Kutyák és űrhajók - interjú a Csillagok határán rendezőjével

Publikálás dátuma
2019.06.29. 10:00

Fotó: Manuel Romano / NurPhoto/AFP
Robert Pattinson a főszereplője az elismert francia szerzői filmes sci-fijének, a Csillagok határánnak. Claire Denis Párizsban adott interjút a Népszavának.
Mesélne a kutyákról? Hogy érti? Van az a rész a filmben, amikor hőseink találnak egy kutyákkal teli űrhajót. Igen, az egy hasonló kísérlet volt, ahol ők a túlélők. Az emberek helyett. Azt hittem, tisztelgés Lajka előtt. Talán annyiban igen, hogy Lajka is kísérleti alany volt, mint a filmemben mindenki, az emberek is, a kutyák is. Számomra nincs különbség, karakterekben gondolkodom. Ez az első angol nyelvű filmje… Bármennyire is sajnálatos, az űrben mostanság vagy angolul, vagy oroszul beszélnek. Meg nemsokára kínaiul. Franciául írta a forgatókönyvet? Igen, sajnos én még ezen a nyelven működöm, és már nem is fog változni. Így szükségem volt valakire, aki nem csak lefordítja, hanem átülteti a dialógusokat. Ezért gondoltam szépíróra. Ez Zadie Smith volt első körben, aki viszont nem értette meg, hogy a forgatókönyv nem szépirodalom, hanem csak a filmkészítés egyik technikai eszköze. Amikor elkezdett változtatni a koncepción, inkább megváltam tőle és mégiscsak egy fordítóval fejeztem be. A Csillagok határán az első sci-fije. Kik hatottak önre? Tarkovszkij mindenképpen. De sokkal jobban befolyásolt a tudomány, azok az eredmények, amelyek bizonyítják a fekete anyag és a fekete lyukak létezését. Az időkorlát miatt most még nem tudunk elutazni az univerzum másik végére, de elméletben lehetséges. Én ezt az utazást képzeltem el. Akkor ez afféle tudományos sci-fi, mint Christopher Nolannek volt a Csillagok között? Minden, amit megmutatok, megtörténhet a jövőben, ezt több asztrofizikus is megerősítette többször a forgatás során, szóval, igen, tudományosan megalapozott. mint Nolan filmje. Csakhogy, ott hősök próbálták megmenteni a Földet a pusztulástól, nálam elítélteket küldenek egy olyan misszióra, amit nem lehet túlélni. Nem is a fantasztikum a fontos, hanem a börtöndráma. Itt pedig fontos szerephez jut a szex. Emberekről beszélek, így természetes, hogy előbb vagy utóbb felbukkan a szex. Na de önnél ez igen széles spektrumon jelentkezik most a spermát gyűjtő őrült orvostól kezdve a brutális nemi erőszakig. Természetesen. Gondoljon csak bele: halálra ítélt emberek tartanak a semmibe. Valószínűleg egy idő után csak a szex érdekli őket, utána meg már talán az sem. Az ösztöneinket nem tudjuk levetkőzni. Pedig, azt hittem, ha egy űrhajón van minden igényt kielégítő maszturbálófülke, azért az segít. Egy olyan helységben, ahol egyedül érjük el az orgazmust, azt mutatja meg, hogy magányosak vagyunk. Az nem derül ki, hogy ki miért volt börtönben. Nem is akartam ezt hosszasan kifejteni, mert nem a bűnök katalogizálása érdekelt. Világos. De Robert Pattinson karakterének mégis van flashbackje. És abban is van kutya – csak, hogy kössem az ebet a karóhoz. Igaz, de kutyákat nem szántam szimbólumnak, de most, hogy mondja, elgondolkoztat. Gyermekkoromban nekem is volt egy kutyám. Lehet, hogy önnel fogom írni a következő filmem. Ha már szóba hozta: az, hogy Afrikában nőtt fel, mennyibe befolyásolja önt? Abszolúte befolyásol. A gyermekkor a személyiségünk alapja, egy titkos hely, ahová elmenekülhetünk, ha a világ kegyetlen velünk. Kitörölhetetlen, elkerülhetetlen. Gyakran menekül vissza? Majdnem minden nap. Mivel ön szemmel láthatóan mélyen szereti a kutyákat, elmondom: hétéves voltam, amikor Dzsibutiban éltem és találtam egy kóbor kutyakölyköt. Megtartottam. Amikor egy évvel később visszamentem Franciaországba, ott kellett hagynom. Ennek ellenére mindig velem marad, érzem a szagát, a szíve dobogását. Szóval, rendben, meggyőzött. A kutya mégiscsak szimbólum a filmben.

Hardcore sci-fi

A hazai mozikban most futó Csillagok határán, Claire Denis filozofikus, lassú szerzői sci-fije. Ezzel olyan művek sorát gyarapítja, mint a Kubrick rendezte 2001. Űrodüsszeia, Tarkovszkij Solarisa vagy a Christopher Nolan rendezte Csaillagok között. Ezek közül egyértelműen Denis verziója lett a brutálisan hardcore művészfilm, melyet olykor embert próbáló feladat nézni, de a kitartóak garantált élménnyel gazdagodnak. A cselekmény középpontjában Monte (Robert Pattinson) áll mint halálra ítélt ember, akit a kivégzés helyett egy űrhajóra küldtek több más elítélttel, hogy kísérletezzenek rajtuk: túlélik-e, ha beküldik őket egy fekete lyukba. Mivel az út hosszú évekig tart, az űrhajón született egy lánya is, Willow. Az űrben végül a lány kamasszá érik, mire eljutnak a úti céljukhoz.

Névjegy

Claire Denis (1946. április 21.) francia író és filmrendező. Szép munka (1999) című moziját az ezredforduló egyik legmeghatározóbb művének tartják. Saját rendezései mellett asszisztensként is dolgozott Wim Wenders és Jim Jarmusch mellett.

Témák
film interjú

noÁr: El kell felejteni a büfépuffogást!

Publikálás dátuma
2019.06.29. 09:00

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Molnár Áron színész noÁrként szólal meg közéleti ügyekben. A lakhatásért, az oktatás szabadságáért éppúgy kiállt, mint a migránskampány ellen. Hisz a tett erejében.
– Műanyagpalackos ásványvíz helyett csapvizet kért. Ennyire klímatudatos? – Az egyik minket körülvevő legkardinálisabb probléma a klímaválság, amit egyetlen döntéshozó sem kezel a helyén, bár az Európai Unióban most ezer milliárd eurót fordítanak arra, hogy a környezetvédelem fontosságára felhívják a figyelmet, de ez még mindig kevés. A Greta Thunberg-féle Fridays for future (Péntekenként a jövőért) tüntetés magyarországi szervezői arról beszéltek, hogy annyira fölénk nőtt ez a gigantikus probléma, hogy nálunk a politikusok inkább ignorálják a vészhelyzetet ahelyett, hogy tenni próbálnának ellene. – Nagyon kevesen vesznek részt a budapesti pénteki demonstrációkon. – Greta Thunberg egymaga tüntetett a svéd parlament előtt. Egyedül kezdte, azután az évek folyamán a kitartása elhozta a média, majd a környezettudatosabb emberek érdeklődését. Magyarországon a pénteki demonstráció nemrég kezdődött, nagyjából húsz pénteken tüntettek a Kossuth téren. Amikor ott voltam, a háromezer résztvevő között volt 9 éves és 60 éves is. Most megmozdult háromezer ember, képzeljük, mi lesz majd a következő, szeptember 18-i nagy demonstráción! Amikor először a migráns, a bevándorló és a menekült közötti különbséget akartam megmutatni, tök egyedül voltam, én és a ceruzám. A noÁrt egy fehér fal előtt a feleségemmel, az operatőrrel és egy barátommal négyen kezdtük. Eltelt másfél év, és most már egy team beszél honlapról, számokról, projektekről. Lesz majd egy ország is kint az utcán. – Tudok tanárról, aki szeretett volna odamenni a diákjaival, de nem tette. – Mi tartja vissza? Magyarországon és a szűkebb környezetemben is sokan féltik az egzisztenciájukat. Amikor megkérdezik tőlem, hogy nem félek-e, mindig az a válaszom: de, nagyon is. Félek, hogy nem teszek eleget az országért. Hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a tanár nem fogja kivinni a klímatüntetésre az osztályát, mert fél a következményektől és ez így is marad. – Ez a jelen. – De lehet és kell is változtatni rajta. Ki kell állni és megmutatni, hogy igenis fontos, amit csinálunk, felülemelkedve minden hatalmi idiotizmuson. Van egy barátom, akinek a fia környezettudatos suliba jár, és az ökoiskola igazgatója nem tudta, hogy ki Greta Thunberg. Mit lehet ilyenkor csinálni? Fel lehet háborodni, de a düh kreatív energiává is átalakulhat. A fiú azt a megoldást választotta, hogy előadásokat tart Greta Thunbergről és a pénteki tüntetésekről. – Az oktatás, a kultúra – benne a színészet – nálunk alapvetően államilag finanszírozott, ezért kiszolgáltatott. Nem alap nélküli a félelem. – Képzeljük el, hogy amikor kiderül, hogy megszűnik a tao, mert voltak, akik visszaéltek vele, a színházigazgatók összeállnak, és közösen nyilatkoznak arról, hogy a helyzetet úgy kell megoldani, hogy jöjjön létre egy vizsgálóbizottság, azokat büntessék meg, akik visszaéltek vele, és a tao maradjon meg. Nem ez történt. Hanem, ahogy szokott, mindenki csak a saját színháza jövőjét próbálta megoldani. Így fordulhat elő, hogy a Nemzeti Színház, vagy a Magyar Színház aránytalanul magas támogatást kapott, a függetlenek pedig lassan elvéreznek. Ahányszor érintett igazgatókkal beszéltem, mindegyikük azt mondta, hogy megtett, amit tudott, de egyedül. Ha csapattá összeállnak, ez nem történik ez meg. Precedenst kell teremteniük egy közös szövetség megalapításával. 
– A különalkukkal a saját művészi céljaikat, társulatukat mentették. – Nem csak a színházért küzdünk, hanem a művészetért, a függetlenségért, a szólásszabadságért is. Veszélybe került, hogy reflektáljunk arra, ami körülöttünk történik, elmondjuk, hogy mi az, ami bánt minket. Innentől kezdve mindig valaki figyelni fogja és figyelni kell arra, hogy olyan darabot válasszunk, olyan rendezőt hívjunk ami és aki nem zavarja a hatalmat. A kompromisszumhegyek építése megengedhetetlen. – Volt arra példa, hogy nem kapott meg egy szerepet a közéleti megnyilvánulásai miatt? – Nem tudok róla. De bízom a szakmám intelligenciájában, abban, hogy külön tudja választani a noÁr formációban közéletre reagáló Molnár Áront és Molnár Áront a színészt. Most Herendi Gábor filmjét forgatjuk, a Szabó Győző barátom kilencéves heroinista korszakáról szóló Toxikomában leszek főszereplő. Ez óriási felkiáltójel lehet a jobb és baloldalban gondolkodó szakmának. A színésztársadalom próbálja emberek 500-1000 évvel ezelőtt írt mondatait jelen időben hitelesen megszólaltatni. Azt azonban elfelejtettük, hogy hogyan kell megszólalni civilként, aktivistaként, hogyan kell felhasználni az ismertségünket. Vitákba kell bonyolódnunk, felemelt hanggal kell keresni a megoldást akár a kilakoltatás, akár a migráció, akár a homofóbia, akár az oktatás szabadsága vagy a tao ügyében. El kell felejteni a büfépuffogást. Ez most nagyon fontos tanuló fázis, gyerekcipőben járunk még, miközben a nyílt terepen rengeteg a professzionális ravaszdi, akik körmönfontabbak nálunk. Én azért lettem színész, azért szerettem volna híres lenni, hogy fontos dolgokban nagy plénumot tudjak megszólítani.

noÁr bojkottál és propagandamentes fesztivált követel

Molnár Áron meghívást kapott a soproni Volt civil katalizátorok témájú kerekasztal-beszélgetésére, ám noÁr bojkottálja az idei fesztivált. „Szomorúan szembesültünk azzal, hogy egy zenei fesztiválra is beette magát a propaganda. A koncertek között a kivetítőkön a kormány által készített videók jelennek meg. Egy ilyen fesztiválon nekünk semmi keresnivalónk nincs. De igazából a propagandának nincs semmi keresnivalója egy ilyen fesztiválon” – indokolt a közösségi oldalán közzétett videóban. Koncert előtt, közben, vagy után követeljék a propagandamentes fesztivált – kérte a magyar fellépőket noÁr, aki a fesztiválozókat is arra biztatta: írják a karjukra, a pólójukra, tüntessék fel a közösségi oldalaikon: propagandamentes fesztivált akarnak! A Volt Fesztivál a Schmidt Mária által vezetett Terror Háza kisfilmjeit vetíti a koncertek között tízpercenként, a rendszerváltó tematikából „természetesen” Orbán Viktor miniszterelnök beszédének egy részlete sem hiányzik. Mint arról az Index beszámolt: aki nem tud betelni az Orbán-szózatokkal, az további idézeteket böngészhet a miniszterelnöktől a fesztivál Liget nevű pihenőhelyén.

– A noÁr által képviselt ügyeket a stáb találja ki, vagy az jelenik meg, ami önt személyesen foglalkoztatja? – Ezek az én személyes döntéseim voltak, de a stáb bővülésével egyre demokratikusabb a működés. A migrációval kezdődött, volt szó rasszizmusról, hajléktalan emberekről. Lehet, hogy most a környezetvédelemről szeretnék számot csinálni, de meghallok egy hírt a tűzoltók fizetéséről, és arról kezdek írni. De nincs kompromisszum. – Keresték már politikai pártok? – Igen. De nem lépünk föl semmilyen pártpolitikai rendezvényen. A mostani politikai berendezkedést nem tartom kompetensnek arra, hogy bármin változtasson. Változást most a polgárok érhetnek el. Molnár Áronként mondom, nem noÁrként, hogy párpolitikától független szakértői kormányra van szükség, amely bevonja munkájába a civil szervezeteket és nem üldözi őket. – Miért a szigorú elválasztás? - Azért fontos, mert a noÁr koreográfusa, kreatívja, operatőrei nevében csak az együtt kiválasztott témákról, akciókról szeretnék beszélni.
– Tudatosan építkeznek? Tudja már például, hogy a szeptember 18-i klímavédelmi demonstrációval kapcsolatban lesz-e noÁr megszólalás? – Ez lenne ideális, de mivel egyelőre senkinek nem tudunk fizetni, vagy ha igen, akkor az én büdzsémből, sokat kell forgatnom, viszont így sokkal nehezebb tervezni. – Az értelmiségitől elvárható, hogy megszólaljon közügyekben. De hol a társadalmi támogatottság? Háromszor győzött a Fidesz. – Nem érdekel a pártpolitika. Amíg egyetlen narratíva van azokon a településeken, ahol a jobboldal győz, addig ez így lesz. Ezért fontos feladata a noÁrnak, hogy elmenjen ezekre a településekre akár civil szervezetekkel együttműködve. A nagy terv, hogy egy kamiont átalakítva vándorkoncerttel járjuk az országot és a legkisebb falvakba eljutva is cselekvésre hívjuk az embereket. – Biztos abban, hogy ez a rétegzene minden generációhoz eljut? – A hiphop a közügyekben való reflexív részvétel, nem korosztályfüggő. Egy iskolában az van felírva a budi falára, hogy „fontos a mássalhangzók összeolvadása, de fontosabb egy szabad ország szabad oktatása”. De mutatta már egyszerre 200 hatvan-hetven év közötti polgár is az összefogás jelét! – Van kudarcélménye? – Rengeteg. Amikor a második számunkat megcsináltuk, azt hittem 200-500 ember jön el a forgatásra, de csak 48-an voltak. A klip elkészült és több mint 1,2 millióan látták. Így válik a kudarc termékeny energiává.

Névjegy

Molnár Áron színész. Újvidéken született 1987-ben, 2010-ben végzett a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen.2010 és 2015 között a Vígszínház tagja volt, azóta szabadúszó. 2013-ban Junior Prima díjat kapott. Játszott többek között A Viszkis, a Memo című filmekben, az Aranyélet, a Tóth János és A mi kis falunk című televíziós sorozatban. Közéleti aktivistaként noÁr néven indított mozgalmat több mint másfél évvel ezelőtt. Tanulni akarunk című klipjét több mint egymillió-kétszázezren látták a YouTube csatornán.

Tizenhat évesen az egész világ ellen

Greta Thunberg, a 2003-ban született svéd diáklány második éve sztrájkol a stockholmi parlament lépcsőjén. Akciójával a svéd politikusokat igyekszik rávenni, hogy többet tegyenek a klímaváltozás ellen. Március 15-én világszerte tüntettek az általa képviselt ügy mellett, a több tíz- és százezer diákot hétről hétre megmozdító Fridays For Future (Péntekenként a Jövőért) kezdeményezése kapta idén az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet legrangosabb kitüntetését, a Lelkiismeret Nagykövete-díjat. Találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral, felszólalt az ENSZ közgyűlésén. Nobel-békedíjra is jelölték.

Frissítve: 2019.06.29. 11:23

Búcsú Bart Istvántól

Publikálás dátuma
2019.06.28. 17:26

Fotó: Soós Lajos / MTI
Több hónapos kórházi ápolás után, 75 éves korában elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó.
Tudtam, hogy nagybeteg, hogy régóta nem hagyta el a kórházat, de azért titkon reméltem, nem ekkora a baj. Hogy a hullámvölgyből, akármennyire mély is, sikerül kikapaszkodnia, és akkor majd megkeresem, (élő)szóra bírom, ha csak egy pár percre is, hogy test-, vagyis inkább fülközelből csodálkozhassak rá, milyen az, amikor valakinek minden kimondott szava, a teljes hétköznapiságban is – maga az irodalom.
 
Két éve, az Ünnepi Könyvhéten, elszalasztottam: nem álltam be a kígyózó sorba, ahol A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös dedikációjára várt a tömeg. Azóta bánom. Ritkán adódik az életben, hogy az ember olyan „ízig-vérig valakivel” találkozhasson személyesen, mint amilyen Bart István – fura leírni: volt.

Annak idején, az angol szakon, nekünk ő számított etalonnak – a kilencvenes évek végén úgy bújtuk az angol és amerikai kulturális szótárait, olyan szenvedéllyel, mint ahogyan a hatvanas években ő forgathatta az akkoriban egyedül Göncz Árpádnál fellelhető ezeroldalas Webstert (megengedte, hogy az ember felmenjen hozzá és szabadon böngészhesse az asztalon heverő nagyszótárt). Aki az itthon tanult angolt beszélte, annak Bart István világította meg, hogy az angol vagy amerikai mire gondol – öntudatlanul is –, amikor kiejt egy szót, amelynek van ugyan szótári jelentése, de az sokszor köszönőviszonyban sincs azzal, amit az illető ki akar fejezni vele. Tőle tudom például, hogy az easy rider nem csak a szelíd motoros, hanem a szabad szex oltárán gyakran áldozó nővel (easy ride) együtt élő férfi, s hogy a heat szónak bizonyos esetekben semmi köze a forrósághoz – zsarut jelöl, amit többek között a Zabhegyezőben annyiszor félrefordítottak. „Előbb-utóbb mindent újra kell fordítani – vallotta –, még Arany Jánost is.” Kiegészíteném ezt a kijelentését azzal, hogy kivéve Bart István fordításait. Azt is mondta, hogy ha elég jó az író, az ember belekarolhat, együtt korcsolyázhat, vele, ami nagyon jó érzés. Ha a fordító elég jó, ezt már nem ő mondta, az az olvasót is képessé teszi a flikflakkok szó szerinti fordulatainak megélésére, ami szintén nagyon jó érzés.

Annyi minden volt, számtalan címkéje közül mégis talán a leginkább nyelvezetvarázsló. Épp úgy tudta Hemingway rövid, mégis terjengős mondatait, mint Jonathan Franzen a hétköznapiságból nyelvi hisztériába (Bart nevezte így) átcsapó dinamikáját vagy kedvenc fordítása, a Cormac McCarthy-féle Véres délkörök rémálomszerűen gyönyörű prózai tirádáit.
Ugyanolyan természetességgel mesélt angolból magyarul a mexikói skalpvadászokról, mint ahogyan magyarból magyarul gyerekkora helyszínéről, az Erzsébetvárosról és a madárfejű szódásüvegekről. Az idei könyvhéten sajnos már nem dedikálta az Elemér utca három újra kiadott változatát, nem volt jól, most pedig már csak abban bízhatunk, hogy ha múlttá válik ez a mai jelen, akkor pont olyan lesz, mint Bart István gyerekkorának világháború utáni évtizedei: amikor még visszajártak a holtak, és ezen senki sem csodálkozott… Tíz perc az nagy idő, Elemér – 75 év alig valami, István! 
Szerző
Témák
gyász