Mosószappan

Majdnem szabályos téglatest, csak a két legnagyobb oldalát sorjázzák furcsa kis rücskök, megdermedt buborékok, mintha puffasztott rizsszelet ölelné körbe a többi, enyhe fehér porral bevonódott részt. Fehér szalvétába és fehér zsírpapírba is becsomagolta, s át is kötözte cukorspárgával gondosan, aki küldte, s aki majd´ minden évben küld egy ugyanilyet Gyaluból.

Mosószappannak hívja, s maga készíti. Egyszer elmagyarázta, milyen lúg és mennyi zsír kell hozzá, hogyan főzi, hogyan hűti, hogy aztán tömbbé szilárdulva olyan legyen az egész, mint egy hatalmas fehér tábla, amit mintha űrlények küldtek volna a földiek közé. Felütötte még a lexikont is, onnan olvasta fennhangon, a szemüvegét az orrnyergére tolva, hogy az emberek a szappanfőzéshez egész évben gyűjtötték a zsíros hulladékot, disznó-, marha- és birkafaggyút vagy az olajpogácsát, ideje pedig kora tavaszra, rendszerint a húsvét előtti hetekre esett. Ha fehér szappant akartak, új lúgban négyszer is kifőzték az anyagot, amit aztán ruhával letakart farekeszbe öntöttek, és padláson vagy a szoba mestergerendáján jól kiszárították.

Ő is ládába teszi, onnan szeleteli aztán félkilós, kilós darabokra, mikor mennyi fogy el belőle. Négyes osztatú reszelőn, annak is a citromhéjhoz kellő részén csiszatolja aztán, hosszasan, komótosan. Úgy peregnek a szappanszilánkok, mintha a milánói makarónira áhítoznának sajt gyanánt, ám nekik egyszerűbb sors jut. Forró vízben végzik, ott fehérítenek majd férfiingeket. Errefelé nem trikóban, nem is atlétában vagy pólóban, hanem ingben kapálnak a férfiak, van külön kapálós ingük, aminek gallérközepe már nem horzsolja ki a nyakukat, s gallérszéle sem döfködi a kulcscsont környékét, mert az idők során bepuhultak, belesimultak a férfinyakba, szinte eggyé lettek vele. Nem is engedi könnyedén az ilyen holmit annak viselője, ha lyukas lesz, foltot varrat rá, kis csontgombjait évente erősítteti, a zsebét nem tágítja zsebkendőkkel, s csak amikor már szitává rongyolódott a háta, s eltüntethetetlenné lettek az izzadság rajzolta erecskék és patakok, akkor válik meg tőle, nehéz szívvel, nagy sóhajtásokkal kísértve.

Ámbár a búcsú még ilyenkor sem végleges, hisz porrongyként éled újjá, miként egy főnixmadár a hajdanvolt ing, s kerül be a műhelybe, hogy kéznél legyen ott is, ha le kell törölgetni a satut, a kifent kaszát, vagy megfolyik a káposztalé a fahordó szélein.

A szappannak – amit az én nagyanyám csak szapponynak, egy másik nagyanya meg szopponynak hívott – különös illata van, mintha nemcsak a lúg, hanem valami éteri tisztaság törne át a pórusain. Olyan, mint amikor először lesz kimeszelve a ház sok-sok év után, kifehéredik kályhacső körüli tér, köddé vállnak a villanykapcsoló környéki kéznyomok, visszaolvad a helyére a nehéz függönyrojt okozta furcsa vonal, s eltűnik a falról az a szabálytalan, semmihez sem hasonlító lenyomat, amit a mindig ágyban olvasó nagypapa odatámaszkodó feje hagyott maga után.