ellenzék;összefogás;Szekszárd;

2019-07-12 18:10:25

Szekszárdon is megvan a teljes ellenzéki összefogás

Ha öt évvel ezelőtt is így tettek volna, most máshogy nézne ki a városi közgyűlés.

Szekszárdon is közös jelöltekkel próbálja kiütni a Fidesz emberét az ellenzék. A Népszava információi szerint arról a megállapodás már megszületett, hogy egy polgármester jelöltet és körzetenként egy jelöltet támogat az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, Momentum, a Jobbik, az LMP illetve helyi civilek. A részletekről még tárgyalnak a felek, ezek lezárultával hamarosan bemutatják a kihívó csapatot.

Hogy az összefogás milyen eséllyel indul az őszi megmérettetésen, ahhoz a 2014-es eredmények adhatnak támpontot. A tizennégy képviselőből most kilenc kormánypárti, három baloldali, egy jobbikos, illetve az Összefogás Szekszárdért Egyesület embere. Csakhogy a 10 egyéni képviselői körzetből öt éve egyet hozott el a baloldal embere (az MSZP, a PM és a DK akkor is összekapaszkodott), de további nyolcban összességében többsége volt a baloldalnak és a Jobbiknak. A polgármester esetében (akkor az LMP-s Hadházy Ákos lépett szorítóba) is ugyanígy alakultak a voksolási arányok.

Veszprémben az említett hat párt szintén rátalált a közös polgármester-jelöltre, és minden választókerületben egy képviselőjelölt indít. Az ellenzék favoritja a város élére Katanics Sándor a veszprémi Lovassy László Gimnázium volt igazgatója, matematika-fizika szakos középiskolai tanára.