Isztambul;Törökország;pride;

2019-06-30 20:21:45

Gumilövedékkel és könnygázzal verték szét az isztambuli Pride-ot

A kezdetben 20-30 fős felvonulások résztvevőinek száma évről évre nőtt, és 2013-ban már mintegy 100 ezren csatlakoztak a menethez, amit 2015 óta minden évben szétvernek.

Könnygázt vetett be és gumilövedékeket használt vasárnap Isztambulban a rendőrség a tüntető melegek ellen, miután ez utóbbiak a tiltás miatt idén sem tudták megtartani a város sétálóutcájában a méltóság menetét - írja az Evrensel török napilap internetes oldalán. A hatóságok már előzetesen teljes blokád alá vették, vízágyúkkal és kordonokkal zárták le a felvonulás tervezett helyszínét, az Istiklal (Függetlenség) nevű sétálóutcát, így az LGBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok) tagjai az egyik mellékutcában találkoztak, hogy felolvassák közleményüket.

Az aktivisták a homofóbia és a gyűlölködés ellen emelték fel szavukat. Egyes beszámolók szerint több százas, más jelentések szerint több ezres tömeg gyűlt össze. "Ne hallgass, kiálts, van homoszexualitás", "szerelem, szerelem, szabadság"- skandálták szivárványszínű zászlókat lengetve. A transzparenseken pedig olyan feliratokat szerepeltek, hogy "a homoszexualitás nem választás kérdése, viszont a homofóbia igen", "nem leszünk normálisak", "ez becsületbeli ügy, ti nem értitek". Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy

Jogszerűtlennek nevezve az intézkedést rámutattak: a hatóságok idén Isztambul teljes területére vonatkozóan megtiltották az LGBT-közösség felvonulását, és tették ezt arra hivatkozva, hogy az "társadalmilag kétséges csoport". Kiemelték: az LGBT-ellenesség Törökországban már-már állampolitikává vált. Hangsúlyozták, hogy csak annyit kérnek, amennyi egy jogállamtól elvárható. Felszólították az Erdogan-rezsimet, hogy az alkotmány ismerje el a szexuális irányultságot, a szexuális identitást, az LGBT emberek elleni gyilkosságok ne maradjanak büntetlenül, és hogy egyenlő állampolgárként részesülhessenek az oktatás, valamint az egészségügy nyújtotta lehetőségekből. Abban a társadalomban, amelyben nincs egyenlőség, béke sincs - hangoztatták. Az Evrensel beszámolója szerint a közlemény felolvasása után

Isztambulban a meleg méltóság menetét hivatalosan először 2016-ban tiltották be, de a rendőrség már az előző évben is fellépett az LGBT-aktivistákkal szemben. A 2015-ös hatósági beavatkozás során sok ember megsérült, és többeket őrizetbe vettek. A török sajtó szerint a kezdetben csak 20-30 fős felvonulások résztvevőinek száma évről évre gyarapodott és 2013-ban már mintegy 100 ezren csatlakoztak a menethez.

Az ideihez hasonlóan a rendőrség tavaly is vízágyúkkal és kordonokkal blokád alá vette az Istiklal környező utcáit. Akkor ugyancsak több százan gyűltek össze a tiltás dacára a közelben, és felolvasták közleményüket. Törökországban nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, mint számos más muzulmán országban, de a homofóbia széles körben elterjedt.