Karsai György: El kellene felejtenünk az alattvalói magatartást

Publikálás dátuma
2019.07.02. 09:30

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Mostanában döbbenten éljük meg, hogy a szocializmus legsötétebb éveinek gondolkodása és hatalmi játékainak reflexei jönnek újra elő – mondja Karsai György klasszika-filológus, egyetemi tanár, aki a POSZT-ot követően mondott le a találkozó tanácsadó testületében betöltött tagságáról.
A nemrég a Városmajorban is vendégszerepelt Állami áruház című kecskeméti előadás, melyet két tanítványa rendezett, összeolvasható a mával. Ön a nagyobb vihart kavart pécsi esete kapcsán írt levelében szintén pártállami módszereket emleget. Valóban ennyire ismételné a történelem önmagát?  Benkó Bencét és Fábián Pétert mindössze fél évig tanítottam Kaposváron – a K2 egyik első előadásához, a Helené egyik ihletője, amennyire tudom, a drámaelemzési óránk volt, s később a K2-vel csináltunk is néhány görög, beavató színházi előadást. Hogy a kérdésre is válaszoljak: igen, nap mint nap tapasztaljuk, hogy a történelem ismétli magát, s a diktatúra épülése sok emberből elfeledettnek hitt, visszataszító, alattvalói reakciókat hív elő. A rendszerváltás idején, 1989 nyarán, kora őszén barátaimmal arról beszélgettünk, hogy pontosan tudjuk, a ránk köszöntő kapitalizmus nem a Kánaán, de abban viszont biztosak voltunk, hogy annak, ami addig történt, egyszer és mindenkorra vége. Mostanában pedig döbbenten éljük meg, hogy a szocializmus legsötétebb éveinek gondolkodása, ideológiai egyeduralmán és hatalmi játékainak reflexei jönnek újra elő. Ami velem történt a Pécsi Országos Találkozón, ennek az egésznek csak egészen apró, jelentéktelen leágazása. Mi is történt az ön olvasatában?  Nem olvasat, hanem hiteles eseménytörténet. Szóra sem érdemes, mondva csinált ürüggyel létrehozott tolmács-epizód, amelyből egy olyan boszorkány üldözéses a pártállami ideológiával kísért történet keveredett, amit nagyon nehéz minősíteni. Azóta viszont a Pécsi Országos Színházi Találkozót lebonyolító cég több vezetője bocsánatot kért öntől.  A cég ügyvezetője valóban bocsánatot kért nyilvánosan. A programigazgató pedig felhívott és elnézést kért a történtekért. Ez szép gesztus mindkettőjük részéről. Csak éppen jóval hamarabb, személyesen kellett volna ezt megtenniük. Ott voltunk mindannyian Pécsett, lett volna alkalom rá. A háttérben nem két színházi ember ön és Balogh Tibor, aki sérelmezte az ön tolmácsi szerepét, személyes ellentéte húzódik meg?  Balogh Tiborral együtt ültünk eddig a POSZT TT-ben, a Pécsi Országos Színházi Találkozó Tanácsadó testületében. Évekkel ezelőtt fontos szakmai vitákon is részt vettünk együtt. Nem tudok róla, hogy lenne közöttünk személyes konfliktus, noha az világos volt, hogy sok színházesztétikai és színházpolitikai kérdésről nem ugyanúgy gondolkodunk. Elismert szakemberként miért vállalt tolmácsi szerepet a POSZT-on, ráadásul egy olyan külföldi zsűritag mellett, akit ön javasolt a bírálók közé?  Segíteni akartam. Ráadásul nem kértem a tolmácsolásért honoráriumot. Az önt támadó feltételezés szerint, befolyásolni akarta a zsűri döntését?  Ez abszurd és sértő feltételezés, amit visszautasítok. Ez a felvetés persze a zsűrit még nálam is jobban sérti, hiszen azt sugalmazza, hogy a tagok nem független gondolkodású emberek, akik hagyták volna, hogy én befolyásoljam őket. Emögött paranoia és a fent említett reflexek előhívta, állandó ellenségkeresés állhat. Ezt a személetet mennyire tapasztalta korábban a színházi életben, vagy például a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol tanít?  Ott szerencsére ilyen az utóbbi huszonöt évben – amióta ott tanítok -, nem fordult elő. Amúgy a Színház- és Filmművészeti Egyetem rettenetes helyzetben van. Az intézmény infrastruktúrája oly mértékben leromlott, hogy ma már a mindennapi működése is borotvaélen táncol. A munkakörülmények – például a tantermi és eszközellátottság – folyamatosan romlanak, és ezen az egymást követő rektori vezetők, a kancellár és az Intézetvezetői Tanács, legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudtak eddig segíteni. 2013-2014-re, miközben a hallgatói létszám jelentősen emelkedett, csaknem negyven százalékkal csökkent az egyetem állami támogatása (ezt mára sikerült nagyjából a tíz évvel ezelőtti szintre visszatornászni). Ez nem lehet véletlen. Mindeközben több lehetséges új helyszín is felvetődött az intézmény elhelyezésére, de azután általában mindig az utolsó pillanatban, egyikből sem lett semmi. De mindig reménykedünk… Azon mit ért, hogy ez a folyamat nem lehet véletlen?  Magánvéleményem, de szerintem e folyamat büntetés, amely mögött a Színház- és Filmművészeti Egyetem kiéheztetése, hosszabb távon az ellehetetlenítése áll. Arról fogalmam sincs, hogy miért és kinek áll az érdekében. Most, M. Tóth Géza professzor rektori megbízatásának márciusi lejárta óta Upor László professzor megbízott rektorként vezeti az intézményt, elindult a rektori pályázat, június 27-ig lehetett jelentkezni a posztra. Belülről több jelölt is esélyes lehet, de nem tudni, hogy kívülről érkezik-e pályázó. Visszatérve a POSZT-ra, Mit gondol arról, hogy a Magyar Színházi Társaság lemond a találkozót lebonyolító cég kisebbségi tulajdoni részéről? Ezt egyesek a Vidnyánszky Attila által vezetett Magyar Teátrumi Társaság újabb térnyeréseként értékelik.  A POSZT Tanácsadó Testületében folytatott megbeszélések komoly, szakmailag megalapozott összejövetelek voltak. Noha érezhető volt, hogy az egészből egyre inkább kiszorult a Színházi Társaság. Az utóbbi napok nyilatkozataiból az derül ki, hogy a Színházi Társaság kilépéséről a döntés már legalább fél éve megszületett; a POSZT ülésein e kérdés nem merült fel. Ez miben nyilvánult meg? A versenyen kívüli off programok összeállításában egyre kevésbé tudtak beleszólni. Ebben korábban nagy szerepe volt a társaságnak. Az utolsó csepp pohárban az lehetett, hogy a Magyar Teátrumi Társaság és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (a POSZT tulajdonosai a Színházi Társaság mellett), többségüket kihasználva leszavazta a POSZT Felügyelő Bizottságában való részvételüket.    Az Átlátszó kikérte a fesztivált lebonyolító cég gazdálkodását vizsgáló jelentést, melyben hiányosságokat tártak fel. A Tanácsadó Testület foglalkozott a cég gazdasági, üzleti döntéseivel? Beleszólhattak? Nem, nem foglalkozott a cég gazdasági ügyeivel, erre nem volt jogosítványa. De amikor hónapokkal ezelőtt a gyanú árnyéka vetült a POSZT-ot működtető cégre, néhányan magyarázatot kértünk a megfogalmazott vádakkal kapcsolatban. Ezt szóban meg is kaptuk azzal, hogy a cég gazdálkodásáról készített beszámolót Pécs város is vizsgálni fogja, valamint pert indítanak a vádakat megfogalmazó hírportál ellen.      Az is elég abszurdnak tűnik, ha jövőben két országos színházi találkozó lenne, egyet a Teátrumi Társaság, a másikat a Színházi Társaság szervezné. Ez az ötlet abszurd lenne (szerintem ezt komolyan senki nem fontolgatja), és eleve bukásra van ítélve. Ha lesz POSZT, az a jelenlegi hatalmi viszonyok között a Teátrumi Társaság fesztiválja lesz. Ugyanakkor az is igaz, hogy – szomorúan mondom – egyetértek azokkal, akik szerint Pécsett elfáradt ez a fesztivál. Jövőre lenne a huszadik, jubileumi POSZT, lehet, hogy erre már nem kerül sor. Az a szellemi kapacitás és energia, de mindenekelőtt az a szakmai konszenzus, ami húsz éven keresztül alapja volt ennek a csodás kezdeményezésnek, a magyar színház éves ünnepének, nincs többé. Megint elveszítünk egy kulturális értéket. Csak akkor lennék zavarban, ha azt kellene megfogalmaznom, hogy ez kinek jó, kinek áll az érdekében. Nem baj, majd emlékezni fogunk. Volt néhány szép évünk. Arra milyen esély van, hogy az egyre hangosabb kultúrharcos, háborúskodó címkézős beszólások helyett újra a szakmai ügyek kerüljenek a fókuszba, vagy elkerülhetetlen, hogy a hatalomhoz közel állók teljesen elfoglalják a színházi életet, intézményeket, fesztiválokat, amit lehet?  Egy diktatórikus hatalom mindig ez utóbbi forgatókönyv megvalósítását tűzi ki célul, elég felütni ennek igazolásául a történelemkönyveket. Mindent maga alá akar gyűrni, s ha a gazdaság, a jogalkotás, a média, stb, stb, már minden az övé, jöhet a kultúra is. Nem kell a sokféle hang, s sajnos mindig lesznek olyan készséges alattvalók, akik úgy érzik, a nyilvánvaló értékpusztítás pillanataiban felvirradt végre az ő napjuk. És akkor itt lesz a „minden hatalom és minden pénz a miénk, tehát mi mondjuk meg azt is, mi a jó és mi a rossz színház, ezért csakis mi csinálhatunk fesztivált!”-szemlélet. Nem is lehet ez ellen valahogy fellépni?  Nem tudom. Közös fellépéssel, a józan ész és a tiszta érvek hangos és egyre hangosabb hirdetésével talán. Eredménye nem lesz, de a mindenbe belenyugvás sem jó, ha másért nem, mert árt az egészségnek (gyomorfekély, depresszió, meg ilyesmik). Nekünk, színházzal foglalkozó (szak)embereknek, állampolgároknak biztosan el kellene felejtenünk az alattvalói magatartást. Mindenekelőtt határozottan vissza kellene utasítani, hogy egy színház teljesítményének megítélésénél annak ideológiai irányultsága legyen a döntő. És akkor még a megszüntetett előadó-művészeti tao kompenzációjának teljesen kaotikus kommunikációjáról és az új finanszírozási rendszer majdani veszteseiről még nem is beszéltünk.  Ez megint egy szörnyű történet. És úgy látszik megint a legrosszabb előjelek válnak valóra, vagyis a független színházak ellehetetlenítése és bizonyos színházak preferálása, helyzetbe hozása, mások kárára.

Lemondások és kilépések lavinája

Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó után a fesztivál körül szinte naponta újabb és újabb viharok törtek ki. A Magyar Színházi Társaság közölte, hogy kilép a POSZT-ot lebonyolító cégből. Ezzel egy időben, de ettől az esettől függetlenül Karsai György egy személyes történet miatt lemondott a fesztivál tanácsadó testületében betöltött tagságáról. Balogh Tibor kritikus levélben reagált. A Magyar Színházi Társaság elnökségéből a mostani helyzet miatt távozott Szikora János a fehérvári teátrum vezetője, rendező. A viharoknak már a bírósági fejezete is elkezdődött, hiszen, Magyar Attila, a POSZT-ot lebonyolító cég ügyvezetője beperelt két színikritikust Csáki Juditot és Jászay Tamást, mert megosztották a közösségi oldalukon egy pécsi lap cikkét, amelyben a cég pénzügyi helyzetével foglalkoznak. Az Átlátszó kérte ki annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a pécsi önkormányzat indított és több hibára, jogszerűtlenségre is fény derült. 

Névjegy

Karsai György 1953-ban született Budapesten. 1977-ben az ELTE BTK görög-latin-indológia szakán végzett. Később tanított az ELTE-n, Párizsban, Strasbourgban, Pécsen és a Közép-európai Egyetemen. 1996-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola antik színháztörténet tanára, 2003 óta egyetemi tanára, utóbbi években a Doktori Iskola vezetője.

Szerző
Frissítve: 2019.07.02. 15:22

Elhunyt Hárs Éva művészettörténész

Publikálás dátuma
2019.07.02. 09:17

Fotó: Shutterstock
Irányításával jött létre a pécsi "Múzeum utca", támogatta a kortárs művészeket, és 13 kötete, valamint mintegy száz tanulmánya jelent meg a 20. századi magyar képzőművészetről.
Elhunyt Hárs Éva művészettörténész. A pécsi Janus Pannonius Múzeum egykori igazgatója, az első hazai kortárs képzőművészeti múzeum, a Modern Magyar Képtár alapjainak megteremtője, a Zsolnay-kerámia nemzetközileg is elismert szakembere 91 éves volt - tájékoztatott a Janus Pannonius Múzeum kedden. Hárs Veszprémben született, tanulmányait Budapesten végezte, muzeológusi és művészettörténészi pályafutása is a fővárosban indult, élete és szakmai munkássága azonban Pécsett teljesedett ki.
A művészettörténész 1955-ben a Zsolnay-gyár gyűjteményének kezelőjeként kezdett dolgozni. Több mint 60 éven keresztül kutatta a gyár történetét, feldolgozta díszkerámia-termelését, a Zsolnay-kutatásban egyedülálló, mintegy 30 ezer tételes adatbázist hozott létre - emelték ki. Számos publikációja, könyve jelent meg a témában. Kezdeményezte a Gyugyi-gyűjtemény Pécsre vitelét, majd Gyugyi Lászlóval kitalálója és rendezője volt az alkotásokból a Zsolnay Kulturális Negyedben látható kiállításnak.
Hárs igazgatása alatt, 1969 és 1983 között vált a Janus Pannonius Múzeum országosan és nemzetközileg is jelentős szakmai központtá, ezzel egyidejűleg Pécs pedig múzeumvárossá. A művészettörténész irányításával jött létre a pécsi "Múzeum utca", a Janus Pannonius Múzeum több magángyűjtő, kortárs alkotóművész, köztük Victor Vasarely adományával gyarapodott, és már az 1970-es években megélénkültek az intézmény kortárs európai képzőművészeti kapcsolatai - jegyezték meg.
Támogatta a Pécsett élő kortárs képzőművészeket, publikációkkal, kiállítások rendezésével népszerűsítette őket, feldolgozta a Kossuth-díjas Martyn Ferenc festőművész életművét, több könyve között Martyn oeuvre-katalógusa is megjelent.
Tizenhárom önálló kötete és mintegy száz tanulmánya jelent meg a 20. századi magyar képzőművészetről és a Zsolnay-kerámiáról - tették hozzá. Hangsúlyozták: elhivatott pécsi volt, aki múzeumigazgatóként és Zsolnay-kutatóként is sokat tett a város kultúrájának gazdagodásáért, képző- és iparművészeti örökségének megőrzéséért, nemzetközi ismertségének, elismerésének kiteljesedéséért.
Témák
meghalt Pécs

Egy éves a Saul emlékprogram

Publikálás dátuma
2019.07.01. 19:19

Fotó: SAUL GYERMEKEI EMLÉKPROGRAM
A cél, hogy összegyűjtsék a holokauszt több mint 100 ezer magyar állampolgárságú gyermekáldozatának nevét, felkutassa történetüket és tisztázza sorsukat.
Egy év telt el az Oscar-, Golden Globe-díjas, Cannes-i nagydíjas magyar film, a Saul fia alkotói és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár közös projektje, Saul Gyermekei Emlékprogram elindítása óta. A cél, hogy összegyűjtsék a holokauszt több mint 100 ezer magyar állampolgárságú gyermekáldozatának nevét, felkutassa történetüket és tisztázza sorsukat. Az Emlékprogram képviselői vasárnap számoltak be az egy évről, Nemes Jeles László, a film rendezője, az Emlékprogram fővédnöke részvételével. "Sokan kérdezték már, hogy miért egy fiktív szereplőről írtam forgatókönyvet és készítettem filmet. Az igazi történetek viszont csak akkor maradnak fent, ha van valaki, ha van egy túlélő, aki elmondja őket. A legtöbb megölt gyermek után azonban nem maradt senki, hogy beszéljen. Helyettük kell elmondani a gyerekek el nem mondott történeteit." - fogalmazott. Rajna Gábor, a film egyik producere szerint: " Még a túlélő felnőttek visszaemlékezései is nehéz olvasmányok. A halott gyermekek történetei azonban mindennél felkavaróbbak." Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár főigazgatója a Magyar Zsidó Múzeumban megtekinthető "100 000 - gyermeksorsok" című időszaki kiállításról, Vági Zoltán, a film és az Emlékprogram történész szakértője pedig a hazai és külföldi gyűjteményekben, levéltárakban, emlékhelyeken folyó történeti kutatásokról beszélt: "Összesen százezer magyar csecsemő, bölcsődés, óvodás, kisiskolás és tinédzser után nyomozunk. Az elmúlt évben már több mint tízezer Magyarországon megölt, vagy a náci táborokba deportált áldozattal kapcsolatban találtunk dokumentumokat, adatokat." - összegzett. Az Emlékprogram továbbra is várja a magyar gyermekáldozatokkal kapcsolatos információkat, dokumentumokat, fotókat. A gyermekeket a saulgyermekei.hu és a milev.hu honlapokról letölthető adatlapokon lehet bejelenteni.   
Szerző