Ursula von der Leyen;

2019-07-16 16:14:11

A DK támogatja Ursula von der Leyen megválasztását

Von der Leyen kedd délelőtt tartotta az EP-ben a programbeszédét és a párt örömmel nyugtázta, hogy nagyjából a saját programját hallhatta vissza.

A Demokratikus Koalíció elnökségi döntésének értelmében a párt EP-képviselői a keddi szavazáson támogatják, hogy Ursula von der Leyent válasszák meg az Európai Bizottság (EB) elnökének. A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy pártjuk ez ügyben indított online szavazásán

Gréczy Zsolt hozzátette, hogy a döntésnek politikai okai is vannak. Ursula von der Leyen kedd délelőtt tartotta az Európai Parlamentben a programbeszédét és a DK örömmel nyugtázta, hogy nagyjából a saját programját hallhatta vissza - közölte. A jelölt az Európai Egyesült Államok tervének támogatója, 

- emelte ki a frakciószóvivő.

Hangsúlyozta, hogy

Parlamenti beszéde végén világossá tette, hogy Európa bomlasztói, gyengítői harcos ellenfelet fognak találni a személyében, ez pedig Orbán Viktor és a Fidesz számára felér egy hadüzenettel - fogalmazott.

Kérdezték arról, hogy a DK megpróbálta megakadályozni, hogy fideszes politikusokat válasszanak az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésébe. Azt mondta, hogy az Orbán-kormány Európa szétverésén dolgozik és az Európai Parlamentbe küldött fideszes képviselőknek is ugyanez a feladatuk. A DK nem támogathat olyan embereket, akik szét akarják verni az EU-t - jelentette ki. Ahol lehetett, ott elérték, amit elértek, 

- fogalmazott. Azt a kérdést a Néppártnak kell feltenni, hogy miért jelölt fideszes politikusokat a szakbizottságokba - válaszolta egy újabb kérdésre.