TV2;NMHH;kormánysajtó;

2019-07-12 15:47:42

Körömszakadtáig védte a TV2-t a Médiahatóság, aztán a bíróság mindkettőt elkaszálta

Miután az NMHH két döntését is megsemmisítették, most már tényleg szankciókra számíthat a TV2 azért, mert a Sargentini-jelentés napján 11 kormánypárti megszólalóra sem jutott egy ellenzéki.

Lényegében minden pontban megsemmisítette a Médiahatóság érvelését pénteki ítéletében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, ahová Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő fordult, írja a 444.hu. Ujhelyi a TV2 Tények című híradójának tavaly szeptemberi 12-i, a Sargentini-jelentésről szóló egyik 12 perc hosszú blokkját kifogásolta, amiben

Az ügy először a Médiahatósághoz került, ami szerint minden rendben volt: azzal, hogy bemondták a köztévében, hogy létezik olyan magyar képviselő, aki a Sargentini-jelentés elfogadása mellett szavazott, be is mutatták, hogy létezik a kormányétól eltérő álláspont, így pedig már kiegyensúlyozott volt az adás. Ezt a döntést Ujhelyi bíróságon támadta meg, és nyert. A határozatot megsemmisítették, és új eljárásra kötelezték a hatóságot azzal, hogy vizsgálja meg, hogy Ujhelyi közleménye a szavazással kapcsolatban elérhető volt-e kellő időben a TV2 számára, és ha az derül ki, hogy igen, akkor marasztalják el a csatornát.

A Médiahatóság viszont megint trükközött, hogy azt hozhassa ki, hogy minden rendben: a bírósági ítélettől eltérve, a szóban forgó adás utáni pár napot is vizsgálták, és ki is szúrtak egy MSZP-vel kapcsolatos anyagot. Erre hivatkozva megint megállapították a kiegyensúlyozottságot.

A bíróság szerint a Médiahatóság eleve nem is térhetett volna el a korábbi bírósági ítéletben foglaltaktól. Ráadásul az ítélet szerint az alibiként előásott anyag sem mutatja be az MSZP álláspontját.

A bíróság a mostani döntésében nem csak azt mondta ki, hogy a Médiahatóságnak el kell marasztalnia a TV2-t, hanem azt is, hogy szankcionálnia kell a csatorna jogsértését.