Pintér Sándor;Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.;nagybani piac;

2019-07-09 16:15:08

Pintér volt cége őrizheti 620 millió forintért a Nagybani Piacot

A kétéves szerződést a Civil Biztonsági Szolgálat nyerte el, egyetlen riválisa váratlanul kivonult a tenderből.

Két éven keresztül Pintér Sándor belügyminiszter volt vállalkozása őrizheti a Nagykőrösi úti nagybani piac 34,8 hektáros területét, 9 csarnokát és megannyi elárusító helyiségét. A CIVIL Biztonsági Szolgálat 620 millió forintért kapta meg a munkát, amit alvállalkozó bevonásával vállaltak – derült ki a keddi uniós közbeszerzési értesítőből, vagyis a TED-ből.

A közbeszerzésben nem is az az igazi nóvum, hogy a belügyminiszter egykori cége nyerte meg – az Átlátszó cikke szerint a nagybanit már 2013-ban és 2015-ben is egy korábbi Pintér-érdekeltség, a Pajzs 07 Zrt. őrizte – inkább az egyetlen konkurens cég viselkedése.

A friss tenderre jelentkezett ugyanis a "BIZALOM" Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt. is, 

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a biztonsági vállalkozást: mint megtudtuk, azért léptek visszam, mert nem feleltek meg egy alkalmassági elvárásnak: sem saját dolgozóik, sem alvállalkozóik közül nem tudtak tudtak felmutatni legalább három szakembert, akik fejenként másfél éves tapasztalattal rendelkeznek kereskedelmi célú objektum őrzés-védelmében és jegyellenőrzésében.  „Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához nem kötötte, így az ajánlati kötöttség időtartama alatti visszalépésnek anyagi vonzata nem volt” -tette hozzá levelében Gyetvai Csaba cégvezető.

A "BIZALOM" Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt.-t egyébként egy volt rendőr, a mesterlövészből vállalkozóvá lett Turóczi Antal vezeti. Cégnevük pedig találó, hiszen (ahogy a 24.hu megírta) ez vállalkozás őrizheti két évig a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal nyolc menekültszállását.

De térjünk vissza a nagybani ügyekhez: a piaci tenderben a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. megnevezte alvállalkozóját, a BB Vagyonvédelem Kft-t is. Utóbbi cég mondhatni, otthonosan mozog a Nagybani területén, hiszen az Átlátszó cikke szerint 2013-ban és 2015-ben a Pajzs 07-tel konzorciumban vállalták a piac őrzését - ezúttal pedig kiadják nekik a munkát.