Csak a lé marad - A magyar gyümölcstermelés keservei munkaerőhiánytól klímaváltozásig

Publikálás dátuma
2019.07.21. 13:30

Fotó: Balázs Attila / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Ha sok az eső, az a baj, ha kevés, akkor az, és ugyanez igaz természetesen a napsütésre is, amely kéz a kézben jár a csapadékkal: mindkettő az égiek alárendeltje, jóban kell velük lenni. A gyümölcstermesztés, és úgy általában az agrárium kitettsége a különféle nehezítő körülményeknek egészen meseszerű. És ha minden fohász és ősi varázs célba ért, és a természetfölötti a tenyerén hordozza a földi természetet (benne a gazda hektárjait), akkor ezt az idillt is csak agrártámogatásokkal lehet átvészelni. A helyzet nem ennyire borús, de a több évtizedes problémák nem is ma fognak megoldódni, pláne, hogy a játszmában a klímakrízisnek is osztanak lapot.
Ahány statisztikai adat, annyiféle. Kiderülhet belőlük, hogy növekszik a hazai zöldség- és gyümölcsfogyasztás, de az is, hogy csökken. Az egy emberre jutó fogyasztást lehet mérni az emberek megkérdezésével is, de egészen más eredmény születik, ha a belföldi kereskedelmi mennyiséget elosztják a lakosság számával. Előbbi módszer meglehetősen bizonytalan, szubjektív, hogy ki mire emlékszik, az utóbbi viszont talán túlságosan is mechanikus. Meglepő módon akár egyszerre lehet igaz, hogy a magyarok több gyümölcsöt esznek, és az is, hogy kevesebbet. A növekvő reáljövedelmek ugyanis jelentős társadalmi rétegek számára tették lehetővé, hogy az eddigieknél többet költsenek primőr vagy idénygyümölcsökre is. Miközben azt halljuk, hogy egyre jobban élünk, aközben jelentős az a leszakadó réteg is – sokszor nagy létszámú családok –, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy mindennap vagy többször egy héten friss gyümölcsöt tegyenek az asztalra. „A hazai pénztárcákhoz képest nem olcsó a gyümölcs” – mondja Hunyadi István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója. Pedig érdemes lenne valamilyen módon támogatni a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelését, ugyanis ez még mindig olcsóbb lenne, mint a helytelen táplálkozás okozta betegségek gyógyítása.

Almás lehet a málna

Raskó György agrárközgazdász szerint a hazai gyümölcstermelés az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökken. Az elmúlt 15 évben, amióta az Európai Unió tagja Magyarország, mintegy 20 százalékkal esett vissza a hozam. Van, amiből több terem, ilyen például a kajszibarack, az őszibaracktermés viszont alig több, mint az ezredfordulós szüret fele. Az ország egykori őszibarackos kertjében, Szatymazon és környékén korábban háromezer hektáron termett a kedvelt gyümölcs, ebből mára talán a fele maradt. Országosan korábban összesen hétezer hektáron álltak őszibarackfák, mostanra ez is megfele­ződött. A legnagyobb veszteséget a málna szenvedte el, az egykor 8000 hektáros terület mára 200-ra olvadt. Ennek nem csak az az oka, hogy a leszedése rendkívül élőmunka-igényes és pepecselős, ezért egyre kevesebb napszámos vállalja még 1000-1200 forintos órabérért is a tűző napon hajlongást, hanem a klímaváltozás is, amely egyre északabbra szorítja ezt a hűvösebb, nedvesebb termőterületeket kedvelő bogyós gyümölcsöt. A Dunakanyarban ugyan még találhatók piacra termelő gazdaságok, de a málna mára jórészt „elköltözött” a szlovákiai, de főleg a lengyel gazdákhoz. Almaültetvények a rendszerváltás előtt nem kevesebb mint 50 ezer hektáron terültek el, ma ennek jó, ha a felén terem a legnagyobb mennyiségben termelt gyümölcs. Valaha annyi volt belőle, hogy a Szovjetunió­ba és a többi szocialista országba is exportáltunk, most viszont Lengyelországból vagyunk kénytelenek importálni. Hiába van ugyanis egy jó évben akár 900 ezer tonna alma is, ha annak legföljebb harmada étkezési minőség. A többi ipari vagy léalma, amit a feldolgozóüzemek vásárolnak sűrítmény- és almalé-alapanyagnak. Ahhoz, hogy egy fajta termelése gazdaságos legyen, hektáronként legalább 40 tonnás átlagtermésre van szükség, amelynek 90 százalékának étkezési minőségűnek kell lennie. A korszerűtlen és versenyképtelen almaültetvények jelentős részét inkább kivágták a gazdák, így az egykor keresett jonatán például szinte teljesen eltűnt. Az egykor a magyar alma szinonimájaként is emlegetett fajta nem alkalmas az intenzív termelésre, így valószínűleg előbb-utóbb el fog tűnni a piacra termelő kertészetekből és visszaszorul a kiskertekbe. A helyét a jobban tárolható, szállítható, a mai ízlésvilágnak jobban megfelelő nemzetközi fajták vették, veszik át. 

Kivi után licsi

Az egyre többször előforduló aszály, egyenlőtlenül eloszló csapadék és a Kárpát-medencében máris érzékelhető felmelegedés más hagyományos gyümölcsöket is északabbra száműzhetnek és helyüket a jelenlegi mediterráneum fajai foglalhatják el. Az ország legdélibb pontján máris eredményesen működő kiviültetvény található, ahol nem üvegházban, fólia alatt, hanem szabadföldi körülmények között, hektáros nagyságrendben termesztik a gyümölcsöt. Évtizedeken belül követheti akár a magyar narancs és a licsi is. A termelés hatékonyságát, a változó klímához való alkalmazkodást segíthetné az öntözés elterjesztése, de az elmúlt évtizedekben a valaha 200 ezer hektáros öntözött terület nagyjából 80 ezer hektárra csökkent, miközben legalább 500 ezer hektár lenne öntözhető. Jelenleg a szántóföldi zöldségek 75, a gyümölcsösöknek viszont csak 25 százalékán folyik öntözéses gazdálkodás. A kormány az utóbbi időszakban meghirdetett egy 10 éves vízgazdálkodási programot, amelyben hangsúlyosan szerepel az öntözés fejlesztése, támogatása. A FruitVeB szakmai igazgatója meglehetősen szkeptikus ezzel kapcsolatban, mert szerinte szinte minden évben indult hasonló program, de eddig egyiknek sem látszott meg az eredménye. Ráadásul egy öntözési rendszer kiépítése hektáronként milliós beruházás, és a fenntartása sem olcsó mulatság. Az agráriumban az időjárás hellyel-közzel mindig és nagyban befolyásolja a terméseredményt, de azért lehet tenni a kitettség ellen, és nem csak fóliasátorral. A munka és a verejték persze nem úszható meg, de elképzelhető, hogy negyedszázad földművesség után sem átkozza az ember a jó sorsát, amiért a dédnagyapja nem patikát, hanem földet és földszeretetet hagyott örökül. 

A görnyedés csodája

A velencei Kapócs Györgynek ez jutott, és hogy az 1993-as vállalkozás­alapítás helyett ma sem tenne mást, az mindjárt meg is magyaráz sok mindent. „Azt hiszem, másban nem leltem volna ekkora örömöt, és talán sikerült is olyasmit létrehoznom, amiért megérte” – mondja a Borka Kft. tulajdonosa. A dédnagyapjától tanulta a gyümölcstermesztést, a szőlőművelést a Velencei-tó környéki lankákon, ahol negyvenhektáros gyümölcsösre és az ötvenhektáros szántóra bővítette a gazdaságot. Kilenc éve feldolgozóüzemet építettek, ahol kézműves termékeket állítanak elő. „Az egy csoda, amikor a fák termést hoznak, és görnyedhetek alattuk, szedegetve a lehullott gyümölcsöt, megkóstolva azokat. A mai napig rühellem, amikor számítógépnél vagy autóban kell ülnöm, sajnálom az időt, amit a szabadban töltenék, mozgással, munkával.” A megélhetés azonban nem ennyire idilli. A minőségi termékek előállítása forrásigényes, a piacra jutás nehézkes és drága. Ember kellene hozzá, aki az értékesítést végzi, de az éves 4-6 millió forintos bérköltséget nem könnyű vagy nem lehet kitermelni. Azt pedig hamar meg lehet unni, hogy a család helyett a vasárnapokat is a biopiac vagy a helyi termékek boltjának vásárlóival töltse a gazda, akit a hét többi napja a földekhez köt. Az értékesítést, a marketingfeladatok elvégzését a szövetkezés segíthetné, amire országszerte voltak és vannak próbálkozások, váltakozó sikerrel. Az egykor kissé lenézett lengyel mezőgazdaság sikerei elsősorban annak köszönhetők, hogy magyar versenytársaikkal ellentétben korán felismerték a szövetkezés elő­nyeit. Gyorsan kialakultak a helyi integrációk és a többnyire kisebb gazdaságok szövetkezeti feldolgozóüzemeket, korszerű hűtőházakat, tárolókat, értékesítési rendszereket építettek ki. Ezzel szemben Magyarországon összesen talán 80 ezer tonnás a tárolókapacitás, de ebbe még a korszerűtlen létesítmények is beleszámítanak. Lengyelországban ma egymillió tonna almát lehet tárolni úgy, hogy egy évig is megőrzi a minőségét. Jelenleg Lengyelország évi átlagos almatermése eléri a négymillió tonnát a hazai 650–900 ezer tonnával szemben, miközben 30 éve még a magyar termés mennyiségét sem érték el. A termelői, értékesítői szövetkezetek idehaza (TÉSZ) nem bizonyultak sikertörténetnek. Több nagy, ­eleinte sikeres TÉSZ is bukással fejezte be pályafutását, eltérő okokból. A magyar gazdák ellenszenvét az előző rendszer kényszerszövetkezesítésének emléke mellett a rendszerváltás utáni rövid távú politikai érdekekből folytatott propaganda is megerősítette.  

Elrobogott a jelen

A dédnagyapa által átplántált tudás helyett Kapócs György 15 és 18 éves gyermeke mást választott, a fővárosban tanulnak. Úgy általában az influencerek vonzásában élő fiatalok megváltozott (vagy nem létező) viszonya a hagyományos értelemben vett munkához felveti az utánpótlás lehetetlenségét. Ez, és a munkaerőhiány egyúttal az egyik legnagyobb nehézség is a vállalkozásban. Már most is nagy probléma, de a jövőben még nagyobb bajok forrása lehet, hogy súlyos szakemberhiány van az agráriumban, és a szakmunkástanuló-képzés is drámai módon leépült. Persze hosszabb távon nem sok munkahely között válogathatnának, ráadásul az ágazat „öregszik”: a mezőgazdasági vállalkozók alig 5-7 százaléka fiatalabb 35 évesnél. Az idősödő gazdák helyébe egyre kevésbé hajlandók lépni az utódok, örökösök. Ehhez a problémakörhöz kapcsolódik, hogy a vidék és a falvak megtartó ereje egyre gyengébb. A Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon becslések szerint 600 kistelepülés belátható időn belül elnéptelenedik és 300 ezerre teszik a gazdátlan falusi porták számát. Az eltűnő népesség és munkaerő erőteljes robotizáció­val, gépesítéssel legalább részben pótolható lenne, de ahhoz egyebek mellett megfelelő szakértelem és képzettség kellene. De az is igaz, hogy a gyümölcsösökben a szántóföldi termeléshez képest csak kevésbé oldható meg az élőmunka kiváltása automatizálással. „A csatlakozás után lemaradtunk, a jelen elrobogott mellettünk, most már a jövőt kellene utolérnünk, emiatt elég nehéz dolgunk van és lesz” – mondja Hunyadi István.  

Különös állatfajta

Kapócs György szerint probléma a felvásárlási árak diktátuma is, amiben a pár forintos árkülönbségek láttán nem nehéz felismerni a kartellezés jegyeit, de erről mindenki csak beszél, a jogszabályellenes tevékenység jószerével igazolhatatlan. Az agrártámogatások ellenére az ágazat tőkeszegény, a bankok még mindig kétszer is meggondolják, finanszírozzák-e az időjárásnak és a világgazdaság változásának egy­aránt kitett agráriumot. Amiből csak további technológiai lemaradás következik, kevésbé versenyképes hatékonysággal, és persze kisebb haszonnal, mondja a velencei gazdálkodó. Hozzátéve: a hitel ugyan – ha nagy adminisztrációs teherrel is – elérhető, a méregdrága gépek és berendezések megtérülése azonban komoly kételyeket jelent. Ugyancsak ismert kihívás a multicégek által diktált verseny, a vásárlók könnyen rászoktak, hogy bárhol, bármikor, bármit megvehetnek, éspedig olcsón. Bekerülni a pol­caikra körülményes, a kicsik a szállítási feltételeket és mennyiségeket sem tudnák vállalni. „Szerencsére kezd kinevelődni egy olyan fogyasztói réteg, akik megfizetik a minőséget, mert egészségesen akarnak táplálkozni. A hormontartalmú és műanyagszennyezett vizek korszakában egyre többen ismerik föl, hogy nagyon nem mindegy, mit eszünk, és a tartósítószer-mentes, hozzáadott anyagok nélküli termékeket részesítik előnyben. A táplálékkiegészítők piaca helyett formálódik a valódi, tartalmas és ízletes élelmiszereké.” A húzóterméket nehéz megtalálni, mert amikor például a kézműves lekvárok elterjedtek, hirtelen mindenki ezzel kezdett foglalkozni. Amúgy pedig egy százalék az ötlet, a többi izzadság, ecseteli. A termékek előállításában megjelenő tromfolás helyett az összefogást, az informá­ciók megosztását, a közös érdekek felismerését erőltetné Kapócs György, de mint magát is beleértve mondja: „a magyar paraszt egy különös állatfajta”. A magyar kertészeti ágazat lemaradásában szerepet játszott egyebek mellett az is, hogy a gazdák egy része az uniós támogatásokat nem fejlesztésre, az ültetvények korszerűsítésére, új, az európai piacon is versenyképes fajták telepítésére, öntözőrendszer kiépítésére használta fel, hanem gyakorlatilag felélte. Miközben van olyan kertészet, ahol a gyümölcsfákon a nedvességet érzékelő szenzorok és számítógép irányította csepegtető öntözőrendszer van, a gazda pedig interneten követi a meteorológiai előrejelzéseket és szinte kizárólag exportra termel, sokan „ingyen” pénzforrásként kezelik a támogatásokat. Az uniós gazdák jövedelmének átlagosan a 40 százalékát teszik ki a támogatások, a magyar termelők esetében ez eléri ötéves átlagban a 79 százalékot is. A hazai gazdaságok kevesebb mint egyharmada lenne életképes a támogatások nélkül. Sokan még az elengedhetetlen korszerűsítéseket sem lépték meg, holott lett volna rá lehetőségük. Aki minden támogatási formát igénybe vett, a környezetgazdálkodási támogatásig bezárólag, az például egy hektár almaültetvény után évi 600 ezer, de ha ennyit nem is, 300-400 ezer forintot biztosan zsebre tehetett. Méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag semmit sem csinált a kertészetében. Így Magyarországon akadnak olyanok, akik azzal jutnak jövedelemhez, hogy úgy tesznek, mintha kertészkednének, és azért tartanak fenn ültetvénynek látszó földdarabokat, hogy a támogatásokat lehívhassák. Így konzerválták az uniós támogatások a korszerűtlen rendszert, ezért látni sok elhanyagolt ültetvényt. A helyszíni ellenőrzés sem javít a helyzeten, gyakran csupán abból áll, hogy megnézik, a területen valóban vannak-e gyümölcsfák. Az már ritkán kerül szóba, hogy volt-e szüret, mekkora a termés, gondozták-e az ültetvényt. Természetesen nem ez az általános, de sokan kihasználják a rendszer adta lehetőségeket – jegyzi meg Hunyadi István. Raskó György úgy véli, a kormányzat tudás- és tudományellenes politikája is gátja a korszerű agrárgazdaság kiteljesedésének. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteinek vagy az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) önállóságának megszüntetése, az egyetemi kutatóhelyek leépítése éppen akkor történik, amikor a klímaváltozás miatt minden korábbinál nagyobb szükség lenne a szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz alkalmazkodó gyümölcsfajták nemesítésére a Kárpát-medencében.  

A kemény mag

A „velencei Borka” egyebek között a Szatyorboltban találta meg az egyik értékesítési csatornáját. A budapesti üzlet az említett, egyre tudatosabb fogyasztókra épül, akik az ellenőrzött, minőségi termékért hajlandóak felárat fizetni. A bolt négy-öt gyümölcs-, és ennél nagyságrendekkel több zöldségtermesztővel áll kapcsolatban. Kármán Erika tulajdonos misszióként fogja fel a Szatyorbolt működését, látogatásokat szervez a termelőkhöz, gazdaságokhoz, hogy a tudatos vásárlók lássák: mi fán terem a növénytermesztés, és ki az, aki fáradságos munkával az asztalukra teszi a vitaminbombákat. „A mindig szezonális áruból összeállított „szatyrokat” 100-150 család rendeli. Ennek a csapatnak van egy hét éve állandó, erős magja, akik ha csak tehetik, bizalom alapján vásárolják a termékeket, mondja a tulajdonos. Az üzlet egyik vásárlója szerint a Szatyorba kerülő termékek nem mindig tökéletesek esztétikailag, de ez egyúttal a garanciája is a biogazdálkodásnak és annak, hogy ezeknek a portékáknak a multipolcok napot sosem látott pirospozsgás tökéletességeihez képest van ízük, zamatuk. És semmi olyan nincs bennük, aminek nem szabad bennük lennie.

Pomona csókja a Tündérkertben

 Kovács Gyula, az őshonos gyümölcsfákat egyfajta génbankba mentő Tündérkertek megálmodója szerint a klímát évszázadok óta nemcsak elviselő, de szabályosan kedvelő fajták meghálálják a törődést. Törődést annyiban, hogy ezeket a fajtákat telepítjük a túlnemesítettek helyett, amelyek fogékonyak lehetnek a betegségekre. Máskülönben több törődés nemigen kell nekik, se ­metszeni, se permetezni nem kell olyan elánnal, mint a multikertészetek pompás, de kényes portékái esetében gyakorta. Ez pedig időt (ami pénz) és igazi pénzt takarít meg, olcsóbbá téve a termesztést és barátságosabbá az árakat. A több száz követővel rendelkező Tündérkert-hálózat missziója a hagyományőrzés is. A régi magyar gyümölcsfajták valaha volt legnagyobb Gyümölcsészeti Értéktárjában mintegy háromezer fajta található. Ezek a gyümölcsök egyidősek a magyar történelemmel, és olykor a szó szoros értelmében az életet jelentette nekik, a tatárjárás idején akár egy évet is kihúzhattak az emberek gyümölcsön. A göcseji erdész törekvése az, hogy megossza a régi idők gyümölcsészetének egy töredékét, mindazt, ami a „Kárpát-hazában” napjainkra még megmaradt. „Úgy adom át, ahogyan én kaptam az elmúlt évtizedekben. A lényeget próbálom láttatni – egy pórszombati paraszt­ember szemszögéből. Mindezt remélhetően ki fogja egészíteni a gyümölcsök tudományos pomológiai leírása, s a régi idők egyes fajtáihoz kötődő gasztronómia is a tervek között szerepel; ahogyan az egyes fajták beltartalmi értékeinek vizsgálata is” – nyilatkozta missziójáról korábban Kovács Gyula. Szerinte az egykor a háztáji és a földek között hat-hét kilométert is gyalogló földművesek erőnlétének a hátterében javarészt a vegyszermentes, egészséges gyümölcsfogyasztás állt. Ugyanúgy éltek, mint eleik egy-két évszázaddal korábban. „Ezt megtehetnénk mi is – csakhogy nem tesszük meg. Az idő pedig nem nekünk dolgozik, de amíg élnek a fák – egy részük ugyan már csak a gyűjteményben –, addig van remény arra, hogy egyszer megvalósuljon legnagyobb gyümölcsészünk, Bereczki Máté álma, hogy »Isten legszebb gyümölcsöskertjévé változtassuk a Kárpát-medencét«”. A Tündérkert a hagyományos értékeket úgy is őrzi, hogy aki a tél folyamán elküldi a környezetében gyűjtött régi gyümölcsfaj és -fajta oltógallyát, tavasszal csemete formájában kapja vissza. A vállalás eszmeiségét olyan gondolatisággal is támogatják, amelyet írtak, akiket „homlokon csókolt a gyümölcsészet múzsája, Pomona istenasszony” – tudtuk meg Kovács Gyulától.

Frissítve: 2019.07.21. 13:40

Heti abszurd: A miniszterelnök reggelije (ebédje, vacsorája)

Publikálás dátuma
2019.07.21. 12:05

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

(Ellenzéki vázlat, 2019)

KÉPHEZ: 9:12 Gyors reggeli az Országházban /Quick breakfast at the Parliament. Debreceni mustárral, tormával / Sausages with mustard and horseradish – Mit lehet itt reggelizni, tessék mondani? – Virslit, debrecenit, szendvicset… – Na, várjunk csak, én debrecenit szeretnék. – Lehet, mustárral, tormával? – Mustárral, tormával. A büfében nincs megterített asztal. A többi asztal is terítetlen. Mind demokratáknak való. Borzasztó idea! Az egyik asztal sokkal csupaszabb, mint a másik. A szék is oda van már készítve, s eltolva a többi szék, hogy valahogy más oda ne ülhessen. A miniszterelnökkel belépő mamelukok áhítattal néznek az asztal fölé, s mutatni akarván, hogy az államügyekben mennyire járatosak, tiszteletteljesen mormogják: – Mi a miniszterelnökkel fogunk reggelizni! A kormányfői stáb csendben forgat, hogy „az emberek” majd megtekinthessék a miniszterelnök reggelijét. A két mameluk belép. S amint az egyik könyökét ráteszi az abroszra, a palackok s tányérok elkezdenek csörömpölni a kezében, mintha mondanák: „Mindjárt itt lesz a miniszterelnök!” De ezt a mamelukok is észreveszik, és rögtön saját maguktól kérnek bocsánatot. – Pardon! Hisz itt a miniszterelnök fog reggelizni. Felugranak, pedig még le sem ültek, s egyikük átül szembe az üveg vizével, hogy helyet adjon a miniszterelnöknek és a másik mameluknak. – Összetévesztettem a helyet. Ez az átkozott rövidlátásom… – Ne átkozd – suttogja magában a helyezkedő stáb –, hisz az tett meg téged azzá, ami vagy. – Igen, de most csaknem oda ültem, ahol… – Igen, igen, ahol a miniszterelnök fog reggelizni. – Ah, az asztali cukkedlik emléke! Irtóztató! A Bokros valamikor rövid szivart szítt – mondja valamelyik ellenzéki. – És mindennap más emberhez hívatta meg magát reggelire, hogy arra se költse az ország pénzét. – Oh, az a Bokros volt! A nagy Bokros. A Bokrosok kora lejárt, uraim! Most a cukkedlikorszak van. – Cukkedli? – süvít bele gúnyosan egy szélsőbali. – Az adófizetőknek kellene adni cukkedlit, az adószedők pedig egyenek arzenikumot. – Neked ez a programod? – Ennek alapján választottak meg. E pillanatban nesztelenül belép a miniszterelnök. Mély csend. A szőnyeg felfogja lépteinek neszét, s lágyan suttogja: „őexcellenciája reggelizni jött”. A legyek, amint a debrecenire idejöttek, pajkosan röpködnek körbe, s egymást biztatják: „Gyerünk, reggelizzünk a miniszterelnökkel”. A mamelukok ajkain megjelenik a nyájas, hódoló mosoly, a szélsők arcáról elfut az elégedetlenség, minden derült, a napsugár besüt az ablakon, a büfébeli Hébe kék szemei igéző fényben tündökölnek, a vajak olvadoznak, a heringek, sajtok pikáns illatokat terjesztenek, minden, de minden olyan ünnepélyes, mert a miniszterelnök reggelizik. Debrecenit mustárral, tormával, zsemlével. A kegyelmes úr leül, a szék megreccsen alatta, mintha a nagy megtiszteltetést köszönné. Kár, hogy nincs retrográd élet, hogy a megboldogult sertés földi maradványai átéreznék. A miniszterelnök keveset eszik és elegánsan. A kés és villa bizonyos előkelőséggel horzsolja egymást. Őexcellenciájának jó étvágya van. S ezalatt benn a tanácsteremben, ahol a költségvetést vitatják, sebesebben megy minden. A szónokok megrövidítik beszédeiket. Minek is beszéljenek? Hiszen eredménye úgy sincs – és még csak nem is bosszankodik meg érte senki, ha elmondják, hogy az adózó nép mint nyomorog. Mert a miniszterelnök úgy sincs ott. A miniszterelnök reggelizik. A büfé ajtaja ki van nyitva. Kilátni meg belátni. Künn két ellenzéki képviselő sétál nagy szomorúan. Éppen a magyarok tömeges kivándorlását beszélik. Borzasztó állapotok… a szegény magyar gyerekek éheznek. – Pszt! Ne olyan hangosan! Bent a miniszterelnök reggelizik! Aztán a Ház elfogadja a költség­vetést.  
KÉPHEZ: 11:40 Országgyűlés, költségvetési zárószavazás // National Assembly. Budget vote. Utána a miniszterelnök pedig megebédezik. KÉPHEZ: 12:30 Tökfőzelék, Stefánia vagdalt // Pumpkin pottage, meat loaf       „Vacsora Berci bácsival”, már a Várban, a Karmelita-kolostorban.  KÉPHEZ: 19:25 Vacsora Berci bácsival // Dinner with uncle Berci Megint egy nap, megint egy reggeli (ebéd, vacsora, miközben otthon, a nyári konyhában bugyborog a baracklekvár). Mikszáth Kálmán után szabadon: Friss Róbert  
Szerző
Témák
Heti abszurd

Néma szégyen - Sokszor teljesen magára marad a szexuális abúzus gyerek áldozata

Publikálás dátuma
2019.07.21. 07:00

Fotó: Shutterstock / Shutterstock
Felfoghatatlan és sokkoló, ha egy felnőtt, ráadásul az esetek nagyobb részében családtag szexuális erőszakot követ el egy gyereken. Az esetek többsége rejtve marad, az áldozatok nagy része nem beszél az őket ért traumáról. Ha mégis, gyakran a saját családjuk sem hisz nekik, így évtizedek múlva is szenvednek a támogatás hiányától. Ráadásul romokban az ellátórendszer is, az abúzuson átesett gyerekek töredékének sem tud megfelelő ellátást biztosítani az állam.
Gyermekkori szexuális abúzus. Szavak, amiknek már a kimondásától is összébb szorul a gyomor, szinte felfoghatatlan, de minden 6-7. lányt és minden 10. fiút ér valamilyen típusú szexuális bántalmazás 18 éves kora előtt. Ez lehet akár egy dörgölőzés a buszon, amit valaki akarata ellenére szenved el, de súlyosabb esetekben szexuális erőszak is. Gyakran azonban nem idegen, hanem éppen egy családtag követi el a megbocsáthatatlant: a szexuális abúzust elkövetők 90 százaléka közeli ismerős, kétharmada pedig családtag. Minderről egy nyári délutánon beszéltek szakemberek Budapesten, egy kríziskommunikációról szóló eseményen.  

Valóság helyett struccpolitika

„Sok szülő azért utasítja el a gyermekét, amikor ilyen történetet hall tőle, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel, hihetetlenül ijesztő a gondolat, hogy amit a gyerek mond, az igaz. Szinte képtelenek felfogni, hogy az abúzus valóban megtörtént, és egy általuk ismert és szeretett ember az elkövető. Ezért folytatnak sokan struccpolitikát” – mondja Pócsné Berkesi Zsuzsanna. A nyílt tekintetű, kedves nő őszintén beszélt arról: gyermekkorában őt is éveken át bántalmazták szexuálisan, és hosszú idejébe telt feldolgozni a múltat. Az igazi szembenézés akkor kezdődött számára, amikor gyermeke annyi idős lett, mint amennyi ő volt a történtekkor. Akkor hirtelen felszínre törtek benne a régi emlékek. Mégis, először a gyermekét vitte pszichológushoz, mert a lányuknak megváltozott a viselkedése, szorongani kezdett. Végül kiderült, hogy a gyermeknek valójában nincs baja, az édesanyja zaklatottsága hat rá. Ez­után Zsuzsanna sokáig járt terápiára, hogy feldolgozza az évtizedekkel korábbi eseményeket. „Ezek a történetek 30-40 évvel később is kísértik az áldozatokat, akiknek nem a fizikai, hanem a lelki sérüléseket a legnehezebb helyre tenni, hiszen gyerekként cinkosnak érzik magukat, mintha ők is bűnt követtek volna el. Egy ilyen titok óriási erővel nehezedik egy gyerek lelkére, nem akarja, hogy kiderüljön, mert úgy érzi, akkor már nem lesz szerethető. Elkezdődik egy állandó színjáték. Felnőttként gyakran él csapongó életet, nincs megfelelő önbecsülése és segítség nélkül könnyen köt ki bántalmazó kapcsolatban. Aztán a gyerekvállalásnál »borul a bili«” – mondja Zsuzsanna, aki férjével, az újságíró Pócs Balázzsal együtt áll a plénum előtt. Úgy vélik, itt az ideje, hogy ne csak titokban lehessen beszélni a témáról, ami sajnos máig tabunak számít a magyar társadalomban. Ezzel pedig csak megnehezítik a trauma feldolgozását az érintetteknek. A pár létrehozta a beszeljrola.hu oldalt, ahol név nélkül oszthatják meg történetüket a gyermekkori szexuális abúzust elszenvedett nők és férfiak. A honlapon már több mint 300 történet olvasható, sokan azért mertek írni a borzalmakról, mert erőt adott nekik a tudat, hogy nincsenek egyedül.  

Hazudsz, kérj bocsánatot!

A legrémisztőbb, hogy gyakran a család is hazugsággal vádolja az áldozatokat, és az is előfordul, hogy rossz szemmel nézik, amiért évtizedekkel később beszélnek a gyermekkorban történtekről. Hiszen „az már olyan régen volt, miért kell felhánytorgatni”. A Beszélj róla oldalán sorjáznak a szívszorító történetek. „Kicsi, egészen kicsi voltam. Mindig is tudtam, hogy »ez« történt velem. Semmire sem emlékszem, csak tudom. Fájt, féltem, sírtam, könyörögtem, de én voltam a kis királylánya… Mozdulatlanul kellett maradni, aludtam, s arra ébredtem, hogy simogat, betapasztotta a számat. Most is él. Sajnos… Senki nem hitt nekem, egyszer bevettem egy csomó gyógyszert felnőttkoromban, felhívtam anyát, s elmondtam neki. Rágalmazásnak vette, azt mondta, beteg vagyok, hogy ilyeneket gondolok. Megharagudott. Apám mentegetőzött. Testvéreim megharagudtak rám. Nekem kellett bocsánatot kérni mindenkitől. Tőle is” – írja a fiatal lány, Jeny, akinek a példája nem egyedi. Pócs Balázs szerint sok érintettől kaptak olyan visszajelzést, hogy a beszeljrola.hu honlap volt az első lépés, ott írtak először a velük történtekről, és ezt követően tudtak szakszerű segítséget kérni; túllépni a félelmen, hogy nem hisznek nekik. „Ha egy ilyen esemény kiderül, ez az egész családot megrázza, mindenki számára felborul a világ rendje, és mindez feldolgozhatatlannak tűnik. Ezért választják sokan azt a hozzáállást, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is” – mondja Balázs. Pedig attól, hogy nem beszélnek róla, ezek a történetek még ott vannak, mérgeznek, és sok családot tesznek tönkre észrevétlenül. „Ideje megtörni ezt a titokspirált és hinni az áldozatoknak. Ha meghallgatjuk és komolyan vesszük őket, az elkövetők sem mondhatják majd olyan magabiztosan: úgysem fognak hinni neked” – hangsúlyozza a házaspár.  
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock

Romokban az ellátás

Tíz éve foglalkozik a gyerekként és felnőttként szexuális bántalmazást elszenvedett áldozatokkal Szőke András pszichológus, aki szerint a segítés sosem egy protokoll szerint zajlik, mindig minden attól függ, hol tart az érintett. A folyamat a bizalomra épít. Van, aki néhány alkalom után már tud beszélni a vele történtekről, de előfordul, hogy ez évekbe telik. „A szexuális bántalmazások 80 százaléka családon belül történik. Amikor egy olyan felnőtt bánt egy gyereket, akinek az lenne a feladata, hogy védje, ott nagyon mélyen sérül a bizalom. Az áldozatok gyakran felnőttként is a gyermeki bizalmat keresik, de azt már sosem kaphatják vissza, ezért kifejezetten nehéz számukra a kötődés. Jelen van egy állandó rettegés az elutasítástól. Előfordulnak szexuális problémák is, nehezen választják szét a bántást és az egészséges szexualitást” – mondja lapunknak a pszichológus. Szőke András szerint egy ilyen trauma valamilyen módon min­denképpen hat a későbbi szülő-gyerek kapcsolatra is. Aki nem kap szakszerű támogatást és nem dogozza fel a vele történteket, annál hiányos szülő-gyerek kapcsolat alakul ki, amit a gyerek mindenképpen megszenved. Aki járt terápiára, annál finomabb formában érződik a hatás, és valójában ez a cél. Korábban az  sos.hu­ oldalon úgy nyilatkozott a pszichológus: szakaszosan kell kezelni a traumatizált gyerekeket. Például hat-hét évesen jó, ha járnak pár hónapot te­rá­piá­ra, aztán a prepubertásban érdemes visszamenniük, majd az első párkapcsolat idején is. Hiszen egy hatéves gyerekkel nem lehet arról beszélni például, hogy milyen egy szexuális kapcsolat. Ez addig folytatódik, amíg szülővé nem válik, hiszen akkor érti meg a szülő-gyerek viszonyt, azt a kontextust, amiben a bántalmazás megtörtént. Mint mondja, minél kisebb egy gyerek, annál könnyebb vele elhitetni, hogy rendben van, ha egy felnőtt tárgyként „használja”. Bár a fizikai fájdalom is megrázkódtatásként hat, de mikor rájön, hogy amit átélt, az nem normális, akkor teljesedik ki a trauma. Magyarországon egyébként nagyon esetleges, hogy milyen segítséget kap egy gyermek, mi történik vele az ellátórendszerben. A pszichológus szerint, bár vannak szakértők, könnyen előfordul, hogy olyan helyre kerül az áldozat, ahol nem tudják megadni neki az empátiát, amire szüksége lenne. Az ellátórendszer nem tudja fogadni az áldozatokat, pedig így is csak töredékük kér segítséget, a kutatások szerint egy napvilágra került esetre húsz titokban maradt történet jut. Sokan pedig azért sodródnak a rendszer peremére, mert nincs pénzük kifizetni a magánellátást, az állami segítségnyújtás pedig nem megfelelő színvonalú, ha van egyáltalán. Bár szándék már szerencsére akad, de rendszerszinten még nincsenek erre szakosodott központok, a korábbi civil ellátóhelyek pedig elsorvadtak, az utánuk maradt űr nagyon nehezen töltődik fel. Ráadásul Szőke András szerint sokszor az igazságszolgáltatásban sem tudják, hogyan kellene gyerekbarátnak lenni. Vannak ugyan gyerekbarát kihallgatószobák és pozitív tapasztalatok, mégis előfordul, hogy akár ötször-hatszor-hétszer is kihallgatnak egy gyereket, ami óriási lelki teher számára. Ilyenkor újra traumatizálódik, hiszen nem egy olyan közegben beszél, ahol magától, bizalommal telve akarja elmondani az őt ért bántalmat. Ezen mindenképp változtatni kellene, hogy ne bántsuk tovább az egyébként is sérült gyerekeket. Ehelyett inkább álljunk ki mellettük, higgyünk nekik, akkor is, ha felfoghatatlan, amit mondanak.
Szerző