ha szomorúak vagyunk? Ezt sem tudják a legtöbben, és nem csak a gyerekek. A sorstársi segítség gyógyító hatású, a gyászcsoport pedig az életről szól. Az élet igazán fontos dolgairól, ami sokszor csak a halállal szembesülve kerül napvilágra számunkra. Akkor bizony minden mérlegre kerül, mindent újragondolunk…”

Több mint 17 millió forintot gyűjtöttek a Swimathon négyhetes közösségi adománygyűjtő kampánya alatt különféle „jó ügyek” jótékonysági nagykövetei, akik a támogatásokért cserébe múlt vasárnap meg is úszták a magukét a Kőér utcai uszodában. Az adománygyőztes, több mint 4 millió forinttal, az otthon nélkül maradt emberek és családok támogatására gyűjtő Restart-projekt lett – utánuk a gyerekek gyászában segítséget nyújtó Reményvirág program kapta a legtöbbet, 3 és fél millió forintot. A világon a Swimathon az egyik legkedveltebb, sztárok és celebek arcával megerősített jótékonysági kampány és rendezvény, hatalmas hármas lehetőséggel: egyfelől hozzájárul az úszás mint egészséges sport népszerűsítéséhez, felhívja a figyelmet olyan fontos ügyekre, melyeket lehet, amúgy észre se vennénk, harmadrészt pedig közösséget kovácsol és mozgósít. Az első Swimathont 1987-ben rendezték meg Angliában Lady Diana kezdeményezésére – nyilván az ő személye extra népszerűsítő erővel bír, mindenesetre rögtön az első alkalommal 46 millió fontot sikerült adományokból összegyűjteni 33 civil szervezetnek. 2017-ben a hazai Swimathon kampány elnyerte a NIOK Civil Díját a Legsikeresebb Adománygyűjtő kategóriában. Tavaly 12, korábban itt támogatott projekt valósult meg, melyek között oktatási, kulturális, szociális, lakhatási, menekültügyi, művészeti, várostörténeti és közösségi programok voltak. 

Szerző
Témák
gyász gyerekek

Szúnyogapokalipszis: Vérünkkel fizetünk a késlekedésért

Publikálás dátuma
2019.06.22. 18:36

Fotó: Vajda János/MTI
Az emberek az önkormányzatoktól követelik a segítséget, a településvezetők viszont a katasztrófavédelemre várnak, ha a szúnyog elleni védekezésről van szó. Pedig ha időben elkezdik a gyérítést, az invázió megelőzhető, mutatja a balatoni példa. Most már csak a környezetre jóval károsabb kémiai irtásra van lehetőség a kímélőbb biológiai helyett, előbbi viszont csak napokra hoz enyhülést.
Duzzadt, viszkető vörös foltok, amiktől aludni sem tud az ember, és legalább egy hónap, mire elmúlnak, miközben az első 2-3 napban jegelni kell a csípéseket, hogy enyhüljön az égő érzés. Ilyen volt az első találkozásom az őshonos ázsiai szúnyogokkal Tajvanban. Nem kellemes emlék, és sajnos az élményt már nem csak több ezer kilométerrel keletre lehet megtapasztalni. Magyarországon is egyre többen reagálnak érzékenyen a vérszívók csípéseire, miközben azok millió szám keserítik meg a nyári melegben ablakot nyitogatók éjszakáját. Magyarországon 50+3 szúnyogfaj él, utóbbi 3 az ember által behurcolt, délkelet-ázsiai fajok csoportjába tartozik, nem őshonosak. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának szúnyogokra szakosodott munkatársa szerint az új fajokról egyáltalán nincs az egész országra kiterjedő felmérés, így nem tudni róluk sokat. „Ez tipikusan olyan probléma, ahol állami szerepvállalásra lenne szükség. Nincs országos felmérés arra vonatozóan, hogy mely fajok hol és milyen egyedszámmal fordulnak elő. Enélkül a kutatók sötétben tapogatóznak, miközben a kivéreztetett Nemzeti Népegészségügyi Központban szinte hobbiból dolgoznak, majdhogynem saját pénzen. Akkor is, mikor komoly gondot okoz, hogy megjelentek az invazív fajok” – mondja a szakember. Pécsett például a helyiek szerint elképesztően sok a szúnyog, jelenleg az egyik „betelepülő fajjal”, a koreai szúnyoggal küzdenek a kutatók, ami bizonyítottan terjeszti a szív- és bőrférgességet és a trópusi eredetű Chikungunya-lázat. Már a városvezetés is kérte a kutatók segítségét, de Kemenesi Gábor szerint ilyenkor már nehéz bármit is tenni. Nagyon fontos lenne viszont, hogy az emberek ne hagyjanak szabad vízgyűjtő helyeket a házaknál. A tenyészhelyek 90 százaléka ugyanis a házak udvarán található pangó víz, ezért fontos, hogy minden kaspót, ponyvát vagy esővizes edényt öntsenek ki az ott lakók. A katasztrófavédelem lapunknak úgy reagált a helyzetre: nem csak Dombóvártól érkezett panasz, több száz megkeresésük van, méghozzá naponta. Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: az irtásban nehézséget okozott a meleg is, ugyanis meghatározott szabályok vonatkoznak arra, hogy mikor repülhet a gép, a hőség miatt azonban ekkor még nem bújtak elő a szúnyogok, így le kellett állítani a légi permetezést. Nyolc hete irtanak ott, ahol azt a rovarszakértők javasolják. Április 30-a óta eddig 300 településen, 158 ezer hektáron léptek fel a vérszívók ellen. Ezen a héten 436 településen, összesen 100 ezer hektáron küzdenek a szúnyogokkal.  

A Balatonnál kapcsoltak

A turisztikailag kiemelten fontos Balaton környékén kevésbé elégedetlenek a helyzettel, igaz, az önkormányzatok ott a saját zsebükbe nyúlnak, ha szükséges. „Én úgy gondolom, hogy annyira nem rossz a helyzet, mint ahogy sokan beállítják. Tudomásul kell venni, hogy a természetes ellenségeik számának csökkenésével egyenes arányban egyre komolyabb szerepet kap a védekezés. A szúnyog a természet része. Mindig is értek bennünket szúnyogcsípések. Azt senki ne várja el, hogy nullára fog csökkenni a csípések száma, hiszen ahogy a beavatkozás neve is sugallja, szúnyoggyérítést és nem irtást végzünk” – mondja Balassa Balázs, Szigliget polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke. A polgármester nyugalma annak is köszönhető, hogy településén elmondása szerint az elmúlt évek hasonló időszakával összehasonlítva talán soha nem volt ennyire jó a helyzet. Ők megelőzték a bajt – talán soha nem történt ennyi gyérítés a régióban, mint idén, részben a katasztrófavédelemnek köszönhetően, részben az önkormányzatok saját kezdeményezésére. „Az idén az elmúlt évekhez képest 80 százalékkal több pénzt kell összeadnia az érintett 47 balatoni önkormányzatnak szúnyoggyérítésre, hogy meglegyen az az 55-60 millió forintnyi forrás, ami elegendő évi négy beavatkozásra. Múlt év tavaszán a balatoni önkormányzatok pénzéből csak egy biológiai és egy kémiai gyérítést tudtak elvégeztetni, ami kevésnek bizonyult. Ez indokolta a hozzájárulás összegének növelését” – érzékelteti Balassa Balázs, hogy a szúnyogmentesség nincs ingyen. A helyzet a turisztikailag szintén csúcsra járatott Budapesten és környékén ellentmondásos – a Duna-parti területek lakói egészen különböző tapasztalatokról számolnak be. A belvárosi Bálnánál sorakozó kávézók szinte telt házzal üzemelnek, és ugyan minden percben látni valakit, aki épp hadonászik a levegőben vagy keményen lecsap egy-egy vérszívóra, nincs invázió. A vendéglátósok is arról beszélnek két koktél kihordása között, hogy komoly gondot most nem okoznak a rovarok. Néhány kilométerrel feljebb, az óbudai részen viszont alkonyatkor fél óra alatt 8-10 csípést is össze lehet szedni. Egy közeli gyógyszertárban már kétségbeesett anyuka próbálja csitítani másfél éves csemetéjét, a tejföl­szőke, vízkék szemű csöppség fehér bőrén hatalmas, 50 forintos nagyságú csípések láthatóak. Legalább egy tucat csípés van a gyereken. Édesanyja épp valamiféle hatékony szert próbál vásárolni, ami valamiképpen enyhíti a gyerek szenvedését. Sikerrel jár, a patikából már a javulást ígérő kencével gurulnak ki. A kereslet kínálatot szül, és ezt később az online térben is tapasztaljuk, ahol szélsebesen reagáltak a szúnyoghelyzetre. Egyre-másra ugranak fel a hirdetések, amikben csípések kezelésére alkalmas termékeket akarnak eladni. Azt, hogy ezek mennyire hatékonyak, nem tudni, de az egész biztos, hogy az invázióban érintett területeken élők mindent megvesznek, csak csökkenjen a viszketés és a fájdalom. 

Szerbia is lehagy minket

„Jelenleg sajnos olyan, mintha megvárnánk, míg kigyullad a ház és utána oltanánk a tüzet, ahelyett, hogy megakadályoznánk a kialakulását. Idén ez nagyon érződik. Két nappal a kémiai gyérítés után szinte ugyanannyi szúnyog van, mint előtte. Üzleti érdekek állhatnak a háttérben, emiatt nem sikerül átállni a biológiai irtásra” – mondja Kemenesi Gábor. Pedig a kémiai irtás csak a repülő szúnyogokat pusztítja el, az utánpótlást nem, így ez szinte egy szélmalomharc. A természetvédők által is preferált biológiai irtás lényege egyébként, hogy egy olyan, talajlakó baktériumot juttatnak a vizekbe, amely elpusztítja a szúnyog lárváit, és csakis azokat. Ez a módszer nem veszélyes más állatokra. A másik verzió a kémiai irtás, ilyenkor a levegőbe permetezett idegméreggel történik az irtás. Ez elpusztít minden olyan rovart, ami az adott időpontban éppen a levegőben van. Így fordulhatott elő, hogy Sopronban méhek estek áldozatául a méregnek, bár a legtöbb helyen időben figyelmeztetik a méhészeket, hogy zárják el az állataikat. A méreg ugyan emberre nem veszélyes, de a környezetre káros. Most azonban már késő a bioló­giai irtás, annyira sok a repülő szúnyog, hogy elkerülhetetlen a kémiai beavatkozás. „A biológiai gyérítés 40 éve elérhető, a legtöbb európai ország már ezt használja, ez nem is költségesebb. Szerbiában, Ausztriában, Franciaországban is működik” – mondja a virológus. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondja, azért választják zömében a kémiai gyérítést, mert nem lehet minden kerti vödörbe biológiai szert tenni. Másfél milliárd forint áll rendelkezésre a szúnyogirtásra, ezt kell beosztaniuk. Mukics Dániel tűzoltó őrnagy szerint a kémiai irtószer a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre teljesen ártalmatlan, az csak több ezerszeres dózisban fejtene ki negatív hatást. Emberre is veszélyes betegségeket több, őshonos szúnyogfaj is terjeszt. A jelenleg nagy mennyiségben előforduló gyötrő- és oldalfoltos szúnyog például a szív- és bőrférgességgel fertőzhet. A szívférgesség leginkább az állatokra veszélyes, és a szakemberek szerint elképesztő mértékben terjed az országban a háziállatok között. A bőrférgesség, bár nagyon ritkán, de előfordulhat emberek esetében is, évi 5-10 esetet regisztrálnak. A mostani invázió oka, hogy a dunai árhullámok és a sok eső olyan területeket is elöntöttek, amelyek az elmúlt három évben az aszály miatt szárazak voltak, akár 10 éve felgyülemlett tojások is kikelhettek. Mivel az elmúlt három évben aszály volt, nagyon sok tojás halmozódott fel. Legutóbb 2013-ban volt olyan invázió, mint most, de a jövőben várhatóan egyre sűrűbben fordulhatnak elő ilyen nyarak, és egyre több betegség jelenhet meg a vérszívók miatt.  

Betegségek terápia nélkül

Az ázsiai tigrisszúnyog legalább 22 féle vírust terjeszthet, Európában már kimutatták belőle a sárgaláz vírusát, a nyugat-nílusi vírust, a japán encephalitis (agyvelőgyulladás) vírusát, továbbá potenciális terjesztője a Zika-vírusnak is – figyelmeztetett a napokban a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja. Mielőtt azonban mindenki trópusi betegségektől kezdene rettegni, fontos különbséget tenni terjesztés és hordozás között. Egy szúnyog csak akkor terjesztheti a betegséget, ha hordozza is, vagyis találkozott a fertőzéssel. Vagyis egy aktív, járványos időszak nélkül nem tudja megfertőzni az embert, hiszen nem hordozza a kórokozót. Nem minden vírus esetében van ilyen „szerencsénk”. A szintén szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi lázban például tavaly a korábbinál négyszer többen, 15-en haltak meg Magyarországon. A nyugat-nílusi lázat sokan tünetmentesen vészelik át, enyhe tünetei lehetnek a láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések. A betegek körülbelül 1 százalékánál alakul ki idegrendszeri érintettség, ami viszont már halálos lehet. Specifikus terápia, oltóanyag nem áll rendelkezésre. A Népegészségügyi Központ adatai szerint, míg 2014-ben csupán 10-en kapták el a kórt, addig tavaly már 225-en. „Valójában több tízezer megbetegedés is lehetett, csak ezek tünetmentesen zajlottak” – mondja Kemenesi Gábor. Az, hogy idén a szúnyogcsípések már fájdalmasabbak, nagyobbak és sokaknál véraláfutások is kialakulhatnak, a szakember szerint egyéni érzékenység kérdése, egyre több az allergiás ember. Alapvetően nem a szúnyogok változnak, az emberek lesznek érzékenyebbek. Kemenesi Gábor szerint érdemes különböző, bőrre kenhető, fújható szereket alkalmazni, amik elriasztják a rovarokat. Egy lapuknak nyilatkozó bőrgyógyász megemlítette: ahogy újabb szúnyogfajták jelennek meg, úgy változhat a bőrreakció.

Kit szeret a szúnyog?

Érdekes, de a szúnyogok sem szeretnek minden vércsoportot ugyanannyira. A 0-s vércsoporttal rendelkezőket gyakrabban támadják meg a vérszívók, és az is számít, hogy a bőr milyen illatot bocsát ki. Az édesebb illatot jobban kedvelik. Ha valaki például olyan ételeket eszik, amik a bőrön is kiválasztódnak, például a fokhagyma, az csökkentheti a csípések számát, bár ez tudományosan egyelőre nem bizonyított egyértelműen.

Menteni az embereket

Publikálás dátuma
2019.06.16. 18:30

Fotó: Draskovics Ádám/Népszava
„Lecsúszni könnyű, visszakapaszkodni nagyon nehéz” – mondja Béres Tibor szociológus. Ő készítette el azt a pályázatot a városban dolgozó kollégáival, amely alapján elindult a drogprevenciós munka a gyöngyösi Durandában és további városi és város környéki helyszíneken. A település peremén nagyjából hatszáz ember él itt kóbor kutyák, patkányok és rengeteg szemét közepette.
Tiborral a Kormányhivatal előtt találkozunk, néhány száz méterre innen, a hídon túl kezdődik a Duranda. Az elején, szép kertvárosi környezetben áll a Jelenlét Ház, hat éve alapította a Máltai Szeretetszolgálat egy országos hálózat részeként. Ügyes a helyválasztás: kint is vannak meg bent is. Nem a sűrűben, de a Duranda legtávolabbi pontjától is mindössze tízpercnyire. A máltaiak adnak helyet a városi drogpreven­ciós program egyes elemeinek is. Nagy a sürgés-forgás a Házban, este közös bográ­csozás lesz. Működik itt baba-mama klub, játszóház, vannak tanodajellegű foglalkozások, és az udvarban egy konténer, ahol zuhanyozni, illetve mosni lehet, mert a durandai házak egy részében se áram, se víz nincs. „Eleinte szégyelltek idejárni az emberek, de idővel rákaptak. A mosáshoz most már előre be kell jelentkezni, annyian jönnek, és csak két mosógépünk van” – meséli Fazekas Mara, a Ház vezetője. Kisvártatva hozzáteszi, hogy a kezdetekkor igényfelmérést készítettek, amely világosan megmutatta, hogy az itteni fiatalok számára a legnagyobb veszélyt a függőségek jelentik, a drog-, az alkohol-, a játék- és a kütyüszenvedély. A válaszolók azt is megfogalmazták, hogy a problémáikkal nem tudnak kihez fordulni. Mara tehát úgy gondolja, hogy munkájuk lényege nem a különféle szolgáltatásokban rejlik, hanem abban, hogy mindig kéznél vannak, bárki, bármikor, bármivel megkeresheti őket. „Az alkoholizmusra csak legyintünk, ez nálunk közmegegyezés. A drogról leszedi a keresztvizet mindenki, aki teheti, a szakemberek többsége pedig szankciókban gondolkozik. Akkor dolgozunk jól, ha a programjainkkal minél több embert be tudunk vonzani, ha elterjed a hírünk a városban, és sikerül szemléletváltást elérni a fiatalok, az őket nevelő családok vagy a szakemberek körében” – egészíti ki Mara szavait Illés Veronika, a városban zajló drogprevenciós projekt szakmai vezetője.  Béres Tibor szociológus gyöngyösi illetőségű, főállásban az Autonómia Alapítvány munkatársa. A szervezet egyik fő működési területe a romaintegráció, de Tibor most a város megbízásából dolgozik a Durandán. Szerencsés együttállásnak tartja, hogy Gyöngyös sikeresen pályázott az uniós pénzre, a Málta helyet biztosított a programoknak, a helybeli szakembergárda pedig nem csupán fogadókész, egyenesen lelkes. „A miénk rendhagyó projekt. Nem tiltunk, nem mondjuk senkinek, hogy ne fogyasszon ezt vagy azt. A módszerünk egyszerű: boldog órákat, pozitív élményeket próbálunk adni a fiataloknak. Ha felfedezik, hogy történhet velük jó is, igényelni fogják ezt. Márciusban kezdtünk, folyamatosan bővítjük a programok körét, kirándulunk, nyáron kajaktáborba megyünk. Közösséget építünk, mert ezek a gyerekek a szegregáció rabjai. Szegregátumban élnek, szegregáltan oktatják őket, és soha sehol nem tapasztalnak sikert. Mi arra törekszünk, hogy megéljék a sikert, csinálják azt, amit szeretnének, énekeljenek, írjanak maguknak dalszöveget, rajzoljanak képregényt vagy készítsenek filmet az életükről. Az a cél, hogy nőjön az önbizalmuk, higgyék el, hogy ha akarnak, tehetnek önmagukért.” Ül közöttünk egy jó arcú, bermudás, papucsos fiatalember. Ő Répás János, a „belső ember”, hivatalos megnevezése: tapasztalati szakértő. Szerepe fontos, sőt elengedhetetlen. A szegregátumokban végzett munkához mindig kell ugyanis valaki, aki ismeri a helyi viszonyokat és megbízik benne a közösség, egyszersmind a szakemberek számára is hiteles. János nagyot lépett előre a rábízott funkcióval. Azért esett rá a választás, mert nagy energiát fektetett a tanulásba. „Sokat köszönhetek Maráéknak, ők készítettek fel a szakközépiskolai érettségire is. Amikor kitaláltam, hogy jogosítványt szerzek, megtanították nekem a KRESZ-t, és arra is jutott idejük, hogy gyakorolják velem a vezetést. Eleinte győzködni kellett a telepieket, mára ideszoktak, mert mindig mindenkinek nyitva áll az ajtó, amire nagy szükség van” – mondja. Megtudom, hogy a családja az ő gyerekkorában költözött a Durandába, ami akkoriban tiszta, rendezett városrész volt, virágos kertekkel, és a helybeliek a patakban mosták a ruhákat. Most kóbor kutyák, patkányok rohangálnak mindenhol, a patak büdös, mert szemetet dobálnak bele. Ide nem jön be postás, betegszállító, mentő, a rend­őr is csak akkor, ha nagyon muszáj. Ők azért maradnak, mert két kicsi gyereket nevelnek, a rokonaik itt élnek, és a kitöréshez pénz kell, sok pénz. Megsúgja azt is, hogy egyszer, a távoli jövőben szociális munkás szeretne lenni. 

Mindenki jó valamiben

„Ha fotózni akarsz, előbb kérdezd meg, szabad-e; ne haverkodj, óvatosan közelíts, mert sok a beteg, agresszív ember; tegeződj, a magázás nekik túl hivatalos; nem jó, ha túl közel mész hozzájuk, attól úgy érzik, erőszakos vagy” – foglalja össze a szabályokat János. Aztán begyűrjük magunkat a kocsijába, elöl én, hátul a család. Hamarosan elfogy az aszfalt, János óvatosan vezet, mégis kátyúból kátyúba huppanunk. Száraz időben könnyebb itt közlekedni, de hetek óta esik, tengelyig ér a sár, gödör gödör hátán, és mindegyik színültig tele van vízzel. Ha valaki az enyészetet akarja megörökíteni, a Duranda ideális helyszín. Félig vagy egészen leomlott házak mindenütt, lassan visszahódítja őket a természet, ablakukból ecetfa nő ki, a romokon csalánerdő virít. Lomokból összetákolt kalyibák és égig érő szeméthegyek. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a nyomortelep gyönyörű környezetben fekszik, madárcsicsergés tölti be, dombok ölelik körbe – szürreális a látvány. Minden mozdulatlan, sehol egy ember, ám a semmiből hirtelen suhancok gyűlnek körénk. Egymás szavába vágva ecsetelik, hogyan vezették meg a helyi „Schwarzeneggerek” Morvai Krisztinát. Az akkori EP-képviselő 2011 őszén látogatott el a Durandába, ahol kigyúrt srácok bemesélték neki, hogy a Durandában kannibálok laknak, egy szál füves cigiért embert ölnek, a purdék döglött macskát és patkányt esznek. Morvai videofilmet forgatott, nyílt levelet írt, azonnali intézkedést követelve – ezen röhögött fél Gyöngyös. A szomszéd utcában balkáni feeling tör rám. Roskatag fűzfa fotelban idős bácsi pöfékel, lányok flangálnak feszülő cuccokban, a kitárt kapukban gyerekek hancúroznak. János buzgó házigazda – előkerít egy fiút, aki hajlandó szóba állni velünk. Története – durandai viszonylatban – nem különleges. Tizenhét lopás és kocsifeltörés van a rovásán, négy év hat hónapot kapott halmazati büntetésként, hamarosan bevonul a debreceni javítóintézetbe. Mire a délután derekán visszaérünk a Jelenlét Házhoz, vásári színkavalkád és ricsaj tölti be az udvart. Tűz a nap, mindenki nekivetkőzött. Csinos, fiatal anyukák sétálnak föl s alá meztelen vállal, karjukon babát ringatva. A Ház mindenese, a termetes, fehér bajszú Jocó bácsi a hatalmas bográcsot strázsálja, paprikás krumpli rotyog benne. Gyerekek hintáznak, csúszdáznak, homokoznak, kamaszok pingpongoznak. De a kedvenc a csocsó, mert onnan be lehet lesni a terembe, ahová szép sorjában érkeznek a lányok karénekre. Amikor elül a sugdolózás és vihogás, Tiboré az első szó joga. Lelki útravalóval szolgál: „Mindegyikőtök jó valamiben. Akárhová születsz, lehet belőled híres színésznő, táncos vagy modell. De nem kell reflektorfényben élni, nem kell híresnek lenni. Elég, ha jól csinálod, amit csinálsz, és ha szereted, akkor ez nem is nehéz” – sugallja olyan meggyőző erővel, hogy nincs ember, akit ne érintene meg. Molnár Ágnes énektanár légzőgyakorlatokkal és beénekléssel alapoz, és már kezdődhet is a népdaléneklés. Aztán Tibor bekapcsolja a CD-t, modern dallamokra váltanak, s a terembe lassacskán beszivárognak a kisgyerekes anyukák zenét hallgatni. Én meg arra gondolok, ezt a fél tucat ragyogó hajzuhatagú, csillogó szemű kislányt talán nem fogják tizennégy évesen „megkendőzni”. Mert a Durandában az a szokás, hogy ha valaki már nem szűz, piros kendőt kötnek a fejére, ezzel jelezve, hogy már asszony. Miközben hazafelé autózunk, Tibor szavai járnak a fejemben. Azt mondta, egyszer kiszámolta, hogy az uniós csatlakozás óta évi száznégymilliárd forint érkezett az országba, amit romaintegrációra kellett volna fordítani. „Hol van ez pénz és hol van az eredménye? – tette fel a költői kérdést. – Zsákszámra öntik a milliókat különféle projektekbe, és időnként azt tapasztaljuk, nem marad nyoma annak, hogy az adott területen bármilyen fejlesztés történt. Köztudott, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztesei a cigányok voltak. A Durandán is az utóbbi harminc évben alakult ki a most látható mélyszegénység és az ezzel járó viselkedésformák. Tagadhatatlan, hogy ezen a részen már a történelmi korokban is szegények, elsősorban napszámosok éltek, és soha nem volt a város jól fejlesztett része, de az, hogy ma itt tart, nagyrészt annak tudható be, hogy a romaintegráció mindig csak lózung volt, hiányzott mögüle az egységes politikai akarat. Mi, szakemberek a jelenlegi helyzetben csak annyit tehetünk, hogy mentjük, amit lehet: az embereket.”
Szerző