Percekre szárnyakat ad, de éveket vesz el az életedből

Publikálás dátuma
2019.07.19. 07:00
Energia ital illusztráció
Fotó: Erdős Dénes
Drámai adatokat mutat az energiaital-fogyasztás a magyar fiatalok körében, minden ötödik kiskamasz folyékony serkentőt reggelizik. A kormány semmit nem tesz a lassításért.
A 2011 őszén bevezetett „csipszadót” már 2013-ban sikeresnek nevezte az Orbán-kormány, mondván: csökkent a megadóztatott ártalmas élelmiszerek forgalma. A diadaljelentés azonban az energiaitalok vonatkozásában mindenképpen korai volt, ez a szegmens ugyanis az új adónem megjelenése óta is töretlenül bővül. A Nielsen piackutató friss adatai szerint az elmúlt 12 hónapban 15 százalékos volt a növekedés, amit nehéz lenne az egészséges életmódra nevelés sikertörténeteként aposztrofálni. 2018. júniusa és 2019. májusa között közel 32 milliárd forintért vásároltunk energia- és sportitalt. A legnépszerűbbek a 2,5 decis, cukros, ízesítetlen verziók, ami 15 százalékos értékbeli növekedést jelent az előző évi azonos időszakhoz képest. Minden évben májusban kezd felpörögni az eladás, ami aztán július-augusztusban jár csúcsra: ekkor realizálódik az értékbeli és a mennyiségi forgalom közel egyötöde. A legtöbb energiaital Budapesten, valamint az ország északkeleti és északnyugati régiójában fogy. Az energiaitalok térhódítása különösen  a fiatalok körében aggasztó: az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) korábbi felmérése szerint minden ötödik 10-14 éves gyerek energiaitalt reggelizik Magyarországon, ami európai összehasonlításban is kimagaslóan rossz mutató – hívta fel rá a figyelmet a napokban a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT). Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság által megrendelt, 16 országra kiterjedő vizsgálata alapján a magyar kamaszok 78 százaléka iszik energiaitalt, közülük 13 százalék rendszeres nagyfogyasztónak számít.  

Hiányzik a meghatározás

Az energiaitaloknak - bármily hihetetlen - nincs pontos meghatározásuk. A nálunk legelfogadottabb definíció az, hogy ez olyan szénsavas ízesített üdítőital, amely egy bizonyos ideig fokozza az emberi szervezet anyagcseréjét, az ébrenlétet és a teljesítőképességet. Annak ellenére, hogy az energiaitalokra vonatkozó szabályozás nem létezik, összetételüknek meg kell felelnie az élelmiszerekre általánosan vonatkozó jogszabályoknak, például, hogy valóban annyi koffeint tartalmaznak-e, amennyit a címkén feltüntettek. Az elmúlt években egyetlen ilyen kifogásolt termék volt, de az nem a közismertek közül való. 

A kamaszok különösen veszélyeztetett fogyasztók, mert sokan alkohollal, vagy intenzív testmozgással (például tánccal vagy kondizással) összekötve hörpintgetnek, ami a kiszáradás veszélye miatt növeli a rosszullét kockázatát. Ugyancsak az MKT emlékeztetett egy friss nemzetközi kutatásra, amelynek eredménye alapján az egészséges fiatal felnőttek (sok esetben fiatal sportolók) hirtelen szívhalálának a hátterében is az energiaital-fogyasztás áll, mivel súlyosbíthatja a rejtett szívbetegségeket. A kardiológus szakma álláspontja szerint az energiaitalok esetében a legnagyobb veszélyt a nagy cukor- és koffeintartalom jelenti, amelyek szívritmuszavarok kialakulásához vezethetnek a rendszeres fogyasztóknál. Jelentős veszélyforrás a túladagolás is: az USA-ban egyetlen év alatt az 5448 koffeintúladagolásos eset 46 százaléka 19 év alattiakkal történt, többségüknél nyilvánvalóan az energiaitalok miatt. A chipsadó bevezetése óta 422 hivatalos bejelentés érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központba energiaital-ügyben. Előfordult, hogy valaki 2,5 litert gurított le belőle egy nap alatt. A rosszullétek 25 százaléka lányokat, 75 százaléka fiúkat érintett. A túladagolás két esetben okozott maradandó egészségkárosodást. Az esetek 23 százalékában alkohollal együtt fogyasztották az energiaitalt. Az érintettek 3 százalékuk csupán 8-10 éves volt, 8 százalékuk a 11-12 évesek közül került ki, további 21,5 százalékuk a 13-14 éves korosztályba tartozott, míg 26 százalékuk 15-16 éves volt (ezek a számok is mutatják, hogy az egészségügyi problémák többsége a gyerekeknél és a fiataloknál jelentkezik). A leggyakoribb tünet a szívritmuszavar, a mellkasi fájdalom, a szédülés, a magas vérnyomás, az émelygés, a hányinger és a remegés.

Különböző termékek koffeintartalma (mg/100g)

Kávé (hosszú): 40-80 Kávé (espresso): 50-170 Tea: 15-20 Kakaóital: 1,5-4,5 Kakaópor: 70-80 Csokoládé (tej): 20-30 Kóla: 11-13,5 Energiaital: 25-60 Forrás: Népszava-gyűjtés

Az energiaital-fogyasztás összeszűkíti a hasi, zsigeri ereket is, miközben az agy több vért kap, ezáltal átmenetileg javul az összpontosító képesség, a figyelem, lerövidül a reakcióidő, lecsökken az álmosságérzés, az alvásigény, megemelkedik az adrenalinszint, nagyobb fizikai teljesítőképesség érzete alakul ki. Mindez rövid távon igaz, később azonban negatív hatása van, ha túlzásba visszük. Különösen fontos, hogy a szívritmuszavarokkal küzdők, szívbetegek felejtsék el az energiaitalokat, de azok is, akiknek a szervezete érzékenyen reagál rá. Az energiaitalok nagy dózisban tartalmaznak koffeint, ez önmagában is veszélyes, túlzott fogyasztása ártalmas lehet. Kisebb adagban is emeli a pulzusszámot és a vérnyomást. A sok koffeintől egész nap gyorsabb lesz a pulzus, emiatt a ritmuszavar valószínűsége tartósan megemelkedik – ez viszont előbb-utóbb szinte biztosan valamilyen szívproblémához vezet - mondja Gellér László professzor, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a MKT tudományos bizottságának elnöke.
Az energiaitalok alkohollal való együttes fogyasztása még nagyobb problémát jelenthet. Felfokozott állapotot, illetve a bódultságot okozó hatása összeadódva súlyos fizikai rosszullétet okozhatnak, és lehetetlenné teszik a reális gondolkodást. A vércukorháztartást a fokozott felhasználás irányába tolja el, ez eszméletvesztést, akár közvetlen életveszélyes állapotot okozhat. Ráadásul, ha alkohol helyett egyéb pszichostimulánssal kombinálják az energiaitalokat, akkor összeadódik a két szernek a szív- és érrendszeri hatása, és ez már jellegzetes mérgezéses tünetekhez vezethet - hangsúlyozta a professzor. A fentieken túl az energiaitalok fokozott cukortartalma is veszélyforrás: növeli a rákkockázatot, a cukorbetegség esélyét, és tömegesen okoz fogszuvasodást.

Kiugróan nyereséges üzletág

Ha néhány hazai élelmiszeripari vállalat nyerseségességét vizsgáljuk, akkor kiváltképp a Hell Energy Kft. – energiaitalokat gyártó, magyar tulajdonú cég – árbevétel arányos eredménye tűnik ki. 11,21 százalékos profit különbözettel messze leelőzi az olyan globális cégek, mint a Coca Cola vagy a Nestlé magyar leányvállalatainak a rendre 7,22 és 3,35 százalékos mutatóit. Felmerül viszont a kérdés, hogy egy Hell Energyhez hasonló energiaital-gyártó milyen módon tud Magyarország legnagyobb vállalatával, a MOL-al szinte majdnem megegyező nyereségességi rátát generálni. Fogyasztókban felvetődnek azok a már szinte sablonos, nagyvállalatokkal szemben érzett kételyek, miszerint a sikeres cégek fillérekbe kerülő alapanyagokból állítanak elő jó hírű, minőséginek vélt termékeket.  A Hell tavalyi eredménykimutatását tekintve azt látjuk, hogy az összes ráfordításának 59 százalékát adta az anyagok költsége, ami sokkal kisebb például a tejtermelő SOLE-MiZo Zrt. 69 százalékos anyagköltség arányánál. Ráadásul a Hell Energy 2017 tavaszától kezdve maga gyártja az energiaitalok dobozait, miután erre egy 42 000 négyzetméteres gyártóüzemet épített. Ennek fényében az 59 százalékos anyagköltség-arányának jelentős részét a dobozok előállításához szükséges alapanyagok költsége teheti ki, tekintve hogy az alumínium kétségtelenül drágább, mint az élelmiszeripari szereplők által általában csomagolóanyagként használt papír, illetve műanyag. Miután az energiaitalok összetevői nagyobbrészt víz és cukor/édesítők, valamint ízesítő, anyagok, ezeknek a gyártóknak feltehetően nem kell túl sok pénzt fordítani magára az ital előállítására. Azonban a vállalatok  - vélhetően versenyképességük megőrzése miatt - nem teszik hozzáférhetővé részletezett költségkimutatásukat, emiatt a megismerhető számviteli adatokból nem kapunk pontos képet arról, hogy mennyire "húznak le" minket a termékeikkel. A Hell egyik magyarországi versenytársa, a BOMBA! Energy Drink Kft. például nem is publikálja anyagköltségét. A Red Bull magyarországi leányvállalatának mérlege pedig nem tartalmaz olyan adatokat, amelyekből a globális piacvezető ausztriai anyacég anyagfelhasználási költségére, illetve profitrátájára következtetni lehetne. Az viszont látható, hogy az alapanyagokon kívül mi minden másra költenek az energiaitalt gyártó cégek. Többek között nagy hangsúlyt fektetnek a hirdetői szakmában "Buzz-marketing"–nek nevezett termékpolitikára. Ennek alapja, hogy nem magával a termék minőségének a hirdetésére törekednek, hanem sokkal inkább a márka imázsát próbálják kiterjeszteni a közönségkapcsolataik építésén keresztül különböző sportesemények, illetve extrémsportot űzők szponzorálásával. Ezt a stratégiát a Red Bull tökéletesítette, amire példa a Magyarországon szervezett Red Bull Air Race, grandiózus műrepülő-világbajnokság. 

A napi összfogyasztás a lényeg!

A Forma1-autóversenyek élmezőnyében biztos helye van a Red Bullnak, és műrepülőversenyek is a márka marketingjének fontos részei. A Hell újabb és újabb gépsorai milliószámra ontják a dobozokat, s a profitból még Bruce Willis csatasorba állítására is tellett. A termékek túlzott fogyasztása azonban maradandó egészségkárosodással is járhat - figyelmeztetett Zacher Gábor toxikológus.  A marketing hatása győzedelmeskedik a józan mértéktartás felett? A divat, úgy látszik, nem ismer határokat. Az üzletek polcain hosszú-hosszú métereken keresztül sorakoznak az energiaitalok. A fogyasztásösztönzéshez még hamis eszközöket is felhasználnak a gyártók és forgalmazók. Ilyen például a potencianövelő hatás, amelyről ennél a terméknél szó sem lehet! Az edzőtermekben azonban mégis az a hír járja, hogy elérhető velük a teljesítményfokozás. Ez is hamis állítás? Nem, a sportolók is tapasztalhatják, hogy az edzések előtt mértékletesen elfogyasztott energiaitaltól többre képesek. Az edzőtermekbe járók között azonban gyakori a túlfogyasztás, ami már veszélyes lehet.  Hány éves korig tiltaná a gyerekek és a fiatalok energiaital-fogyasztását? A korábbi tapasztalatok még azt mutatták, hogy a fiatalok a fő kedvelők, mostanában azonban már, az idősebb korosztályok is beiktatták fogyasztási szokásukba. A szakmai vélemények szerint 14 éves kor alatt nem javasolják az energiaitalokat, de igazából 18 éves korig nem ajánlják. Tilalomról azonban szó se lehet, mert a heves tiltás tapasztalataim szerint visszaüthet.    Az energiaitalok túlfogyasztása milyen egészségkárosodást idézhet elő?  Egy 2 és fél decis dobozos energiaitalnál, amelynek koffeintartalma nem éri el a 200 milligrammot, többet nem ajánlott inni naponta. Azonban, ha valaki mondjuk négy napig nem fogyaszt, akkor se emelje meg ezen a címen az adagot. Az Európai Energiabiztonsági Hatóság szerint a gyermekeknél testtömegkilogramonként 3 milligram koffein még nem okoz károsodást, de például, akinek 25 kilogramm a súlya, annak már egyetlen 250 milliliteres palack tartalma is ártalmas lehet. A leggyakoribb megbetegedések a magas vérnyomás, a szívizomelfajulás vagy a halmozott epilepszia, hogy csak néhányat említsek.  De nem csak az energiaitalok magas koffeintartalmúak. Valóban, és ez a lényeg. A már említett napi koffeinbeviteli keretbe a kávét, a teát, a kakaót, a különböző kólatermékeket, de még a csokoládét is szükséges beleszámolni. Vagyis az összfogyasztás a lényeg!

Témák
energiaital
Frissítve: 2019.07.21. 18:38

Mégsem jönnek be a babaváró számítások

Publikálás dátuma
2019.07.18. 17:37

Fotó: PETER ENDIG / AFP
Beigazolódni látszik a kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a babaváró kölcsönt, akiknek az a legnagyobb segítséget jelentené.
Látványosan csökken a lelkesedés a babaváró hitel iránt, pedig júniusban még szinte mindenki a 10 millió forintos kamatmentes hitel iránt érdeklődött. Ezt tapasztalja legalábbis a Bank360 hiteltanácsadó portál, amelynél a hitel július 1-jei indulása óta a felére esett vissza a babaváró hitel miatt odalátogatók száma. A Google Trends alapján pedig a július eleji csúcshoz képest több mint 80 százalékkal csökkent az érdeklődés mindössze néhány nap alatt. Ami a konkrét igényléseket illeti: július 15-ig mintegy 2500 babaváró igénylés érkezett a pénzintézetekhez. A bankok láthatóan nem vívnak nagy küzdelmet az ügyfelekért, több csak a vonatkozó rendelet hatálybalépése után napokkal indult el a konstrukcióval, és alig van olyan pénzintézet, amelynek lakossági kommunikációjában fókuszba került volna a termék. A szakportál szerint szintén lassítja a babaváró hitel elterjedését, hogy a közvetítőket kevésbé sikerült érdekeltté tenni a népszerűsítésben. A maximális jutalék ugyanis más pénzügyi termékekhez képest kisebb. Eközben egyre több igénylő számol be arról, hogy nem felelt meg a bankok által alkalmazott hitelbírálati feltételeknek; a leggyakoribb akadály az elvárt jövedelem nagysága volt. A banki gyakorlat alapján beigazolódni látszik a kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a kölcsönt, akiknek az a legnagyobb segítséget jelentené. A Bank360 statisztikái ebből a szempontból is árulkodók. A babaváróval kalkulálók 5 százaléka minimálbér alatti jövedelmet tudna igazolni: ők egyik banknál sem kapnak ilyen hitelt. További 20 százalék 150 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezik, nekik 6 pénzintézetnél van csak esélyük a sikeres hitelfelvételre.  Ennek kapcsán nem árt tudni, hogy a már meglévő hitelek is beleszólhatnak abba, hogy a házastársak fel tudják-e venni a babavárót. A nettó havi jövedelem legfeljebb fele lehet a törlesztő részlet, akinek ebbe az 50 százalékba más jelzálog- vagy hitelkártya kölcsöne miatt nem férne bele a babaváró törlesztője, az nem kaphat hitelt. Ráadásul - bár a kormányrendelet erre lehetőséget ad - a szakportál úgy látja: nincs olyan bank, amely befogadná a passzív KHR-es ügyfelek igényléseit.  A Bank360 adataiból az is kiderül: nem feltétlenül gondolkoznak úgy a házaspárok, ahogyan az az állami demográfiai stratégiának kedvező lenne. A többség, 74 százalék a hitelkalkulációk során csak egyetlen gyermek születésével tervez, ez a hitel kamatmentességét biztosítaná. Két gyermekkel 18 százalék tervez, és csak 8 százalék számol hárommal, ami már a tartozás teljes elengedését jelentené. Több ezren kalkuláltak ráadásul gyermekszületés nélkül, hiszen a babaváró hitel még a kamatmentesség feltételeinek teljesítése nélkül is az egyik legkedvezőbb kölcsön a személyi hitelek között.    
Szerző

Kiírták az 5G pályázatot – Augusztus 8-án lehet jelentkezni a frekvenciákért

Publikálás dátuma
2019.07.18. 16:04

Fotó: PAU BARRENA / AFP
A tervek szerint az árverési eljárást lezáró döntését október közepén hozzák nyilvánosságra.
A piaci szereplők észrevételeit is figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) július 18-án véglegesítette és közzétette honlapján az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésének támogatására és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas frekvenciák árverésének részleteit tartalmazó dokumentációt – írja közleményében az NMHH. A július 3-án rendezett szakmai konzultáción elhangzott és az azután írásban eljuttatott kérdések, észrevételek feldolgozása után a hatóság több ponton is módosította a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávokban tervezett értékesítés folyamatát rögzítő dokumentumot, amelynek július 18-ai közzétételével hivatalból megindult az árverési eljárás. Mint írják, a módosítások az értékesítés menetében és szabályaiban nem idéznek elő lényegi változást, a legtöbb a dokumentáció tervezetében eddig leírtakat pontosítja, többek között a díjkedvezmények igénybevételével és a hálózatépítés ellenőrzésének menetével kapcsolatban. Ezen kívül a hatóság növelte az árveréskor kérhető szünetek számát és hosszát annak érdekében, hogy a résztvevők alaposabban megfontolhassák majd a döntéseket. Érdemi módosítás, hogy a szolgáltatók a dokumentáció tervezetében foglaltakhoz képest
egy nappal később, augusztus 8-án nyújthatják be jelentkezésüket az NMHH Ostrom utcai székházában.

A jelentkezések bontása közjegyző jelenlétében történik, majd megvizsgálják a benyújtott dokumentumok alaki és tartalmi érvényességét, és ha szükséges, a hatóság hiánypótlást rendel el. Az alakilag megfelelt, árverési nyilvántartásba vett résztvevők listáját az NMHH várhatóan szeptember elején, a nyilvántartásba vétel napján teszi közzé honlapján. A jelentkezők szeptember 23. és október 11. között frekvenciasávonként négy külön naptári napon licitálhatnak majd a következő sorrendben: először a 2600 MHz-es, majd a 3600 MHz-es, azután a 700 MHz-es és végül a 2100 MHz-es frekvenciasáv blokkjaira lehet licitálni. A résztvevők számára az NMHH ezt megelőzően próbaárverést is tart. A hatóság az árverési eljárást lezáró döntését a tervek szerint október közepén hozza nyilvánosságra. „A 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávok blokkjainak 15 évre szóló, egyszer 5 évvel hosszabbítható értékesítésével a hírközlési hatóság fő célja, hogy a hazai mobilhálózatok és különösen azok használói kiaknázhassák a technológiai fejlődést, és ezzel az NMHH hozzájáruljon a magyar gazdasági potenciál növeléséhez” – áll a közleményben.

5G

Az NMHH közleményében kiemeli: az 5G, vagyis az ötödik generációs technológia megoldásai olyan új alkalmazások elterjedését támogatják, amelyek olyan – a jelenlegi technológiákkal egyszerre nem teljesíthető – képességeket várnak el a hálózatoktól, mint a nagyságrendekkel több eszköz kiszolgálása nagyon alacsony késleltetéssel és sokkal magasabb adatátviteli sebességgel, mindezt az eddigieknél megbízhatóbb és biztonságosabb környezetben. Ezek teszik lehetővé a jövőben az önvezető autók, a távműtétek vagy a szenzorok tömegeinek használatát is.

Szerző
Témák
NMHH