Meghosszabbította az EU a Moszkva elleni szankciókat

Publikálás dátuma
2019.06.27. 18:46
Oroszbarát szakadár harcosok Donyeckben. A kép illusztráció
Fotó: ALEXANDER KHUDOTEPLY / AFP
Újabb félévre kiterjesztették gazdasági korlátozásokat, mivel az oroszok továbbra sem tettek semmit az ukrán válság rendezéséért.
Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit - jelentette be csütörtökön a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata. Az uniós büntetőintézkedések hatályát 2020. január 31-éig tolták ki, mivel - mint a tanácsi közleményben írták - Moszkva még mindig nem hajtotta végre az ukrán válság rendezését célzó minszki megállapodásokban foglaltakat. A szankciók meghosszabbítását a tagországok állam- és kormányfőinek mindegyike jóváhagyta az Európai Unió előző heti csúcstalálkozóján - írja az MTI. Vagyis, az orosz állammal baráti kapcsolatot kereső és tartó Orbán Viktor is emellett szavazott.
Az EU legutóbb decemberben döntött arról, hogy hat hónappal, 2019. július 31-ig meghosszabbítja az orosz agresszió miatt életbe léptetett korlátozásokat. Először 2014 júliusában döntöttek a szankciókról, mivel az unió szerint szerint Moszkva a nemzetközi jogot megsértve csatolta el a Krím félszigetet Ukrajnától, és szakadár erőket támogat az ország keleti részében. Az intézkedések értelmében korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, valamint tiltják a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt kettős rendeltetésű termékek, továbbá bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.  A döntés jelzi, az uniós szigor annak ellenére sem enyhült, hogy Moszkva nemrég visszakapta a krími helyzet miatt visszavont szavazati jogát az Európa Tanácsban. Kérdés, hogy az oroszok meddig maradnak ezután az ET-ben, hiszen azzal fenyegetőzve tértek vissza a tanácshoz, hogy újabb szankciók esetén felfüggesztik munkájulat. 
Szerző

Zárolták Depardieu orosz számláit

Publikálás dátuma
2019.06.27. 18:24
Gérard Depardieu
Fotó: Thierry Roge / BELGA/AFP
A színész egy adóbotrány miatt kért és kapott orosz állampolgárságot, de az adófizetéssel ott is gondjai akadnak.
Zárolta Gérard Depardieu francia filmsztár egyéni vállalkozóként nyitott novoszibirszki bankszámláit az orosz adóhatóság - jelentette csütörtökön az Interfax hírügynökség. Az intézkedést a színésznek a Gazprombankban, a VTB-ben és a szaranszki székhelyű KSz Bankban vezetett számlái ellen az orosz adótörvénykönyv 76. cikke alapján rendelték el. Ez abban az esetben rendelkezik a banki műveletek felfüggesztéséről, ha a számlatulajdonos nem nyújtott be adóbevallást, elmulasztotta az adó vagy valamilyen bírság, illeték befizetését.
Az üggyel kapcsolatban az orosz Szövetségi Adószolgálat (FSZN) Novoszibirszk megyei részlege péntekre ígért hivatalos tájékoztatást. Az Interfax szerint Depardieu tavaly decemberben jegyeztette be magát a városban alkotói és művészi tevékenységet folytató, valamint szórakoztatást szervező egyéni vállalkozóként.  A számos élvonalbeli filmművészeti díjjal jutalmazott Depardieu, aki 2013-ban megkapta az orosz állampolgárságot, ugyancsak a múlt év végétől bejegyzett lakos Novoszibirszkben.A színész azután kapta meg az orosz útlevelet Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy hazájában botrány keveredett, mert nem kívánta megfizetni a francia kormány által a leggazdagabbakra kivetett adót, és belga adófizető lett - írja az MTI.
Szerző

Két öngyilkos merénylő robbantott Tuniszban, a rendőrök voltak a célpontjaik

Publikálás dátuma
2019.06.27. 14:35

Fotó: FETHI BELAID / AFP
Egy járőrt megöltek és sok civilt megsebesítettek a terroristák. Még nem tudni, melyik szervezet áll a merényletek mögött.
Két öngyilkos merénylő robbantott két független helyszínen a tunéziai fővárosban, Tuniszban csütörtökön dél körül - írja az Euronews. A célpont mindkét esetben a rendőrség volt, egy rendőrtisztet meg is öltek a merénylők. Többen megsebesültek.
Az első célpont egy rendőrjárőr autója volt a városközpontban, a tuniszi francia nagykövetség közelében. Az autóban lévő rendőr életét vesztette, társa és három másik civil pedig megsérült.

Egy az utcában vásároló szemtanú szerint a robbantás egy kereszteződésben történt, ahol épp több rendőr próbálta feloszlatni az odatelepedett illegális árusok csoportját.
Nem sokkal ezután egy második terrorista egy rendőrőrs mellett követett el merényletet. Itt ő volt az egyetlen halálos áldozat, de négyen megsérültek miatta.
Mindkét helyszínt erősen felfegyverzett rendőrök őrzik, az utcákat lezárták. Hogy ki áll a merényletek mögött, azt egyelőre nem tudni.
Szerző