vízellátás;csőtörés;

2019-07-03 16:00:00

Csőtörés

Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy a hét végén 11 vagy 3 csőtörés történt-e Miskolcon, attól viszont tartunk, hogy valami elkezdődött. Bár a miskolci vízmű közleménye az időjárást okolja a csőtörésekért, a hazai vizes szakemberek az életüket merik rá tenni, hogy a hálózat elöregedése a bajsorozat előidézője. Ám névvel senki se mondja, az fővesztéssel járna.

Ismert, hogy a kormány 2012-ben befagyasztotta, majd tíz százalékkal mérsékelte a vízdíjat. Ettől a vízellátó cégek túlnyomó többsége veszteségessé vált, s e vállalkozások azóta sem tudnak eleget költeni a vízhálózat felújítására. A hazai ivóvíz- és szennyvízhálózat hossza 92 ezer kilométer, mivel a vezetékek átlagosan 50 esztendő alatt elöregednek, évente a csövek két százalékát cserélni kellene. Ez nagyjából 2 ezer kilométer, ehelyett jó, ha 350 kilométerre telik. Nem jut elég pénz a víziközmű cégek dolgozóinak bérére sem, ezért – a Századvég tanulmánya szerint - az ágazat 2027-re elveszíti dolgozóinak a negyedét. Pedig munka lenne bőven, az ivóvízhálózat öregedése miatt öt év alatt megduplázódott a csőtörések száma.

A szakemberek azt prognosztizálják, hogy a vízellátás néhol akár 8-10 éven belül összeomolhat. Talán ebből adott most egy kis ízelítőt Miskolc. Milyen, ha a megvénült rendszer hibái egymást erősítve tömegesen jelentkeznek? Pakson már történt hasonló pár éve, ott három helyen tört el az egyik fővezeték néhány napon belül, s a hibát csak fővárosi brigádok segítségével tudták kijavítani, 9 nap alatt. 

Ha a cégek valós áron szolgáltatnának - a mainál 30-40 százalékkal drágábban -, akkor jutna pénz a felújításokra, és a vízpazarlást is visszafogná az ár. De erről az állami és önkormányzati tulajdonú víziközmű cégek szakemberei nem mernek nyilatkozni. Pont ők mennének szembe a kormány „rezsicsökkentés” jelszavával?

Amúgy Miskolc abból is ízelítőt adott, kit lehet felelőssé tenni, ha jön a baj. Az időjárást. A migránsokat se feledjük! Ha sertéspestist okozhatta egy migráns szendvicse, akkor miért épp ezt ne kajálnánk be?